A színházteremben már alig ülnek, igazából az előadásra mindeki csak azért jár, hátha.. A nézősorban inkább közöny mint izgalom. Az ifjúkonzervativ fog megint a függöny elé állni. Anno voltak itt jó előadások, de ma már rosszat sejtetően a vezér képe van a falakon. A függöny megmoccan, várakozás, vagy feszültség nem tapintható. A remény a wc-n szarik. A fügyöny fel, az ifjúkonzervatív elő. "Itt valaki megbaszta anyámat" -mondja, majd hátralép, és eltünik. A szélsőjobbtól tapsözön, a jobboldal helyét elfogalaló tapsgép is belendül, a jobboldal középre eső szélén, középen és balra kicsit, az emberek mennek a remény után szarni. Nagy sor alakul ki, de senki se tolakszik, hiszen ha nagyon kell a reményt és egymást is leszarják. Bent néhányan sírnak, jól fizetik érte őket. A baloldalon előbukkannak a kádárjánosos alsógatyák, ahogy a nagy öregek előveszik a farkukat, és keresik, hol van az ifjúkonzervativ anyja akit meg kell baszni, de igazából ők is csak azért vannak ebben a szövegben, hogy megint elmenjünk az ifjúkonzervatív előadására.

Állítólag egyszer volt itt a megoldás is, de senki nem vette észre. Miért vették volna észre? Hiszen mindenki a reménnyel fotózkodott, miközben megbaszták egymás anyját!