Gonoszak vagyunk, közzétesszük:

Nagytiszteletű excellenciás Pázmány Péter, Johann Friedrich Herbart, Prohászka Ottokár, gróf Klebelsberg Kuno, Wass Albert, Nyirő József, vitézlő fejedelmek, királyok és kormányzók, (némi hatásszünettel, átéléssel) Miniszterelnök Úr, nemzetnevelő klerikus testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Tisztelt testnevelőtanárok, tanfelügyelők, kormányhivatalnokok, pedellusok, BV-alkalmazottak, rendőrök, iskolaőrök és egyéb gyerekbűnüldöző szervek!

Utolsósorban ti is kedves diákok, oktatók, szülők, a tanügyigazgatás siralomvölgyében vergődő jogalanyok!

Mindenekelőtt bocsássanak meg az őszinte és éles szavaimon. A szokásos, mindent megszépítő, kenetteljes és nemzetiesen puffogó ünnepi beszédet dublőröm fogja megtartani nem messze innen, a tér sarkán álló Nagy Lajos Gimnáziumban. Nekem – mint igazinak – jutott osztályrészül, hogy megosszam Önökkel a szomorú valóságot.

Bevallom, elfogódottan utaztam le ide Pécsre, a kultúra volt európai fővárosába, hogy ünnepélyesen megnyissam az 1017. iskolaévet. Ebből nemzetietlen 1014 volt és nemzeti immáron a harmadik - tehát maradt bőven ledolgozandó hátrányunk. Az első, 996-ban alapított magyarországi kolostori iskola becsengetése óta sok év telt el, s reméljük, hogy lassan minden tanintézményben érvényesül az ezeréves tanügyreformban lefektetett szerzetesi engedelmesség. Bizony elődeinknek is sok gondja volt az ifjúsággal a magyarság- és magatartászavaros Koppány és Vazul-fiak óta. Nagy viták zajlottak régen arról, hogy az iskola zseninevelő legyen vagy felzárkóztató; autonóm vagy felülről vezérelt; nagy tömegben vagy kislétszámú osztályokban tanítsanak; a pedagógusokat pedig nézzük le vagy rászolgáltak valamiféle megbecsülésre. Jelentem, 2010 óta a viták korszaka lezárult, és most a döntések ideje jött el. Két évvel ezelőtt az állampolgárok elsöprő, mintegy 52%-os kétharmados többséggel döntöttek arról, hogy miféle értékrend uralkodjon az országban és ez alól az iskola sem lehet kivétel!

Tudom, mit éreznek!

A gyerekekre való tekintettel egy tanmesével szeretném érzékeltetni a helyzetüket:

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy leszázalékolt öreg halász, aki hiába dobta be a hálóját egy büdös, hínáros tóba, mindig csak limlomot fogott ki. Egyszer egy döglött szamarat, majd egy ronggyá ázott D-209-es számú személyi kartont, rá négy évre pedig egy titkos hangfelvételt. Végső elkeseredésében megint bedobta a hálóját s - mit ad isten! - egy bedugaszolt nemzeti pántlikás laposüveget sodor hálójába a víz. Fogta, kidugaszolta és azonmód egy hatalmas szellem ugrott ki belőle: egy gonosz ifrit!
– Szolgálj! - harsogta.
– Visszább az agarakkal, hékás! Én szabadítottalak ki! – válaszolta hökkenten a halász.
– Sajnálom, tőlem már nem szabadulsz. Én leszek eztán az urad és parancsolód!
– Miért nem vagy jó azzal, aki veled jót tett? – kérdezte a halász.
– Mert vagy egy jó elmúltnyolcévvel ezelőtt, mikor betuszkoltak ebbe a palackba, megfogadtam, hogy aki kienged a palackból, azt gazdaggá teszem - de senki sem fogott ki. A következő ciklusban fogadalmat tettem, hogy aki kiszabadít, annak minden kívánságát teljesítem - de ekkor sem történt semmi. Telt-múlt az idő és láttam, hogy jóindulattal semmire sem megyek. Végső elkeseredésemben úgy döntöttem, hogy aki kienged a palackból, azt rabszolgámmá teszem. Ekkor jöttél te és kifogtál. És mivel te fogtál ki, ezért neked kell engedelmeskedned, nem nekem. Hiába könyörgött neki a halász, a dzsinn nem tágított elhatározásától. A halászt végül ravaszsága mentette meg; felbosszantotta az ifritet: nem hiszi el, hogy óriás létére belefér a parányi palackba, mire a gonosz szellem bizonyítani akart, és visszabújt az üvegbe. Ekkor a halász gyorsan bedugaszolta és visszahajította a tóba. Nos, eddig tartott a mese. A mesét mi is ismerjük, ezért mindenkit biztosíthatok arról, hogy a palackba senkinek a kérésére nem fogunk visszabújni. Ellenkezőleg! Mi fogjuk a tőlünk idegen összes szellemet bepalackozni!

Példának okáért itt van mindjárt az új Nemzeti Köznevelési Törvény, ami a megjelenése óta már kétszer változott. A szirénhangok szerint, az is gond, hogy a hozzá tartozó végrehajtási rendeletek későn  jelentek meg – nem értem, miért probléma olvasni tudó emberek számára, hogy pár napjuk van a hatálybalépésig, elvégre nem olyan hosszúak ezek, mint a Háború és béke. A sok ostoba átláthatatlanságra panaszkodik, a tanárok és iskolák egzisztenciális bizonytalanságáról papolnak. A bolhából csinálnak elefántot.

Utalok a mesére: ti nyitottátok ki a Pandora szelencéjét, drága fülkeforradalmárok, ezért ti szolgáltok minket, és nem mi titeket. Szent Pál írja, hogy „akik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék". Bizony mondom néktek: transzparenciát, gyorsaságot, szakértelmet, pontosságot, felelősséget, jogkövető magatartást mi követelhetünk tőletek, nem fordítva!

Minden ember azzal a hamis tudattal jön a világra, hogy szabadnak született. Mi, konzervatív politikában járatosak pedig azzal a szent küldetéstudattal, hogy a mindenre képes hebrencs hedonista szemléletet időben letörjük, az anarchiába rendet vágjunk, egységesítsünk, központosítsunk, különben megszűnik a tekintélytisztelet, a tudás böcsülete, a család, a nemzet, a természetes heteroszexuális reprodukció, járványszerűen felüti a fejét az individualizmus, az amoralitás, a korrupció, dühöngeni az Asperger-szindróma, a hiperaktivitás, a kábítószerek és a kannibalizmus, gyengül a forint, és drágul a benzin, elértéktelenednek a diplomák, dübörögnek az apokalipszis lovasai és végül Schmitt Pál prezidentális örök mosolya is hervadásnak indul. Jaj, uramisten miket beszélek itt össze!

Az iskola azért van tehát, hogy a szilaj ösztönöket kordába rendezze, megmutassa mindenki számára a neki kijelölt helyes utat, amiről büntetlenül nem ildomos letérni. Mint az köztudott, biológiailag az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést. Nos, ez szerintünk, modern ókonzervatívok szerint szocializációs értelemben szintén így van. A gyerekek félázsiai barbár hordákként zúdulnak rá 6 évesen az iskolára. Vasfegyelemmel kell eljuttatni őket legalább a sötét középkor szellemi szintjére.

A bevezetésre kerülő új NAT (sajnos ezt már előttünk kicímkézték nemzetire) skolasztikus merevségén edződve a gyerekanyag jámbor hívővé válik. A még el nem készült kerettanterv szerint akkora anyagot kénytelen bebiflázni, hogy ne maradjon idejük gondolkodni. Nincs helye semmi ultramodernkedésnek, idő a slendriánságra: biztos kézzel megfogjuk a tanerő kezét és gyengéden végigvezetjük az anyagon akár egy vak embert az aknamezőn. Nincs többé ötvenféle tankönyv, meg százféle tanterv. A feladatok kiadásában is szilárd sillabuszt adunk a tanár kezébe. A metaforát csakis Petőfi szép, egészségesen erotikus soraiból szabad kifejteni, mint pl.:

Gyere ki, galambom! gyere ki, gerlicém!
A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én
(Petőfi Sándor: János vitéz)

Nem pedig ilyennel, hogy:

Az emberszív egy olajoshordó, vasból van és sok mindent bír.
Sokan ütik bottal és kongóhangot ad és az milyen zsír.
(Kiscsillag: Olajoshordó)

(forrás:  Nyelv és Tudomány)

Kamaszkorban tör felszínre bennük a veszélyes felvilágosodás forradalmi dacos lázálma, ezért siettünk a középiskolai anyagba tantárgyként bevezetni a katonai ismereteket, időben ahhoz, hogy a csapongó fantáziát lekössük a harcászati gyakorlatokkal, a fizikai kilengéseket pedig a mindennapos tornával. Sokan bírálnak minket azért, mert nem a realitásokhoz igazítjuk az emelt óraszámú testnevelést, mintha nem lennének az iskolában folyosók, lépcsőházak, amit a tanulók így naponta tisztára nyalhatnának lépcsőzéssel, fókázással. Ettől azt is várjuk, hogy jelentősen csökkenjen a gyerekbűnözés. A lógósokat – ha kell – bilincsbe hozza be a rendőr, a notórius verekedőket pedig 12 éves kortól a börtön réme fenyegeti. A pedagógusok jövő évtől a jogos önvédelemre megfelelő eszközöket állíthatnak hadrendbe, és az iskolaőrség a tanári tekintély fenntartása érdekében tömegoszlató fegyvereket is bevethet majd.

Hölgyeim és Uraim! Az iskola kegyetlen hely, ahol együtt nő a búza a konkollyal, a polgári családok édes gyümölcsei a züllött ballib proli galócaveteménnyel. Gondolják meg, hogy az Ószövetség idejében az engedetlen gyermeket ugyanúgy megkövezték, mint a házasságtörőket. Egy évszázaddal ezelőtt még a felsőoktatási intézményekben is volt karcer, büntetősarokba szórt borsó, deres, szégyenpad. Természetesen azok, akik betörhetetlenek, nem kényszerítjük az iskolapadba mindenáron. Akik arra méltatlanná válnak, 16 éves korukban lehetőségük lesz elhagyni a tanintézmények védőfalait. A kimaradókat befogadják a Híd-programok, ahol 15 fős kohorszokba szervezve részt vehetnek izgalmas közmunka-felkészítő tanfolyamokon, ahol gyeptéglarakás közben elsajátíthatják az ábéabot. A Nemzetgazdasági minisztérium készül felszívásukra a Dózsa György ketrecharcos-, a köznevelésből kihullott fehércselédeknek pedig a Báthory Erzsébet-gazdasszonyképző programokkal.

Nézzék, mi nem akarunk jobbak lenni a régieknél. Korábbi jól bevált nemzetpedagógiai taktikákat szívesen átveszünk. Nagy bajunk az amnézia: sokszor érzékeljük, hogy a kommunistázás hatástalan, mert elfelejtik az emberek, hogy honnan, miféle gőgős ostoba rendszerből jöttünk. A NAT-ba igyekszünk különböző korok autoriter elvárásrendszerét a mai korszerű kihívásoknak megfelelően multikulturális egyveleggé összefésülni. Nyírő József és Örkény István barátságosan üdvözlik egymást az új irodalomtankönyvben, Prohászka Ottokár modern keresztényszociális gondolatai békésen megférnek majd Bibó István elavult szélsőliberális nézeteivel, Kossuth avétos föderális koncepciója Tisza István realista globális magyar birodalmi személetével. A tanítandó anyagokban az Ablak-Zsiráf enciklopédikus műveltségszemléletét igyekeztünk visszacsempészni a posztindusztriális agrár-provincializmus, vagy ha úgy tetszik az antiszociális szocializmus mai államkoncepciójának megfelelően.

Példának okáért régen tudott dolog, hogy az uniformizálás a kezelhetőség feltétele. A külsőségekben is vissza fog köszönni, ma még csak egyenköpennyel, holnapra meg szép ergonomikus vezeklőruhával, előírásos hajviselettel, ápolt megjelenéssel, lesütött szemmel. Az 50 óra közösségi munka során a gyerekek – régi úttörők nyomdokán haladva – megint fémet és papírt gyűjtögetnek, és remélhetően a lomtalanítási munkájuk során sikerül a Szovjet Kultúra c. folyóirat összes példányát összeszedniök, amiben előfordulhatnak Guszev-fordításaim és egyéb ifjú zsengéim. Vagy itt a kötelező beóvodáztatás…. A Népi Kambodzsától Észak-Koreáig az ázsiai termelési mód korai elsajátítása érdekében szükséges a már járni és beszélni tudó gyermekek elszakítása a szoros szülői kötelékből, bevonása a munka társadalmába, a közösségi népneveldébe. A sok egyke otthon hajlamos az elszinglisedésre, elbuzulásra. Nem szabad, hogy az háttérből hozott eltérő szociokulturális környezet díjazza az egyéni extraigényeket, elkényeztesse a luxushoz szokottakat. Az állampárti időkben mindenkinek megfelelt a kopott zöld olajfestéses, faggyúval leszórt kőpadlós szegényszagú állami nevelde. Mindenki látta honnan jön és tudta értékelni a szebbet, jobbat. Később, a sikereiből visszanosztalgiázó felnőtt elérzékenyülve gondolhat a durva arcú iskolaőrre, a laktató, de egyszerű kifőzdei kosztra, egyenszabású rurálisan patinás iskolai környezetre. Üdvözöljük a korai büntethetőséget is, amiben szintén nincs semmi új: a balos kritikákat nem is értjük ezzel kapcsolatban, hiszen a nagy Sztalin (1h:43m:45s) idején 12 éves kortól volt kiszabható a halálbüntetés. A külföldre készülő diplomásokra kótyavetyélt felsőoktatási költségek visszasarcolásában pedig Ceausescu nemzetvédő gyakorlatát vettük alapul, kinek idején az emigrációba készülőkkel maradéktalanul visszafizettették a rájuk fordított állami befektetést. Kenyérpusztítókra nincs szükségünk. Ahogy Miniszterelnök Úr mély intellektusával iránymutatóan előírta: a tradicionális magyar családban sem tűrték meg, hogy valakire megtérülés nélkül csak menjen a pénz. Az lenne a logikus, ha a vasutas, a trolivezető, a védőnő, a szociális munkás, a könyvtáros, a pap visszaköhögné szépen a költségvetés kiadási oldalának az őket terhelő ágazati forrásokat. A vesztes előző politikai vezetés meg caklipakli a náluk keletkezett külső bruttó adósságállományt. A tudás nem luxuscikk: diplomás dolgozza le a rápazarolt anyagi forrásokat. Vonzó álláslehetőségeket kínál a kormány: miniszteri sofőrként havi 300 lepedőt is kereshettek.

Végtére is feltehetjük a kérdést: mire is jó nekünk az oskola. Bevallom, bölcs tanácsadóimmal hosszan eltöprengtünk ezen a kérdésen. Azt tapasztaltuk, hogy az iskolákban sok a gyerek, és a nagy tömegből adódóan rengeteg a különbség köztük. A suli nem kellemes hely, az életre nevel, az élet pedig kemény. Aztán ott vannak a tantestületek, akik az adófizetők pénzén könnyű szellemi munkát végeznek és a tanfelügyeleti rendszer megszüntetésével alig ellenőrizhető államilag a munkájuk. Óvatosan kell nyúlni ehhez a tűzfészekhez, mert köztudottan a foci mellett a nevelés az, amihez mindenki ért ebben az országban – elsősorban mi, természetesen.

Integrációs modellünk kidolgozásakor a praktikusan egy zárt, kézivezérelhető skatularendszer rémlett fel előttünk. Az állami iskola feladata elsősorban az, hogy kitermeljen egy teljes értékű, művelt és kezelhető középosztályt: tkp. nekik írjuk ezeket a terjengős tanterveket.

Miniszterelnök Úr és Belügyminiszter Úr arra emlékeztetett, hogy „ép testben, ép lélek”. Ezen is elgondolkodtunk, és kiötlöttünk ezt a mindennapos testnevelést. Erre már kitértem. Hóban-fagyban, kánikulában. A tanároknak meg nem árt, ha éreznek egy kis gyerekszagot.

Az erkölcsi állapot kriminális: ez is köztudott. Látjuk-tapasztaljuk, hogy a 22 évvel ezelőtti szocialista  hazafiságot a nihil váltotta fel. A magyar tanügy ezer éves hagyománya, hogy az iskola helyt adjon a való életből kikopott muzeális értékrendeknek. Első királyunk, miután kivégzett minden konkurenciát sem felejtette el, hogy fiának, Imre hercegnek királytükröt írjon a véres munka befejeztével. Elődeink jól tudták, hogy a közmorál megjavítását alulról kell kezdeni, nem pedig fordítva. Didaktikus erkölcsi szemlélettel a birtokukban a jövő generáció elsajátítja a közpolitikában uralkodó szíjjártói kommunikációs kaméleonizmust (vö. Miniszterelnök Úr: „Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek”). Emberi értékmérő tantárgyról van szó – hölgyeim és uraim –, mert a gyerekek bizonyítványában benne szerepel, hogy vállalták-e az emelt szintű hittant vagy megelégedtek az etikaórákkal.

Az oktatási hierarchia alsóbb lépcsőin megjelenik egy széles buta plebs, akik a szakképzésbe lesznek úgy-ahogy integrálva. Mindenki a tudásának megfelelő helyre koncentrálódik. Az ő képzési idejükből lefaragtunk picit, főképpen az ő értelmi képességeiket meghaladó közismereti tárgyakat, mert a tapasztalatok szerint őket csak a tévé és a rádió érdekli. Rájuk is gondoltunk, ők sem maradnak az út szélén: szeretettel várja őket a Start-program. Az élethosszig való tanulás korszerű elvei szerint a közmédiából és a szombatonkénti népnevelő kratszkij kurszokon megkapják a nekik szükséges szellemi elemózsiát.

Lesznek, ugyan egyre kevesebben, akik megengedhetik maguknak a fölsőoktatást. Nos, az állami felmenő rendszerben kivonul alóluk. Nem tévednek nagyot, ha azt hiszik, hogy állami szinten őket megtartani nem nyereség, elveszíteni nem veszteség. Jó hír, hogy az állam nem marad képzett szakemberek nélkül: az új alaptörvény mandarinjainak építjük a Nemzetvédelmi Egyetemet.

Kedves tanárok!

Tőletek várjuk a legkevesebbet: a csodát. A csodát, hogy ami rossz volt az elmúltnyolcévben az hipp-hopp megjavuljon, hogy a színvonal ripsz-ropsz emelkedjen, a lemorzsolódás – abrakadabra! – megszűnjön. Azt ajánlom legyetek kreatívak, mert csak a legjobbakat fogjuk megfizetni. Ehhez kapnak megfelelő segítséget tőlünk: a szeptembertől bevezetendő szakfelügyeletet, jövőre pedig keményebb munkaidő-beosztást. Ehhez kívánok kellemes időtöltést a nem EU-szabványos csirkeólnyi a tanári szobákban.

A száraz unalmas, ünneprontó beszéd végén jöjjenek a mindent megédesítő zárógondolatok:
Kedves tanárok nektek ezt a Németh László-i szentenciát szántam:

Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját
szép vigyázattal csiszoljam kristályba.

 Kedves gyerekek, hogy ne nézzetek egy beszáradt vén spinkónak, ezzel rukkolnék elő:

Welcome to the Industry!

Egy valódi levél, amit a pedáns belügyminiszter minden polgármesternek elküldött
(a többi kép: Occupy Pécs)

Occupy Tanévnyitó 2.0: Pécs, Széchenyi tér, 09. 02. 15:30