Meglehetősen nyomasztó a gondolat, hogy bár még el sem értünk ennek az évnek a feléig, már tudjuk, hogy jövőre sem lesz jobb a helyzet. Márpedig ez van: borítékolhatóan tovább fog nőni a szakadék Magyarországon a jómódúak és a szegények, a nők és a férfiak, a családosok és a gyermektelenek, a gyerekek és a felnőttek között. Biztató kép, ugye?
A 2017-es költségvetési terv ugyan nincs még kőbe vésve, de azért minden valószínűség szerint 2500 sora közül kevésben lesz még érdemi változás. Arról viszont már most árulkodó képet mutat, mi fontos a kormánynak, és mi az, amivel legszívesebben nem is foglalkozna. Előbbire sablonos, már-már unalomig ismert válasz a sport, azon belül is a foci, még konkrétabban a stadion – de még így is megremeg az ember szemöldöke, amikor Németh Szilárd például még 1 milliárd forintot szeretne a költségvetésből a Magyar Birkózó Szövetség csepeli Központi Birkózó Akadémiájának létesítésére kihaknizni, és ezért nyújt be módosító javaslatot.
Beszédes adat: a költségvetésről szóló törvényjavaslatban ugyanannyiszor (101 alkalommal) van leírva a sport és az egészségügy szó.
És bármilyen súlyosan is hangzik, ezek az aprópénzek. Van a költségvetéssel ennél jóval nagyobb probléma is – amire 16 civil szervezett külön kötetben hívta fel a figyelmet.
Komoly probléma például, hogy valójában úgy ugrunk neki a következő költségvetési évnek (is), hogy fogalmunk sincs arról, az előző évi intézkedéseknek milyen hatásai voltak. Egy szemléletes példa: 2015 márciusától teljesen átszabták a segélyezési rendszert. Az átalakítás következményeiről semmit sem tudunk, így bemondásra fogadjuk el, hogy a folytatólagos finanszírozás működőképes, és nem dönt nyomorba rászorulókat. Biztos, hogy ennek így kell lennie?
Az átláthatóság amúgy sem a költségvetés erőssége. A magyar állam az utóbbi időszakban mindent megtesz azért, hogy a számára fontos (és korrupcióra alkalmas) szerveinek működésébe az állampolgárok minél kevésé láthassanak bele – a Magyar Postától a jegybanki alapítványokon keresztül az MVM-ig – és ez várhatóan a jövőben is így lesz, ha nem még rosszabbul működik majd a rendszer.
Akikről lemondanak
És akkor kik járnak bizonyosan rosszabbul jövőre? Azt már korábban is lehetett tudni, hogy azért 1000 milliárdot sikerült faragni a költségvetés néhány során. Az előzetes hírek sem voltak túl bizalomgerjesztőek: a spórolás kiterjedt például a Start munkaprogramra (ami jó alternatívája egyébkét a közmunkaprogramnak, most mégis szűkítik, mondván, egyre kevesebben vannak a munkanélküliek), az árvákra, a rokkantakra, az özvegyekre és a családi pótlékra – nem is beszélve a szolgálati nyugdíjról és a balettművészek járadékáról. Nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium még azzal hárította a vádakat, hogy a családi pótlék, az árvaellátás, az özvegyi ellátások, a korhatár előtti ellátások összege csupán a demográfiai adatoknak megfelelően az ellátottak valós számához igazodik, ezért lesz kevesebb. (Vajon a balettművészek száma is csökken?)
De még ennél is fontosabb egyes területeket összességében nézni. Olyan rossz gyakorlatok bebetonozására készül ugyanis a kormány, amelyek egyértelműen konzerválják majd a szegénységet.
A legszemléletesebb példa erre az, ami a közmunka világában folyik. Utaltunk rá korábban, hogy a Start munkaprogramra jövőre kevesebb pénzt szán az állam. Ezzel párhuzamosan azonban a közmunka továbbra is százezreket hajt igába, és 2017-ben is ez lesz a megoldás a munkanélküliség felszámolására. Csakhogy az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy aki egyszer bekerül a közmunka világába, az onnan jóformán semmilyen erővel nem képes kilépni. A közfoglalkoztatás épp csak a létminimum szintjén képes eltartani családokat. Ez lenne az alternatíva a munkanélküliségre, a szegénységre? Bármennyire is tudjuk, hogy nem, a kormány nem változtat a gyakorlaton, és inkább tartja az éhenhalás küszöbén a rászorulókat anélkül, hogy bármilyen élhető alternatívát fel tudna mutatni. Kényelmes megoldás ez, hiszen lehet mutogatni a javuló foglalkoztatási statisztikákat, miközben el lehet felejtkezni arról, hogy a közmunka valójában nem más, mint a szegénység tartós és kilátástalan konzerválása.
Ugyanilyen cinikus és felháborító az is, ahogyan a lakhatási támogatásokkal manipulál a kormány. A 2017-re tervezett lakhatási kiadások több mint 82 százaléka olyan támogatásokra megy el – CSOK, NOK, a (csak új építésű ingatlanokra alkalmazható) áfacsökkentés és adó- visszatérítés, illetve a lakás-takarékpénztár – amelyek jóformán kizárólag a jobb anyagi és lakhatási helyzetben élők helyzetét javíthatják. Mindezt úgy, hogy ma az egyik legnagyobb probléma Magyarországon az egyre terjedő lakhatási szegénység: mintegy 1,5 millió ember él rossz lakhatási körülmények között, akik számára nem hogy egy új ingatlan, de még a bérlakás is megfizethetetlen. A gazdaságilag fejlettebb térségekben a lakhatás jóformán megfizethetetlen (nem segített ezen az sem, hogy a CSOK és társai hatására az ingatlanárak teljesen elszabadultak), így a szegényeknek esélyük sincs arra, hogy lakóhely változtatás útján sikerüljön munkát találniuk. Mert nem tudják megfizetni. Újabb pont, ahol a szegénység bebetonozódik, modern kori röghöz kötés, embertelen körülmények között.
Csak hogy érezzük, hogy jó helyre megy a pénz: idén február magasságában, amikor a költségvetés még csak egy délibábos terv volt, több kormánypárti képviselő is hangsúlyozta, hogy az állami kiadások érdemben nem fognak növekedni. Nos, ehhez képest azért volt olyan szegmens, ahol finoman szólva is elszaladt a ló. A Miniszterelnökség kiadásait tavaly decemberben még 4 százalékkal csökkenteni akarták, végül valahogy 40 százalékkal nőnek. A Magyar Művészeti Akadémiának 2 százalékkal kevesebb jutott volna, de inkább 59 százalékkal többet kap majd. Fontos dolgok ezek, nemde?
És ha már a szegénység konzerválása: nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy miközben egyre több vészjelzés érkezik az oktatásból (amelyeket a kormány rendre elenged a füle mellett), nem hogy nem szán jövőre az állam több pénzt erre a területre, de inkább 30 milliárddal kevesebbel tervez. Mondhatnánk erre, hogy az oktatásban eddig is minden költségvetési évben pótolni kellett a hiányokat, mégis érthetetlen, hogy akkor mégis miért nem számolnak eleve több pénzzel? Márpedig azt tudjuk, hogy azokban az országokban, amelyek kormánya eleget, vagy éppen sokat szán az oktatásra, hosszútávon bőséggel megtérül a ráfordítás, hiszen piacképes, a 21. század kihívásaira felkészült felnőtteket képez. Ezzel szemben Magyarországon, ahol folyamatosan csökken az oktatásra fordított összeg, és az egyre romló eredmények, az egyre több végzettség nélküli, és így munkanélküli, vagy éppen egyből a közmunkába belépő fiatal azt mutatja, a felelőtlen oktatáspolitika súlyosan sérti az esélyegyenlőség elvét, és az iskolapadból egyből a szegénységbe taszítja gyermekek tízezreit.
A jövő évi költségvetés szemléletes példája annak is, hogyan gondolkodik a kormány a nők és a férfiak közti esélyegyenlőségről (nem mintha erre Kövér László szavaiból nem lehetne úton-útfélen következtetni…). Az állami szférában ugyanis jól kirajzolódik a séma: a humán ágazatokban dolgozók jóval kevesebbet keresnek azoknál, akik mondjuk a fegyveres testületeknél dolgoznak. Az oktatás, az egészségügyi és a szociális szolgáltatások területén dolgozók csaknem 90 százaléka nő, a közrendet védő ágazatokban 83 százalék a férfi.
Ha pedig már itt tartunk, érdemes foglalkozni magával a gyermekszegénységgel is, már csak azért is, mert drámai a helyzet. Az Eurostat adatai alapján 2010-ben még „csak” 71 ezer gyerek élt súlyos szegénységben, 2014-ben már 123 ezer gyermeket érintett ez a probléma. Ám hiába beszédesek ezek a számok, hiába gondolnánk, hogy a gondoskodó állam ezen a ponton már közbeavatkozik, szó sincs ilyesmiről. 2017-ben a kormány több, mint fél milliárd forinttal kevesebbet szán a pénzbeni és természetbeni gyermekvédelmi támogatásokra, vagyis a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, mint 2016-ban.
És hát minden mindennel összefügg: a rossz lakhatási körülmények között élő, munkanélküli, vagy közmunkában sínylődő szülők eltartani is alig tudják gyermekeiket. Akik viszont épp a nem megfelelő lakhatási körülmények miatt alapból rosszabb helyzetből indulnak az életben, tanulmányi eredményeik alapján végzettség nélkül esnek ki a közoktatásból, és megtalálhatják a helyüket (jó esetben) a közmunkások egyre bővülő társaságában, hogy aztán maguk is ugyanazt a pályát írják le, mint szüleik.
Itt zárul be a kör: szegénység termel szegénységet. És a magyar kormány semmit sem tesz ellene. Jövőre legalábbis biztosan nem.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 238 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.