Mészáros Tamás is kiiratkozott Európából. Sokan megtették ezt már előtte, szóval semmi forradalmira, vagy hősiesre ne tessék gondolni. A kiiratkozáshoz nem kellett sem lemondó nyilatkozat két tanúval, sem semmi. Elég volt hozzá néhány bűzölgő mondat, a barátok közelsége, az élő adás varázsa, meg az ezer méter mélyről felbuzgó, vak gyűlölet.

Hétfő este volt, az óra kismutatója lassan közelítette a kilencet. Mészáros Tamás a megszokott helyén ült az ATV egyik szanaszét világított stúdiójában, csupa gondterhelt és magas homlokú férfiútól körülvéve. Ők az Újságíróklub örökös tagjai (nem tévesztendők össze az egykoron volt Sajtóklub tagjaival). Ők azok, akikkel mindenben és mindenkoron egyetértett; az évek során kitanulták már egymás mozdulatait, fintorait, fél szavakból is megértik már egymást, mint egy jó bobcsapat. Annak idején még a szerecsenné változó Gyurcsány Ferenc mosdatása közben is tudták, kinek kell éppen a remek retorikai teljesítményt nyújtó miniszterelnök hátát kefélnie és kinek a körmét tisztogatnia. 

Ez a nap sem volt másmilyen. A menü, amelynek változatosságát bármelyik gyermekétkeztetési vállalkozás megirigyelhetné, ezúttal is adott volt: Orbán Viktor. Aznap délután Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával megnyitotta az Országgyűlés tavaszi ülésszakát politikai szempontból is, ezért muszáj volt ismét miniszterelnököt tálalni vacsorára. Hogy dinsztelve vagy félig átsütve – annak a műsor közben kell eldőlnie. De Mészáros Tamás ezúttal nem akart főzőcskézni, és még mielőtt kibontakozhatott volna egy újabb, elmélyült, szabadelvű diskurzus arról, milyen is ez az Orbán, Mészáros fölösleges tánclépéseket tett az egyetemes emberi értékeken túli világ felé. Értetlenkedett ugyanis afölött, hogy a parlamenti ülés kezdete előtt megemlékeztek az előző héten elhunyt Csurka Istvánról. Azt is hozzátette, hogy nyilván ízlés kérdése azt eldönteni, hogy egyáltalán meg lehet-e emlékezni Csurkáról vagy sem; ő mindenesetre inkább Göncz Árpád kilencvenedik születésnapjáról rendelt volna kötelező megemlékezést az ülésteremben. A többi néma csend. 

Ki is volt az a Csurka István? Azon kívül persze, hogy ő volt a Fröcsögő antiszemita öregember, ahogyan az az Újságíróklub alappaklijában is szerepel. Azon kívül, hogy a magyar Völkischer Beobachtert szerkesztette. Azon kívül, hogy drámáit mindenki utólag és előre is szerette, bár egyiknek a címét se tudná felidézni egy magyar szakos bölcsész sem. Azon kívül, hogy akárhogyan is, de a homo sapiens sapiens alá soroltatott be egykoron. Megmondom. Országgyűlési képviselő volt 1990 és 1994 illetve 1998 és 2002 között. És az országgyűlési protokoll szerint éppen ezért jár Csurka Istvánnak az egyperces néma csend, a megemlékező figyelem. És járni fog mindenkinek a tisztelet, aki a nép képviselőjeként felesküdött a Házban akármelyik alkotmányra a rendszerváltozás után. De még a legutolsó kubikos emléke előtt is leveszik a sapkájukat a melóstársak, ha szarul lapátolt, ha nem. És ez így van jól.

Mészáros Tamás vagy nem tud arról, hogy ez így szokás a magyar Országgyűlésben, vagy pedig tud róla, csak éppen a halottal szembeni gyűlöletét más kisstílűségbe nem volt képes az adott helyzetben bebugyolálni. Nehéz eldönteni, mi a valóság, mert Mészáros Tamás a megszokott, tudálékos gesztusokkal fordult ezúttal is a kamera felé, kebel- és elvbarátai esetleges felszisszenését aligha rögzítethette a hangmérnök. Mindenesetre, ha Mészáros nem tudott arról, hogy van egy ilyen különös szokás a magyar törvényhozásban, akkor Mészáros Tamás végleg leszerepelt, mint politikai újságíró és rá kell hagynia szegény Mester Ákosra az eddig böcsülettel vezetett rovatát a 168 órában, hogy szerencsét próbálhasson a szlovéniai Mariborban, 2012 egyik Európai Kulturális Fővárosában.

Ha a második eset áll fenn, vagyis Mészáros megfeledkezett magáról és hagyta, hogy bár szofisztikált módon, de mégiscsak felbuzogjon belőle a gyűlölet gejzíre, akkor az még  rosszabb. Sokan feledkeztek meg ugyanis hasonló módon magukról és az egyetemes emberi értékekről – köztük volt éppen Csurka István is. Nem jó egy ilyen klubba tartozni, ennek ugyanis nincs neve. Azonban még nincs minden veszve. A legújabb Nemzeti Alaptanterv nyilvános vitaanyaga is tartalmazza azt az alapművet, amely segítséget nyújthat Mészáros Tamásnak ismét európaivá válni. Arról a bizonyos Szophoklész-drámáról beszélek, amelynek a legfőbb üzenete éppen az, hogy a halottaknak jár valami emberségük jogán azért, mert átlépnek a visszacsinálhatatlanba, a végtelenbe a gyűlölettől, a politikától függetlenül. És ami jár nekik, az nem csak a temetés.

Toldalagi Komár Rókus