Szombat délután a gárda megalakulásának 3. évfordulóján tartanak vonulást Budapest belvárosában szélsőjobboldali szervezetek. Ezt a vonulást a rendőrség előbb betiltotta, majd a bíróság engedélyezte azt. A Magyar Nemzet a történés kapcsán megjegyzi: ez a betiltás hasonló a melegfelvonuláséhoz, hiszen ott is erőszakos cselekmények történtek. Csakhogy a Magyar Nemzet elfelejti megírni azt, hogy egy esetben se a melegfelvonulás résztvevői, hanem az ellentüntetők követték el ezeket:
Korábban csak az ehhez hasonló rendezvényeken és a melegfelvonulás alkalmával került sor provokációra és rendőri intézkedésekre.
Az ugyancsak itt lebonyolított melegfelvonulások és gárdaavatások rendre provokációba, kordonrángatásba, igazoltatásba és előállításokba torkollanak, sokszor a tüntetőknél és ellentüntetőknél nagyobb számban biztosítja a helyszínt a rendőrség.
A törvényszék ugyanis azt állapította meg, hogy a rendőrség észrevételével ellentétben a közlekedés nem lehetetlenülne el. Emlékezetes: ugyanígy érveltek a legutóbbi, rendőrkutya-rugdosással végződő idei melegfelvonulás engedélyezése esetében is.
Rendőrkutya-rugdosással végződő idei melegfelvonulás? Mintha nem a szélsőjobboldali ellentüntetők, hanem a melegfelvonulás résztvevői rúgták volna meg a rendőrkutyát. Pedig tudjuk, hogy akkor már közelben sem volt a melegfelvonulás egy résztvevője sem.
Mi lenne ha hasonló módon írnánk le 2006. október 23-át?
"A randalírozók ezután összeolvadtak a Fidesz astoriai tüntetésével, ahol összecsapásokra került sor. Gumilövedékek dörrentek, egy tüntetőnek ki is lőtték a szemét, többeket erőszakos cselekmény ért, volt, akinek a kisujját törték el. A kavalkád egyik pillanatában pedig lovasroham vágta ketté a tömeget. Több ember is maradandó sérüléseket szerzett az összecsapásokban."
Ugye milyen vicces, ha csak a helyszínt írjuk le, és nem írjuk hozzá, hogy ki cselekszik? Nem, nagyon nem vicces, hiszen ahogy a Fidesz tüntetői se provokálták ki a rendőri erőszakot jelenlétükkel, úgy a melegfelvonulás tagjai se provokálják ki a szélsőjobboldali agressziót.
Értem én, hogy a Magyar Nemzetnek még a tudósításai is annyira manipulatívak, hogy Göbbels megnyalná mint a tíz ujját, de akkor, amikor direkt, szánt szándékkal mosnak össze két, nem oda tartozó dolgot egy hírben csak azért, mert kétfelé kell csapni, az kicsapja a biztosítékot.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Megoldást továbbra sem tudnak 2012.08.26. 10:08:33
Trackback: Megoldást továbbra sem tudnak 2012.08.26. 10:08:28
Trackback: Megoldást továbbra sem tudnak 2012.08.26. 10:08:20
Trackback: Megoldást továbbra sem tudnak 2012.08.26. 10:08:15
Trackback: Boldog szülinapot Magyar Gárda! 2012.08.25. 06:12:04
Trackback: Pofánrúgnád-e Zagyva György Gyulát? 2012.08.24. 16:56:02
Trackback: Pofánrúgnád-e Zagyva György Gyulát? 2012.08.24. 16:45:08
Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.24. 16:43:42
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.