Nagyon nehéz dolog tüntetést szervezni, jól szervezni és úgy, hogy elegen el is jöjjenek rá. Plankó Gergő írt egy cikket a 444-en, ami bár jóindulatú, de elég sok olyan fontos szempontotról megfeledkezik, amikor azt mondja: "alig néhányan álltak ki Horváth András mellett”, “Épp ezért működhet a megfélemlítése."

Ma Magyarországon első blikkre nincs értelme tüntetést szervezni. Hiszen az elmúlt 3 évből csak néhány olyan esetet tudunk mondani, amikor egy követelés célt ért, és nagyon sok olyat, amikor nem. Ezekhez a győzelmekhez pedig iszonyatos nyomásgyakorlásra volt szükség. A HAHA tüntetései tavaly ilyenkor, Schmitt Pál lemondatása, vagy a családon belüli erőszakról szóló törvény meghozatala tüntetéssorozatokat, aláírásgyűjtést és hihetetlen médianyomást igényelt. És pont ezért is van értelme tüntetéseket szervezni.

Ha tegnap az a 200 ember nem ment volna ki az ügyészség és a NAV elé, ha a szervezők nem szervezik meg a tüntetést, akkor ma reggel és tegnap este már elhalt volna az ügy. Plankó Gergő cikke önmagában bizonyíték arra, hogy volt értelme a tüntetésnek, hiszen ma Magyarországon egy tüntetés célja a figyelemfelhívás. Ezért a tegnapi tüntetés sikeres is volt.

De a 200 résztvevő is sikernek számít. Például azért, mert ha valaki nem tud egy tüntetésről, az nem megy el rá. A tegnapit pedig 3 óra alatt szervezték meg a szervezők. A tüntetés hírével három helyen találkozhattak az érdeklődök. A facebookon, a 444 oldal hasábjában, és az ügyről szóló cikkekben egy-egy félmondat erejéig. A későbbi tüntetők azok közül az emberek közül kerültek ki, akik ezekkel az anyagokkal találkoztak. Akiknek jó volt az időpont, el tudtak jutni a helyszínre, tudtak végig maradni, és legfőképp olyanok akiket érdekel annyira a téma, hogy hozzanak egy döntést arról, hogy elmennek tüntetni. Márpedig ez az utolsó lépcső egy nagyon erős szűrő 0 fokos hőmérsékletben pár nappal a karácsony előtt.

Amikor a Békement százezer embert kivisz az utcára, akkor tévé hirdetésekben, személyes megkereséssel, utazás anyagi támogatásával, email listával kitelefonálással, facebookos hirdetéssel, 30-40-szer érik el azokat, akiket ki szeretnének vinni, méghozzá úgy, hogy előre kitalált kommunikációs üzenettel magyarázzák el nekik, miért fontos részt venni, mi ebből a személyes nyeresége az egyénnek. A tegnapi tüntetéssel egy átlag magyar állampolgár nem is találkozott. Ha találkozott is, csak egy gyors másodperces villanásra. Ismernie kellett a NAV botrány történetét, hogy értse a felhívást, és saját magának kellett indokot kitalálnia arra, miért menjen ki. Talán így már érthető, miért nem megy pár egyetemistának az, ami a Fidesznek igen. De a spontán tüntetés műfaja önmagában is nehéz. Ha emlékszünk az öszödi beszéd kirobbanása után estére: akkor alig pár százan bóklásztak a Kossuth téren.

De az ilyen ügyekben, mint Horváth András és a NAV botrány, iszonyatosan fontos még ebből a kevés erőforrásból és a lehetőségből is csinálni valamit. Ebben az ügyben minden politikával foglakozó embernek morális kötelessége az, hogy megpróbáljon valamit tenni az igazság kiderítésért, akár cikkírással, akár tüntetés szervezéssel, akár tüntetésre járással, akkor nyomozással, akár parlamenti pártként parlamenti nyomásgyakorlással.

A telhetetlenség viszont nem használ az ügynek. A nagy létszámú tüntetés médiaelérés és pénz kérdése, márpedig az olyan ügyben mint a NAV botrány, egyik se fog a felderítésben érdekeltek rendelkezésére állni. Örüljünk, hogy tegnap valaki meghozta azt a döntést, hogy kell egy tüntetés, és örüljünk, hogy ilyen körülmények között is ilyen sokan voltak kint! A folytatás pedig reméljük december 28-án meglesz, ott még ennél is több emberrel.