Az elkövetkező napokban folytatásokban közöljük egy 83 éves, nyugdíjas olvasónk cikkét. Témája, amelyet több irányból is körüljár, Magyarország egyik legégetőbb szociális-etnikai problémaköre.

Még van mondanivaló a romákról

A cigányság India északi részéről a XV. században szóródott szét Moldávia és Magyarország területéről egész Európa területére. Létszámuk mintegy 5,71 millió. A cigány népesség három nagy csoportból áll, de vannak alcsoportok is. Romák, manusok és kalék. A franciaországi manusok három alcsoporot képeznek, kalderák, lovarák és csurarák. Magyarországon a romák, és az ún. lováriak élnek, ezt a két nyelvjárást beszélik. Társadalmi berendezkedésük, a családi örökösödési ágak vezetőiből alakult krisen, azaz a vezetői tanács. A tanács vezetője a vajda, akinek hatalma és bírói joga van.

Családját nagyon szerető, ősszetartó népség. Ami elmondható egy családról, több családnál már nem állja meg a helyét. Általában lobbanékony, verekedő, bicskázó a róluk kialakított kép. Ezzel szemben nagyon sok értékes és jó tulajdonsággal rendelkeznek. Nevezetesen, rendkívűl muzikálisak, és van művészi érzékük. Sok múzeum, így a kecskeméti is őrzi roma festőművészek munkáit.

A múlt században ez a vándorló természetű nép sátoros kocsikkal járta az országot, és a faluk határában telepedtek le. Az asszonyok jóslással, jövendőmondással és árucserével próbálták nagyszámú családjukat eltartani. A férfiak lóvásárlással és -eladással foglalkoztak. Nagyon értettek a lovakhoz. A megvásárolt gebét rövid idő múltán táltosként értékesítették. No persze, távozásuk után néhány tyúk, kacsa, liba hiányzott a faluból és a lólopástól sem riadtak vissza. Ezért a csendőrök egyik megyéből a másikba kergették őket. Így állandó vándorlásra kényszerűltek. Más családok letelepedtek, vályogvetésből, kosárfonásból, üstfoltozásból, teknőkészítésből tudtak megélni.

Említett zenei érzékük miatt majd’ minden faluban akadt egy cigányzenész, aki a falu kocsmájában esténként hangulatot keltett. Városokban, nagyobb községekben állandó zenekarok működtek. A II. világháború előtt minden jobb vendéglőnek volt cigány- vagy tánczenekara. A neves magyar cigányzenészek az egész világot bejárták. Királyok, elit közönség hallgatta játékukat és csodálta művészetüket. A 100 Tagú Cigányzenekar és a Rajkó Zenekar ma is világhírű, sok más cigány származású zenésszel egyetemben.

Amikor a „vas és acél országa” lettünk, mindenkinek munkaviszonnyal kellett rendelkeznie. Így az északi iparvárosokba is sok roma kerűlt. Ezek közűl sokan szakmunkások lettek, mások jobban kedvelték az italt, hétfőn munkába sem mentek. Ezt megelégelve a gyár vezetői vajdát választattak a romákkal, aki felelős volt az egymás közötti viták megoldásáért és a munkarend betartásáért. Ezt a feladatát sikeresen meg is oldotta. Most, amikor egymásnak feszűlnek nem roma és roma indulatok, talán érdemes lenne a kisebbségi roma önkormányzatok vezetőit, a hatósági intézkedések szintjét el nem érő esetekben döntéshozó joggal felruházni. Ő lenne felelős a területéhez tartozó családok mindennapi tevékenységéért, a tolvajok okozta károk megtérítéséért, a verekedéseket kezdeményezők megbüntetéséért, az önkormányzattal együttesen a szeretetszolgálatoktól kapott adományok elosztásáért, a rászorulók segélyezéséért, ugyanakkor gondoskodnia kellene a romák oktatásáról, vállalkozási lehetőségeik megteremtéséről, a gyermekek rendszeres óvodába, iskolába járatásáról, továbbá az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat közötti problémák közös megoldásáról.

Országosan nagy gond az iskolázatlan, szakképzetlen romák helyzetének megoldása. Létszámukat 600 000 re becsülik. Ezek közül persze sokan tudnak gondoskodni magukról. A fiatalok népszerű zenekarokat működtetnek, mások lomiznak, nem is sikertelenül. A lomtalanításból eredő, de még használható tárgyakat (még külföldről is) begyűjtik és eladják. Sokan nagyvárosok piacain árusítanak - az áru eredete sokszor kétséges.

A fő gond a zárványtelepülések helyzetéből adódik, mivel azok messze esnek a munkalahetőségtől. Egyébként ez a gond kettős. A romák nem képesek, nem is nagyon akarnak a helyzetükön változtatni. Szegényesen megélnek a szociális juttatásokból, még arra is képtelenek, hogy a kertjüket felássák, és zöldségfélét termeljenek. Másrészt, nincs tőkéjük, hogy valamilyen vállalkozást kezdjenek, és itt lépnek be a „nyomor vámszedői”. Havi 50-100 %-os kamatra adnak kölcsön, a hitelt felvevők bankkártyáját elveszik, a pénzt a segély megérkezésekor maguk váltják ki. Másokat hitelfelvételre kényszerítenek, amelyet a hitel megnyitásakor maguk vesznek fel. Ilyen körülmények között, a hitelt felvevő, minden vagyonát elveszti. Eddig a hatóságnak a megoldásra nincs válasza.

(Folytatjuk)

2.rész