Civil tejberizs: van kiút a gyűlöletkeltés válságából

Civil tejberizs: van kiút a gyűlöletkeltés válságából

2017. július 12-én lépett életbe a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettség. Innentől még fontosabb, hogy az önrendelkezést és az összetartozást hirdető szervezetekről minél többen tudják, mi a szerepük az ország életében. Azonban félreértés azt gondolni, hogy hátradőlhetünk, ha Kunbábony határában egyik reggel felbukkanna a várva várt erőszakmentesen kommunikáló, polgári engedetlenségből kiválóan teljesítő, kormányváltó messiás, akit civilek sorfala vezet a Parlamentig és ott megszünteti a törvényt, majd helyreállítja az alkotmányos rendet is.

civilsziv.jpg

Azok keresik a legkevesebbet, akikre a legnagyobb szükségünk van!

Azok keresik a legkevesebbet, akikre a legnagyobb szükségünk van!

A minimálbér és garantált bérminimum emelésnek, illetve a brutális munkaerőhiánynak köszönhetően növekedésben van a magyar átlagbér. Persze ez csalóka, már többször írtunk róla, hogy az átlagbért a budapesti bérek, a vezető szakmák, a bankszektor, az informatikusok, a kommunikációs szakma, a felső- és középvezetők bérei húzzák felfelé, miközben a dolgozók nagy része (kb. 70 százaléka) alatta keres.

szocmunkas.jpg

Az újságírók megtámadása is durva lenne, de aljasabb eszközökkel is vívja a Fidesz a médiaháborút

Az újságírók megtámadása is durva lenne, de aljasabb eszközökkel is vívja a Fidesz a médiaháborút

„Újságírókkal akar háborúzni a Fidesz” -- írja a Magyar Nemzet. A cikk arról szól, hogy állítólag ősztől már nem csak komplett médiumok lejáratásán fognak munkálkodni a fideszesek, hanem „megpróbálják aláásni a Fidesz belső viszonyait firtató, a gazdasági hátország üzleteit feltáró újságírók tekintélyét.” Ebben csak a személyeskedés lehet az új elem, mert a háború már javában zajlik évek óta. És bőven nyerésre áll a kormányoldal.

fullsizerender-2-1024x576.jpg

Indul a népszavazási aláírásgyűjtés a pofátlanul magas állami fizetések ellen!

Indul a népszavazási aláírásgyűjtés a pofátlanul magas állami fizetések ellen!

Átvette az aláírásgyűjtő íveket Vágó Gábor és elindítja az aláírások gyűjtését az állami vezetők pofátlanul magas fizetéséről szóló népszavazás érdekében!

Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?

Ha a népszavazás megrendezésre kerül, érvényes és az igen nyer, ez  arra kötelezné a parlamentet, alkosson törvényt arról, hogy egyetlen állami vezető fizetése se legyen magasabb, mint a köztársasági elnök aktuális bére. Az ívek átvételétől a kampányirodáig kísértük el Vágó Gábort, hogy kikérdezzük a részletekről:

      • 83 országos népszavazási kérdés közül csak kettőt engedett át idén eddig a Választási Bizottság és a Kúria: Vágó kérdését, és azt, amely december 24-ét munkaszüneti nappá tenné.
      • Az óriási bérfeszültségen is enyhíthetne a népszavazás: ugyanis a köztársasági elnök havi tiszteledíja a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese. Ha tehát a parlament továbbra is magas béreket adna az állami cégek vezetőinek, a köztisztviselők bérét is emelnie kellene.
      • 120 nap alatt, november 21-ig kell 200 ezer aláírást gyűjteni.
      • Aki segítené az aláírásgyűjtést, a tisztesseg@gmail.com címre írhat vagy Vágó Gábor facebook oldalára, jövő héten indul a kampányoldal is.
      • Az MSZP, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Kétfarkú Kutyapárt és szakszervezetek is csatlakoznak a gyűjtéshez.
      • Az Együtt már keddől gyűjti az aláírásokat, de a kampány igazából csak a jövő héten indul.
      • Ez az első gyűjtés, ami már a nehezített körülmények között zajlik, csak a Választási Bizottság által kiadott íven lehet gyűjteni, és minden elvesztett ívért fizetnie kell a kezdeményezőnek.
      • Vágó azt reméli, a Kúria további kérdéseit is átengedi, a letelepedési kötvényről és a korrupciós bűncselekmények elévüléséről.

A teljes interjú:

Iratkozz fel a YouTube csatornánkra, hogy értesítést kapj a videóinkról:

 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

A munkásosztály nem fütyül

A munkásosztály nem fütyül

Puzsér Róberttel az a baj, hogy okos, nagyon erős a problémaérzékenysége, és baromi jól ír és beszél. Alapjáraton Puzsér egy csodálatos lehetőség lenne a magyar közélet számára, csakhogy van egy kis probléma. Hősünk szerelmes a népszerűségbe, és mivel okos, pontosan tudja, hogy saját rajongótáborát ellenségképek kialakításával, hamis dilemmák valósnak láttatásával tudja fenntartani.

puzser-robert31.jpg

5 eshetőség, ami miatt a Fidesz puccsot, zavargásokat, forradalmat vizionál őszre

5 eshetőség, ami miatt a Fidesz puccsot, zavargásokat, forradalmat vizionál őszre

Vezető fideszes politikusok egymásra licitálva nyilatkoznak az elmúlt hetekben kormányellenes kiképző táborokról, Soros György által tervezett puccskísérletről, az alkotmányos rend jövendő megdöntésére szőtt tervekről. Nem kétséges, hogy a kormánypártiak egy központilag tervezett kommunikációs kampány végrehajtói.

letoltes_2.jpg

Forrás: Napi.hu

A Fidesznek profi hatalomtechnikusok dolgoznak: abban biztosak lehetünk, hogy véletlen elszólások ilyen sűrűséggel nem jelenhetnek meg a médiában, főleg nem alig tíz hónappal az országgyűlési választások előtt. Ezek a kommunikációs panelek nem szolgálnak mást, mint a Fidesz korán elindított választási kampányát. Összegyűjtöttük a témában forgó elméleteket, és megnéztük, mik a valószínű és kevésbé valószínű verziók, mi állhat a kommunikációs kampány mögött.

1. Fidesz, a stabilitás biztosítéka

Ha arról kérdezünk egy Fidesz-szavazót,  miért szavaz Orbánékra,  jó eséllyel kérdez vissza: ki másra kellene? A Fidesz magát az egyetlen kormányzásra képes pártként mutatja be, a többi pártot a káosz letéteményeseinek láttatja. Az előre beharangozott puccskísérletet ecsetelő, polgárháborús retorika lehet egyszerűen ennek a kommunikációnak a folytatása, amely szerint a Fidesz egyenlő a stabilitással, míg az ellenzéki pártok az anarchia hírnökei. A stabilitás pedig biztonságot jelent, ami az egyik legfontosabb választói szempont. Ha a Fidesz képes lesz 2018-ig fenntartani ezt a szembeállítást, és elhitetni a pártról, hogy a biztonság egyedüli őrei, akkor hatalmas lépéselőnyből indulnak a választáson.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:
Kövess minket Facebookon:

2. Új gyülekezési törvény

Újra és újra felröppen a pletyka, hogy a kormánypárt átírná a gyülekezési törvényt, aztán ebből mégsem lesz semmi. Pedig 2016 nyarán az Alkotmánybíróság is kötelezte a törvényhozást, hogy módosítson év végéig a törvényen, ez ennek ellenére sem történt meg. Lehetséges, hogy most mégis ez következik és a várható ellenállás letörésén dolgozik jó előre a fideszes kommunikációs gépezet? Nem lenne ésszerűtlen, ugyanis működőképes érv lehet, hogy egy puccs és az azt követő káosz megakadályozása miatt jön a  szigorúbb szabályozás. Lehetséges, hogy a kormánypárt ősszel előveszi a témát, és a tüntetések kereteinek jogi újraszabályozása mellett akár a polgári engedetlenség kérdéséhez is hozzányúl.

3. Reakció Gulyás Mártonra és mozgalmára

Amikor Rogán Antal ellenzéki kiképzőtáborokról hallucinál, akkor valószínűleg a Gulyás Márton-féle Közös Ország mozgalom elvonulásaira gondol. Gulyásék ugyanis valóban hétvégi kiruccanásokon készülnek az őszre beígért tüntetéssorozatra, amivel a választási- és a választójogi törvény megváltoztatását akarják kicsikarni. Sokan gondolják, hogy a puccs és forradalom narratívával Gulyás mozgalmának lejáratását készíti elő a Fidesz.

Ezt azért nem tartom valószínűnek, mert a Fideszben alaptétel, hogy nekik kell uralniuk a politikai napirendet, erről beszél G. Fodor Gábor is, amikor a pillanat uralását emlegeti. Ebbe a világképbe nem fér bele egy olyan akciósorozat engedése, amely kitartóan tematizálhatja a nyilvánosságot  Sokkal életszerűbb, hogy a kormánypárti kommunikációs agytröszt bedob valami nagyobbat, ezzel kiszorítja Gulyásékat a hírekből és egyszerűen lemossa őket a színről.

4. Önpuccs

Egyre többször beszélnek arról nyilvánosan is ellenzéki körökben, hogy a kormány önpuccsra készül.  Az elmélet szerint  azért beszélnek kormányzati megmondóemberek puccsról, mert Erdoganhoz hasonlóan egy kamu puccsal akarja a kormány megszilárdítani a hatalmát. Párhuzamként tálalják, hogy a Soros elleni kampány nagyon hasonlít Erdogan Gülen ellen folytatott kampányához, ami a “puccs” előjátéka volt Törökországban.

Valójában ezek nem igazi érvek. Egyrészt Törökország kapcsán bizonyosan még ma se jelenthetjük ki, hogy Erdogan önpuccsáról volt szó, és nem egy elrontott valódi puccsról. Másrészt Gülennek inkább Simicska Lajos lenne megfeleltethető.

Az önpuccs verzió alváltozata, hogy a kormány egy rendkívüli helyzetről szóló törvényt akar kikényszeríteni, vagy adott esetben a választások elhalasztására is játszhatnak, ha a Fidesz nem állna megfelelően. Míg előbbi verzió nem életszerű, hiszen ezt kétharmados törvénnyel lehetne meglépni, utóbbi azért tűnik valószínűtlennek, mert a Fidesz nem áll rosszul, majdnem biztos, hogy ők maradnak a legerősebb párt a parlamentben, még ha a kétharmadjukat nem is tudják visszaszerezni.

5. Durva lépésre számítanak

Az utolsó opció szerint a Fidesz a választásokig előre rendelkezik egy tervvel, amellyel meg akarja határozni, hogy miről szóljon a kampány.  Egy olyan durva lépéssel, mint például a CEU elleni támadás, akár hónapokra is kontrollálni tudják, miről szóljanak a hírek, illetve közvetve, hogy miről ne. Ne legyen szó az ellenzéki pártok programjairól, se az egészségügy vagy az oktatás helyzetéről, mert ezek a témák komoly, támogatottságuk mértékében is mérhető károkat okozhatnak a Fidesznek. De az elmúlt fél év után látják azt is, hogy egy ilyen durva lépés komoly ellenreakciókat szül, így  a saját tábornak már előre “beárazzák” az ellenreakciókat. Egy esetleges durva lépés után utcára menő embereket úgy állítanák be, mint egy előre eltervezett, kormányellenes megmozdulás résztvevőit, hazaárulók, puccsot szervezők, Soros támogatói, a nemzet ellenségei.

Mint látható, a különböző verziók között bőven vannak hasonlóságok és átfedések. Bármelyik verzió is válik be, az biztos, ezek az elszólások már a 2018-as kampány részei, és már most a kampány témáinak befolyásolása zajlik a kormánypárt részéről. Azt is bátran kijelenthetjük, hogy ezek a mondatok a saját tábor hergeléséről szólnak, és egy olyan politikai valóság kialakításáról, amelyben a politikai ellenfelek, a Fidesszel egyet nem értők mind Soros katonái, a haza ellenségei. A kérdés az, hogy ez párosul-e valamilyen konkrét lépéssel, mi lesz az, mennyire lesz rossz az országnak, és mit tudnak majd kezdeni Orbán ellenfelei ezzel a helyzettel?

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Ne kétsebességes, hanem közös Európai Unióban gondolkodjunk!

Ne kétsebességes, hanem közös Európai Unióban gondolkodjunk!

Mifelénk az Európai Unióról szóló közbeszéd a kilencvenes és kétezres évek elejének hurráoptimizmusa után egyre erősebben polarizálódott, és a régió szinte mindegyik uniós tagországában (talán Romániát leszámítva) létrejött két tábor: az euroszkeptikusoké és az eurolelkesedőké. A két álláspont pedig szervesen beépült az egyes országokban létező politikai törésvonalakba. Így lesz Magyarországon a Fidesz euroszkeptikus, liberális ellenzéke pedig eurolelkesedő. Az Unió egymásra rakódó válságai nyomán (a közös pénznem válsága, a menekültválság, a Brexit) Nyugat-Európában is e két pólus mentén látszik polarizálódni a vita, bár az árnyalatok azért még mindig valamennyire túlélték a mindent felemésztő szekértábor-logikát.

eu170515-20170515.jpg

Mit kezdjen a demokratikus politika a népharaggal? Használja!

Mit kezdjen a demokratikus politika a népharaggal? Használja!

A politika érzelmeink felkeltésének és irányításának technikája is. A legfeltűnőbb ez akkor, ha az olyan akciókat nézzük, mint a kormány Soros, vagy EU-ellenes kampánya, de nem csak erről van szó: minden politika célja, hogy saját táborát integrálja és mozgósítsa, egyszersmind az ellenséges tábort dezintegrálja és demobilizálja. Hogyan teszi ezt érzelmeink felkorbácsolása és irányítása révén? Mire használja érzelmeinket a politika? Kiket próbál meggyűlöltetni velünk és miért? Lehet-e felháborodásnak építő hatása is vagy szükségképpen rombol?
deviza1352501.jpg