Több, mint egy èvvel az október 4-i vörösiszap katasztrófa után az iszap még mindig mindennapos problémát jelent, még mindig érezteti hatását. Nem csak Devecserről és Kolontárról van szó vagy Somlóvásárhelyről, amit szintén mindenki elfelejt megemlíteni, hanem sok más kistelepülésről és Ajkáról is. Attól, hogy a mainstream médiát már alig érdekli a történet, nekünk állampolgároknak nem szabad megfeledkezni róla.

De van két település, ami rosszabb helyzetben van, mint Kolontár vagy Devecser, Csótapusztáról és Lőrintéről van szó. Két kistelepülés, ahol a legnagyobb porszennyezésnek vannak kitéve az emberek és senki nem hallgatja meg őket.

A takarítási munkálatok még nem fejeződtek be, még mindig folynak és az összetakarított iszapot vissza viszik a tárolókba, ami kiszárad és erősebb szél esetén iszonyatosan porzik. A leggyakoribb szélirány Lőrinte és Csótapuszta felé viszi folyamatosan a vörös port, ami beterít mindent a két kistelepülésen, az ablakpárkányt, az állatok szőrét, de bejut a házakba is. Amikor ekkora por van, alig mernek az emberek kimenni házaikból, köhögnek ès folyamatosan félnek, hogy milyen kövezkezményekkel járhat ez a jövőre nézve.

Mindannyian elmennének, ott élnek szinte a tározó tövében, őket nem érte a vörösiszap áradat, de őket érintik leginkább az abból következő utóhatások. Az egyik családban nem rég született egy kisbaba, a kórházból alig engedték haza szüleivel, arra hivatkozva, hogy a környezet nem megfelelő a kisgyermeknek. A buszmegálló, ahol ők fel tudnak szállni a buszra közvetlenül a tároló mellett található, ahol az utat ugyanúgy lefedi teljesen a vörösiszap, mint egy évvel ezelőtt a nem körültekintő iszapszállításnak köszönhetően - a teherautókat púposra pakolják és az iszap folyamatosan esik le róla szállítás közben. A lőrinteiek azt is elmesélték, hogy van olyan buszsofőr, aki nem viszi el őket, mondván, hogy ő nem akar a tároló mellett megállni, mert ott minden iszapos.

Beszámoltak arról is, hogy nem egyszer volt vörös színe az ivóvizüknek a katasztrófa óta, utoljára augusztusban, és amikor ezt jelentették, azt a választ kapták, hogy folyassák ki az iszapot, majd két nap elteltével mentek ki hozzájuk megnézni az ivóvíz minőségét. Ma ők a legnagyobb károsultjai az iszapkatasztrófának, velük mégsem törődik senki, nem részesülnek semmilyen segítségben és amíg nem rekultiválják a tárolókat, addig ezzel kell együttéljenek. Kell, mert más lehetőségük nincs.