Megjegyzések egy lehetséges baloldali politikához
I.Analízis
I.1. A nyugati jóléti modell és a szociáldemokrata gondolat válsága
I.2. A szegénység és a demokratikus alapok viszonya
A kelet-európai és a nyugat-európai társadalmak sok mindenben különböznek egymástól, de az korántsem biztos, hogy ezek a különbségek minden esetben más típusú problémákhoz vezetnek. A jóléti állam válságának idején itt is, ott is egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés. Ezt a folyamatot az európai társadalmak sehol sem képesek feltartóztatni. Tudjuk azonban, hogy Kelet-Európán, elsősorban a Balkánon és Magyarországon a szegénység tömegessége és társadalmi aránya sokkal nagyobb, mint Nyugaton, vagy akár Közép-Kelet-Európa olyan sikeresebb országaiban, mint Lengyelország és Csehország, és a reintegráció kultúrája is teljesen kialakulatlan. Ez a két tény alighanem elég ahhoz, hogy ebben a tekintetben egyre inkább elkülönülő társadalomszerkezetekről beszéljünk, és a problémákra adható válaszok is eltérjenek egymástól.
Amíg a nyugat-európai és az európai minőséghez többé-kevésbé sikeresen felzárkózó társadalmak szerkezetében és kompromisszumkeresésének kultúrájában még van annyi tartalék, hogy a válságon úrrá legyenek, és egy új társadalmi megegyezés feltételeit megalkossák, ugyanez a balkáni térségről és Magyarországról nem mondható el. Aki szegény, nemcsak a szociális ellátórendszerből hullik ki, hanem a társadalmi-politikai közösségből is. Közvetve sem vesz többé részt a sorsáról szóló döntések meghozatalában.
Vannak jogai, de azokkal nem tud és többnyire nem is akar élni. Ennek részint az az oka, hogy nem ismeri jogait, részint és még inkább az, hogy ha mégis ismeri őket, a tapasztalatai azt tanították meg neki, hogy ahol jogának érvényesülését remélhetné, ott szinte mindig kioktatásban, megalázásban, közönyben és büntetésben van része. Így a szociális kilátástalanság tömegessége a politikai közösség demokratikus alapjait is veszélyezteti. A szegények lakta zónákban az állam gyakorlatilag csak a rendőrség által van jelen, az iskolák fokozatosan tönkremennek, beindul a gettósodás. Magyarországon ilyen zónák sokaságát találjuk Borsodban, a Nyírségben, Békésben, Baranyában és ma már a Dunántúl más részein is. Ugyanezzel a jelenséggel találkozunk a Magyarországnál gazdaságilag sok tekintetben sikeresebb Szlovákia keleti részén.
Mivel az elszegényedéstől veszélyeztetett társadalmi periférián folyamatos és egyre tömegesebb a lemorzsolódás, a társadalom jelentős részében semmiféle szolidaritás nincs a szegények iránt. Az uralkodó értelmezés szerint elsősorban maguk a szegények felelősek helyzetükért. Érzékelhetően erősödik velük szemben a félelemből fakadó düh. Ezért a politikai közösség jelentős része nem is támogatna olyan politikát, amely érzékelhetően segíteni próbálna rajtuk. Komoly, hosszú távra tervezett és biztosított programok megvalósításába éppen ezért egyetlen kormány sem fogott bele, a helyi spontán kezdeményezéseket pedig magukra hagyták. A központból vezérelt látszatintézkedések pedig nemcsak eredménytelenek voltak, hanem nyitva hagyták a korrupció kapuit is, mintegy bizonyságképpen arra, hogy a politikai közösségből kiszorultak nem érdemlik meg a támogatást.
Nyugat-Európában főként a bevándorlók érintettek, Kelet-Európában kezdetben az elmaradottabb régiók lakói, a cigányság, és az idősek képezték a leginkább körülhatárolható csoportokat, de mára Nyugaton és Keleten egyaránt a munkakezdő fiatalok is közéjük tartoznak. Velük kapcsolatban Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt létrejött egy újfajta egyetértés a társadalmi közösségben még benne lévő rétegek, a tőkésosztály, a szakszervezetek és a társadalom politikai képviseletét ellátó pártok között: azokkal, akik kihullottak a sűrűbb vagy ritkább szövésű szociális hálón, hathatósan senki nem kíván foglalkozni, illetve ha mégis, egyre inkább csak kriminológiai problémaként. Az csupán árnyalatnyi, de persze nem elhanyagolható különbséget jelent, hogy ezt az egyes pártok hallgatólagosan teszik-e, miközben ezzel ellentétes szólamokat hangoztatnak, vagy gyakorlatilag ki is nyilvánítják, miként Sárközy és Orbán tette. Nem csoda, hogy szerte Európában egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a szélsőjobboldali pártok, amelyek, szakítva a polgári humanizmus egyenjogúsító politikájával, rasszista érveket találnak a kizárás gyakorlatának alátámasztására. A társadalmi-politikai közösségen kívül élők száma, az éhezés súlyossága, a visszailleszkedés több nemzedék sorsát előre meghatározó lehetetlensége Kelet-Európában összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Európa középső és északi régióiban, és az ebből következő társadalmi összeomlás veszélye is sokkal nyilvánvalóbb.
A cikksorozat következő részében (december 25. 10 óra - a szerk) azzal a jelenséggel foglalkozom, amit a fent vázolt helyzetben a klasszikus értelemben vett baloldali pártok hiánya jelent, illetve arra is megpróbálok választ adni, hogy mi volna ma egy baloldali párt érdeke és küldetése.
Schein Gábor
A sorozat tartalomjegyzéke:
Analízis
I.1. A nyugati jóléti modell és a szociáldemokrata gondolat válsága
I.2. A szegénység és a demokratikus alapok viszonya
I.3. Mi lenne ma egy baloldali párt küldetése és érdeke?
2. Megoldási javaslat egy paradoxonra
2.1. Túllépni a szakszervezeti hagyományokon
2.2 A hiányzó baloldal - A lokalitás és a központ paradoxonja
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.