Sorosozós „családnépszavazás” lesz Romániában is

Sorosozós „családnépszavazás” lesz Romániában is

A román törvényhozás rábólintott arra népszavazási kezdeményezésre, amelyet egy keresztény-konzervatív civil szervezetekből álló koalíció indítványozott, és amelynek célja a házasság heteroszexuális meghatározásának alkotmányba foglalása. Az indítvány nyitott kapukat dönget, hiszen a román polgári…

Az orlandói mészárlás: emlékeztető a veszélyekre, melyek naponta fenyegetik a melegeket

Az orlandói mészárlás: emlékeztető a veszélyekre, melyek naponta fenyegetik a melegeket

Egy héttel korábban törvényesen fegyvert vásárolt, majd vasárnap hajnalban 200 kilométert vezetett a Florida állambéli Orlandóig, bement a város egyik meleg szórakozóhelyére, és elkezdett lövöldözni. Modern történetének egyik legnagyobb tömegmészárlását gyászolja az Egyesült Államok, amelyben eddig…

TGM: Ajándék a nemzetközi nőnapra

TGM: Ajándék a nemzetközi nőnapra

A magyar kormány – már ezt a jelzős szerkezetet leírni is fájdalmas – megvétózott valamit Brüsszelben a 444.hu tudósítása szerint. Az Európai Unió egyik szerve állásfoglalást szeretett volna közzétenni, amellyel támogatta volna „a tagállamok erőfeszítéseit” a nők és a melegek (LMBTI)…

Melegekkel szívózva bizonyítaná a román ortodox egyház, hogy még mindig tényező

Melegekkel szívózva bizonyítaná a román ortodox egyház, hogy még mindig tényező

Pörög az aláírás-gyűjtési kampány, amelyet a tavalyi év végén a Román Ortodox Egyház indított, és amely a család fogalmának férfi és nő kapcsolataként való definíciójára irányuló alkotmánymódosításnak vetné meg az ágyat. A kezdeményezést hivatalosan egy ernyőszervezet, a Koalíció a családért jegyzi,…

Gyűlöld a menekülteket, gyűlöld a buzikat, és ásd meg a saját sírod, Magyarország!

Gyűlöld a menekülteket, gyűlöld a buzikat, és ásd meg a saját sírod, Magyarország!

Az elmúlt hetekben (újra) divat lett Magyarországon gyűlölni, divat lett gyűlölni a menekülteket, a buzikat, a másként gondolkodókat. Ezzel van tele a média, ezt önti a kormány az arcunkba. És vannak, akik be is dőlnek ennek a gyűlöletnek, hiszen ha valamit sokszor mondanak nekik,…