Képzeljünk el egy szituációt, hogy milyen lehet a választási csalás. A legegyszerűbb módja, hogy kreálunk egy nagy választói csoportot, a róluk szóló információt titkosítjuk, és adunk nekik olyan szavazási lehetőséget, amely kicsit kontrollálatlan, és kicsit vissza lehet élni vele. Vagy fogjuk, és csinálunk egy olyan választói csoportot, amelyre nekünk, mint kormánynak, van rálátásunk. Tudjuk, hogy hol vannak a csoport tagjai és kik azok, de a többi pártnak nem adjuk oda az információt. Ez a rossz, illetve a jóindulatú interpretációja annak a csalásnak, amelyre most készül a Fidesz.
Egy fideszes önálló képviselői indítvány szerint a kormány a személyiségi jogokra hivatkozva, titkosítana minden olyan adatot, amely a kettős állampolgárok hollétére, számára és bármilyen róluk szóló adatra hivatkozna. Például azt se tudhatjuk meg, hogy hány erdélyi magyar vagy amerikai magyar kettős állampolgár szavazhat majd 2014-ben.
A jóindulatú felfogás szerint csupán brutális helyzeti előnyt csinál magának a Fidesz azzal, hogy míg ők tudják, hol és kinek kell kampányolni egy 200 ezer és 1 millió közötti szavazói csoportnak (ugye az adatok titkosítottak lesznek), addig ezt az ellenzéki pártok vagy a Jobbik nem fogják tudni.
A rosszindulatú szerint viszont ennél keményebb a szituáció, a határon túli magyarok ugyanis levélben szavazhatnak, amely megnehezíti a választás titkosságát és szabályozhatóságát, méghozzá egy olyan szituációban ahol ellenőrizni se tudjuk, valóban kettős állampolgár-e az adott szavazó, valóban van-e annyi kettős állampolgár vagy sincs. Gyakorlatilag teljes mértékben arra a jóindulatra leszünk utalva, hogy a Fidesz vissza akar-e élni a hatalmával vagy sem.
Mindeközben pedig tudjuk, hogy a fideszes érdekkörök üzleti pozíciójához torzított kampányolási lehetőségek (A Simicska uralta óriásplakát-piac az egyetlen, amelyhez nincs szabályozás a kampányban, miközben tévében, rádióban, újságban gyakorlatilag kizárták a kampányt), a Fideszre írt választási rendszer, a közmédia elfoglalása, és számos más kisebb szabályozás már most is felveti a választási csalás szelét.
Talán nem véletlen, hogy tegnap a legmagasabb választási megfigyelői státuszt kérték külföldön a 2014-es választásra.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mennyire idegenszívű Ön? Tesztelje! 2013.03.21. 11:00:15
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.