A létminimum alatt élők Magyarországa

A létminimum alatt élők Magyarországa

Kik éltek Magyarországon a létminimum alatt 2016-ban? Hogyan érinti e kérdés a gyermeket nevelő családokat? Egyáltalán kell-e ezekkel a kérdésekkel foglalkozni? A létminimum alatt élők helyzetét 1990 óta vizsgálják. Hol társadalmi konszenzus övezte, hol támadták, aztán két éve azt is megéltük, hogy az állam beszüntette az erre irányuló kutatást. A Policy Agenda ezért 2016 óta „átvette a stafétabotot”, és immár második éve publikálja a társadalom állapotáról szóló adatokat. Ez az írás nem csak a szikár számokról, hanem a kérdéskör értelméről és az adatok mögötti folyamatokról is szól.

leteminimum.jpg

Az állam dolga nem az, hogy definiálja, hanem hogy segítse a családokat!

Az állam dolga nem az, hogy definiálja, hanem hogy segítse a családokat!

A szerelmet, a családot definiálja úgy a Mandiner szerzője, Szilvay Gergely a cikkében, ahogy neki és a kormánypártnak is a legkényelmesebb, azaz: papa, mama, gyerekek. Szilvaynak most onnan jutott eszébe a család és a szerelem magyar állampolgárok millióit kizáró definíciója, hogy a Momentum közzétett egy a nyugati konzervatív trendnek megfelelő videót arról, hogy szimpatizánsait és párttagjait várja a július nyolcadikai Budapest Pride-ra.

20151028csalad-idilli-csaladi-boldogsag-4_1.jpg

Botrány a szakmai érettségin: a Tanítanék, a CKP és a TASZ jogsegélyt kínál az érintetteknek!

Botrány a szakmai érettségin: a Tanítanék, a CKP és a TASZ jogsegélyt kínál az érintetteknek!

Hiába az érintettek tiltakozása, a kormány mégiscsak lenyomta 30.000 szakgimnazista torkán az előkészítetlen érettségit. Az eredmények sajnos a félelmeket igazolták: hibás feladatsorok a gépészeti szakérettségin, nyelvi hibák a kéttannyelvűek írásbelijében, elmaradt könnyítések a tanulási nehézségekkel küzdőknek – hogy csak néhány példát említsünk. Fontos, hogy minden diák jelezze az őt ért méltánytalanságokat, ebben próbál segíteni több civil szervezet.

tortenelem-erettsegi.jpg

Önkizsákmányolásunkról

Önkizsákmányolásunkról

Nyomás alatt érzed magad a munkahelyeden? Késztetve érzed magad, hogy a maximumot nyújtsd, és folyamatosan bebizonyíts magadnak? Vagy fel sem merülnek hasonló kérdések benned? Nem számít. Mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk: a növekedés és a hatékonyság állandóan nyomasztó terhe alatt az általános kimerültség korában élünk. Minderről a híres koreai-német filozófus, Byung-Chul Han ír kiváló, The Burnout Society című könyvében, keserű kórképet rajzolva modernkori rabszolgaságunkról.

work-pp-127627.jpg

Szocializmus a 21. században? - Kritikai Alapozó

Szocializmus a 21. században? - Kritikai Alapozó

A nagy-britanniai választáson váratlan sikereket arató Jeremy Corbyn szocialistának hívja saját magát, ahogy a tavalyi amerikai elnökválasztáson igen jól szereplő Bernie Sanders is. Fellépésüket és növekvő népszerűségüket sokan egy új - kit aggodalommal, kit reménnyel eltöltő - fejleményként értékelik, egy a 21. századra szabott szocialista eszmény megjelenéseként a világpolitikában. De mi a fene ez a szocializmus, és vajon tényleg van-e valami keresnivalója a 21. században?ka-szocializmus.jpg

Mi teszi a szocialistát?

Rengetegen hívják magukat szocialistának a Magyar Szocialista Párttól a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének EU parlamenti pártcsoportjáig. Azonban a különféle “szocialista” pártok világszerte gyakran szociáldemokrata, esetleg kifejezetten jobboldali vagy neoliberális politikát folytatnak, egymásnak homlokegyenest ellentmondva; így tőlük nem sokat tudhatunk meg arról, mi a szocializmus. Akkor sincs könnyű dolgunk, ha a “valódi” (nem pusztán névleges) szocialistákat nézzük: ide is olyan végtelenül különböző csoportok tartoztak a történelem folyamán, mint az utópista szocialisták, a marxisták, vagy a Fabian Society. Így aztán nehéz ezt a kiterjedt és összetett eszmetörténeti hagyományt egészében jellemezni.

Vállalva, hogy súlyosan leegyszerűsítünk, és hogy lesz olyan szocialista, aki ebből kimarad) mégis azt mondhatjuk, hogy a szocializmus egy radikális egalitárius (egyenlőségpárti) nézet, amely a társadalmi igazságosság elveit úgy akarja érvényesíteni, hogy a társadalmi élet területeit (politika, oktatás, gazdaság) közösségi vagy társadalmi - és nem például tekintélyelvű vagy piaci - felügyelet, irányítás alá vonja, például (de nem kizárólag) a politikai és gazdasági demokrácia és a közösségi tulajdonlás eszközeivel.

Persze nem kell ahhoz szocialistának lenni, hogy az ember közösségi - demokratikus - kontrollt követeljen például a törvényhozás vagy a legfontosabb politikai döntések fölött - ezt minden demokrata követeli. A szocialisták azonban tovább mennek és a közösségi felügyeletet alkalmasint az élet olyan területeire is kiterjesztenék, amelyekre mások (pl. liberálisok) nem, mint bizonyos vállalkozások üzleti tevékenysége. De miért tennének így a szocialisták?

A Kritikai alapozóban eddig már jópár baloldali eszmerendszert áttekintettünk, és ezen a ponton talán nehéz lehet észben tartani, mi is a különbség köztük. Az áttekinthetőség kedvéért álljon itt ez az összehasonlítás:*

Szociáldemokraták

Szocialisták

Kommunisták

Anarchisták

Megszelídítenék a kapitalizmust nagymértékű állami újraelosztással és jóléti intézkedésekkel, de a kapitalizmust és az állam intézményét nem számolnák fel.

Felszámolnák a kapitalizmust a gazdaság és a politika mélyreható demokratizálásával, de nem törölnék el az állam és a magántulajdon intézményét.

Felszámolnák a kapitalizmust a magántulajdon és az állam eltörlésével és a termelés és a társas együttélés mélyreható demokratizálásával.

Felszámolnák az államot, de a kapitalizmus ügyében megosztottak. Az anarcho-kapitalisták helyben hagynák, a kollektivista és kommunista anarchisták felszámolnák.

Miért lesz valaki szocialista?

Első ránézésre a társadalmi felügyelet ilyen átfogó kiterjesztése egy teljesen elfogadhatatlan ötletnek tűnik. Egy normális társadalomban nem megyünk oda emberekhez (például cégtulajdonosokhoz) és vesszük el egy csapásra, ami jog szerint az övék - ilyet diktátorok csinálnak. Ahhoz, hogy én például hogy vezetem a saját fodrászüzletemet, a “társadalomnak” semmi köze sincs, ez magánügy.

A szocialista azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a mai társadalmakban sok mindent magánügyként kezelünk, ami valójában nem az. Az én fodrászüzletem nem tud tízezereket az utcára küldeni, beszennyezni több város ivóvizét, megfosztani őslakos népcsoportokat az otthonától, vagy előidézni a 2008-as pénzügyi válságot és romba dönteni embermilliók életét. A kapitalista cégóriások, pénzügyi nagyvállalatok azonban képesek minderre; tevékenységük az egész társadalom életét érinti, így annak igenis joga van részleges vagy teljes felügyeletet gyakorolni felettük. Ha a politikusoknak nem hagyjuk, hogy közösségi felhatalmazás nélkül döntsenek a mindannyiunk életét alapvetően befolyásoló kérdésekről, akkor ugyanezt miért hagyjuk az óriáscégek vezetőinek?

A szocialista tehát nem akarja a társadalmi élet minden területét társadalmi felügyelet alá vonni, csupán azokat, melyek az egész társdalom életére alapvetően kihatnak, és amelyek fölött ezért jogunk van közösségi, demokratikus kontrolt gyakorolni.

Emellett a szocialisták egy másik, gyakorlati érvet is fel szoktak hozni: A jelenkori kapitalizmus egy mérhetetlen egyenlőtlenségeket termelő rendszer, amely válságból válságba sodorja az emberiséget, amelyben megtermelt étel harmadát kidobjuk, miközben majd’ 800 millióan éheznek, amely a növekedés mániás kényszere alatt a végsőkig kimeríti a természet erőforrásait és élhetetlenné teszi a bolygónkat. Ezen a rendszeren változtatnunk kell. A társas élet mélyreható szocializálásával és a gazdaság társadalmi felügyeletével azt a vagyonosok és kiváltságosok helyett a közösség érdekeinek kiszolgálásába állíthatnánk. De mégis hogyan akarná ezt megvalósítani a szocializmus?

Egyenlőség, szolidaritás, demokrácia – baloldali értékek, amelyekről azonban a baloldali liberálisoktól az anarchistákig, az ökomarxistáktól a szocialistákig mindenki mást gondol, és mindenki teljes meggyőződéssel hirdeti a maga igazát.

A Kritikai alapozó sorozatot azért indítottuk el, hogy túllépjünk azon a vitakultúrán, amely abból áll, hogy jelszavakat és könyvcímeket dobálunk egymásra a másik, vagy akár a saját álláspontunk gondos megértése és mérlegelése helyett. Ahelyett, hogy végső ítéletet mondanának bizonyos kulcskérdésekben – a társadalmi egyenlőtlenségektől a feminizmusig –, a sorozat cikkei körüljárják a különféle baloldali álláspontok érveit és előfeltevéseit, és kiindulópontokat adnak a további gondolkodáshoz.

Hogy a világot megváltoztatni kell és nem értelmezni? Hogy nem okoskodni kell, hanem cselekedni? Ez igaz. Csakhogy biztosan kudarcra vagyunk ítélve, ha eközben nem igyekszünk megérteni a társadalmi valóságot, amellyel szemben állunk, és az értékeket, amelyek felé törekszünk.

Ha szívesen olvasnál még ilyen szövegeket, legyél az egyik támogatónk: csináljunk együtt okos, független médiát.

Államosítás és tervgazdaság

Sokan azért ódzkodnak a szocializmus gondolatától is, mert azt az államosítással és a tervgazdasággal azonosítják. Ez azonban egy félreértés. Egy szocialista lehet híve mindkettőnek, de nem szükségszerű, hogy az legyen. A szocialista célja a társadalmi élet kisebb vagy nagyobb részének közösségi felügyelet alá vonása a nagyobb egyenlőség és igazságosság érdekében. Ennek egy lehetséges módja az államosítás, de csak akkor, ha az állam maga is a közösség felügyelete alatt áll, azaz teljes mértékben demokratikus. Ha nem az, akkor államosítás pusztán az el nem számoltatható cégvezetők kezéből el nem számoltatható bürokraták kezébe helyezi a gazdaságot (ahogy az a “valóban létező szocializmusban” történt), és nem beszélhetünk közösségi tulajdonról, sem szocializmusról.

Az állam azonban csak az egyik lehetséges intézményi kerete a közösségi felügyeletének, vagy közösségi tulajdonnak.

Egy szocialista támogathat nem központosított, decentralizált intézményeket is, amelyek e közösségi felügyeletet megvalósítják, például a gazdaság terén dolgozók vagy dolgozók és fogyasztók által közösen birtokolt vállalkozások, szövetkezetek hálózatát, amelyben nincs egyetlen központi tulajdonos, sem az állam, sem más.

Az állam csupán a közösségi tulajdonlás jogi és infrastrukturális kereteit biztosítaná, ahogy azt ma is teszi a magántulajdonnal. Egy szocialista a társadalmi élet különféle területein a közösségi felügyelet más és más intézményi formáit is támogathatja (például az egészségügy szintjén állami, míg a nagyvállalatok esetén dolgozói tulajdonlást), máshol pedig talán épp a magántulajdonlást. Mindez kétségtelenül intézményi innovációt és találékonyságot kíván a társadalom részéről, de ha az utóbbi néhány évszázad hihetetlen technológiai, gazdasági és politikai változásai megmutattak valamit, akkor azt, hogy mi emberek képesek vagyunk a radikális innovációra.

Piaci szocializmus

Mi a helyzet a tervgazdasággal? Vajon egy szocialistának szükségképpen azt kell gondolnia, hogy a gazdasági tevékenységet a piac helyett központi, állami tervezésnek kell irányítania? Ha igen, akkor a szocialisták komoly bajban vannak, hiszen - gondolhatnánk - a 20. század tapasztalatai megmutatták, hogy a tervgazdaság működésképtelen és katasztrofális eredményekhez vezet (nem mintha a kapitalizmusnak nem lennének meg a maga katasztrofális következményei, lásd fentebb).

Szerencsére azonban egy szocialista nyugodt szívvel lemondhat a központosított tervgazdálkodásról. Sőt, ha a piac olyan kiválóan képes összehangolni a társadalom gazdasági tevékenységét, akkor a szocialista saját programjába is beépítheti a piacgazdaságot. Az úgynevezett piaci szocialisták pontosan ezt teszik. Az ő elképzelésük szerint semmi probléma nincs azzal, ha a társadalmilag felügyelt gazdasági entitások profitmaximalizálásért versengenek egymással a piacon mindaddig, amíg ez lehetővé teszi az egyenlőtlenségek csökkentését és a társadalmi igazságosság érvényre juttatását. A közösségi tulajdonlás - bérmaximumokkal, magas örökösödési illetékekkel, feltétel nélküli alapjövedelemmel vagy más intézkedésekkel kiegészítve - elejét veheti a radikális egyenlőtlenségek kialakulásának és a vagyon felhalmozódásának egy szűk tőkés osztály kezében, miközben továbbra is kiaknázhatjuk a piacgazdaság nyújtotta előnyöket.

Szocializmus és közösségiség

A piac azonban csak az egyik lehetséges módja a termelők és fogyasztók közti információcserének, a gazdasági tevékenység összehangolásának, melyet ráadásul az egyéni nyereségmaximalizálás, és az egymással szembeni versengés alapelvei szerveznek. Sok szocialista gondolja, hogy ezek az alapelvek ellentétesek a szocializmus alapvető értékeivel, így aztán a piaci szocializmus nem járható út. Az élet számtalan területén egyáltalán nem a piac logikája szerint cselekszünk, nem a nyereségmaximalizálás érdekében segítjük egymást, hanem a kölcsönösség, az egymással való törődés, a szolidaritás jegyében, és ha erre lehetőségünk van, akkor helyénvalóbb lenne, ha a gazdaság és általában a társadalmi élet különféle területeit inkább ezen alapelvek szerint szerveznénk meg.

Elvégre nem lehet, hogy jobb lenne, ha mi, egymásra utalt emberek, miközben soha nem látott globális kihívásokkal nézünk szembe - a világszegénységtől a klímaváltozásig - egymásra nem legyőzendő konkurenciaként és kiaknázandó erőforrásként tekintünk, hanem egyenlő felekként, akik egymással és egymásért dolgozhatnak közös életük kialakításán?

És ugyan mi akadályoz meg minket olyan innovatív, a piachoz hasonló, decentralizált kommunikációs és koordinációs rendszerek kidolgozásában, melyek ugyanazt a feladatot látják el, de nem a piac embertelen, egymást tárgyiasító logikája, hanem a közösségiség elvei alapján?

Mikor kínálkozna erre jobb lehetőség, mint most, amikor a digitális technológia soha nem látott kommunikációs és adatfeldolgozó erőt ad a kezünkbe, amikor az automatizáció radikálisan átformálja a munka világát és amikor a világpolitika alapvetései évtizedek után ismét kérdésessé válnak?

Szocializmus? Miért ne?

A szocializmus kritikusai számos érvet felhoznak ellene. Egyrészt előszeretettel hangoztatják, hogy eddig minden szocialista kísérlet megbukott a Szovjetuniótól Venezueláig, így aztán értelmetlen szocialistának lenni. Ez az érvelés azonban némiképp furcsa: igen, az államszocializmus és a tervgazdálkodás bizonyos formái (melyek voltaképpen nem is voltak szocialisták, lásd fentebb) megbuktak; de nem arról van szó, hogy az elérhető összes szocialista intézményi modellt kipróbálták, arról meg végképp nem, hogy végiggondoltuk, vajon miféle szocialista intézményi innovációk lehetségesek a kommunikációs és számítástechnikai technológiák permanens forradalmának és a radikális gazdasági átrendeződések idején, amelynek napjainkban tanúi vagyunk.

Arról nem is beszélve, hogy már ma számtalan olyan szocialisztikus intézmény vesz minket körbe, amelyek ellen általában nincs semmi kifogásunk. A közoktatás, közegészségügy sokkal inkább hűek a szocialista eszményekhez, mint a tervutasításos diktatúrák. Már ma is léteznek dolgozók által szövetkezetileg birtokolt vállalatok, ahol többé vagy kevésbé megvalósul a részvételi menedzsment (munkahelyi demokrácia) - ilyen például a spanyolországi Mondragon vállalat - és ezek a maguk részéről nem is teljesítenek rosszul. A szocializmust tehát nem a semmiből kell elővarázsolni. Amellett ne feledjük, hogy a kapitalizmus állítólagos gazdasági fölényét mérhetetlen egyenlőtlenségek, kizsákmányolás, gazdasági válságok és az élővilág elpusztítása árán szerzi meg.

Vajon érdemesebb fenntartanunk ezt az embertelen rendszert és lemondanunk egy emberségesebb világ megteremtéséről pusztán a csupán névleg szocialista önkényuralmi rendszerek csúfos történelmi szereplése miatt?

A másik gyakori érv, hogy a szocializmus összeférhetetlen az emberi természettel: nem szervezhetjük meg a gazdaságot, sem az élet bármely más területét a közösségiség és a szolidaritás elvei mentén, mert ezek az értékek csak a legkisebb közösségeinkben, a családban és barátok között érvényesülhetnek. De mégis miért gondoljuk így? Persze, a múlt rabszolgatartó, feudális, szabadság- és szolidaritásellenes társadalmai szolidaritáshiányosak voltak - meglepő... Ma, mikor az embereket a piac logikája szerint működő intézmények tömkelege veszi körül, melyek folytonosan olyan helyzetek elé állítják őket - az iskolában, munka közben -, ahol egymásra legyőzendő ellenfélként kénytelenek tekinteni, és olyan mércével mérik őket, melyben az egyéni nyereségmaximalizálás előbbre való a szolidaritásnál, akkor alárendelődnek ennek a logikának. De mit árul ez el arról, hogy hogyan viselnék magukat más intézmények keretei közt?

Másrészt ne feledjük, hogy számtalan, a szűk családi-baráti körnél szélesebb szolidaritásközösség létezik a világon: a nemzetek, vallások, társadalmi mozgalmak kiemelkedő példái az olyan közösségeknek, melyekben egymást személyesen nem ismerő emberek elképesztő szolidaritással tudnak viseltetni egymás iránt, börtönbe mennek, vállalják a nyilvános megaláztatást, sőt olykor meg is halnak egymásért. A szocializmus ennek az elkötelezettségnek pusztán a töredékét követelné meg, nem lenne hozzá szükség semmiféle fanatikus rajongásra embertársaink iránt, pusztán arra, hogy a kölcsönösség és az egymásrautaltság jegyében kezeljük egyenlő félként és vállaljunk szolidaritást egymással. Ez mégis miért volna annyira lehetetlen?

Szocializmus a 21. században

Vajon mindezek az alapelvek tényleg újra belépnek a világpolitika színterére? Vajon Corbyn, Sanders és mások fellépése tényleg egy valódi, nem pusztán névleges szocializmus, egy radikális egyenlőségpárti, antikapitalista program megjelenésének lehetőségét tartogatja? És ha igen, milyen esélyei vannak mindennek a jelen körülmények közt, az ultranacionalizmus, az idegengyűlölet és az illiberalizmus előretörésének korában?

Ha Corbyn és Sanders valóban szocialisták, úgy a meglehetősen mérsékelt fajtából valók, hiszen legnagyobb részt az újraelosztás jóléti, szociáldemokrata programpontjait hangsúlyozzák. Ugyanakkor kétségtelenül színre lépnek náluk klasszikus szocialista témák, mint a kapitalista tulajdonszerkezet megbolygatása - a legnagyobb bankok feldarabolása Sandersnél, a gazdaság bizonyos kulcsszektorainak államosítása Corbynnál -, sőt a gazdasági demokrácia lehetőségének felvillantása is.

Ám ahhoz, hogy mindez valóban hozzájáruljon a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és az igazságosság érvényre juttatásához, a 21. századi szocializmusnak rendkívül komoly akadályokat kell legyőznie. Nem csak a szélsőjobboldallal, de az egalitárius reformban ellenérdekelt gazdasági elitekkel és a neoliberális ideológiával is meg kell küzdenie. Nem csak világos és megvalósítható intézményi reformokkal kell előállnia, de legitimációt is kell szereznie a társadalomtól, érvényre kell juttatnia azt a belátást, hogy együttélésünk az emberség és igazságosság jegyében csak a fennálló intézmények és társadalmi struktúrák radikális átalakításával biztosítható.

Ezt honnan szedtük?

A. Cohen: Why not socialism? Princeton University Press, 2009.

John E. Roemer: A Future for Socialism. Harvard University Press, 1994.

Mit olvassak még?

Samuel Arnold: Socialism. Internet Encyclopedia of Philosophy

* Ezek a rövid összefoglalók persze véletlenül sem adnak kimerítő elemzést a szóban forgó ideológiákról. Ha többet akarsz tudni róluk, olvasd el a róluk szóló alapozó cikkeket és az ajánlott olvasmányokat. Érdemes azt is észben tartani, hogy ezek között a nézetek között nincsenek éles választóvonalak, gyakran átcsúsznak egymásba, egyes képviselőik gyakran különféle keverék nézeteket vallanak.

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Hajléktalanság és szociálpolitika az EU-ban - Brüsszel +/-

Hajléktalanság és szociálpolitika az EU-ban - Brüsszel +/-

A hosszú éveken át tartó válság után nem meglepő: kevés kivétellel minden EU-tagországban emelkedett a hajléktalanok száma. Finnország egyértelműen üdvözítő kivétel, míg sok nagyvárosban és főleg Dél-Európában a helyzet sokat romlott; Athénban minden hetvenedik lakost a hajléktalanok közé sorol a statisztika.

bpm18-lakhatas.jpg

Amit a Fidesz a plakáttörvénnyel csinál, azt úgy hívják: alkotmányos puccs

Amit a Fidesz a plakáttörvénnyel csinál, azt úgy hívják: alkotmányos puccs

Az ellenzéki pártok egy hete leszavazták a kormány plakáttörvényét, amely korlátozta volna az ellenzéki pártok plakátolási lehetőségeit. A törvény tehát elbukott az egyharmados ellenzéki ellenálláson. Majd Áder János visszaküldte a törvény egyszerű többséggel elfogadott részét, mert az a kétharmados rész nélkül értelmetlen. A kormánypárt pedig addig faragta alkotmányellenes módon a törvényt, hogy az eredmény még az eredetinél is durvább legyen, mégse kelljen hozzá kétharmad.17621872_146fdb80fc33f8f54dfada8b16183c5c_wm.jpg

Az egészségügy totális kudarca az, amikor a dolgozók inkább elmennek bútort árulni

Az egészségügy totális kudarca az, amikor a dolgozók inkább elmennek bútort árulni

Tömeges felmondás egy kórházban: a két nappal ezelőtti hír pusztán azért hat kuriózumként, mert egy olyan életpályával váltották fel felelősségteljes szakmájukat nővérek és ápolók, amelyről vajmi keveset gondol a köz. Most rácsodálkozunk arra, hogy valaki többet keres egy bútoráruházban, mint egy kórházban. Pedig ez rég nem újdonság.tumblr_oryqnbc4mo1rvlzy1o1_1280_1.png