Az írás első részében arról volt szó, hogy a különféle – elsősorban az iskolai végzettségben és az anyagi helyzetben megnyilvánuló – egyenlőtlenségek miképpen lehetetlenítik el a politikai egyenlőség demokratikus alapelvének érvényesülését.

Még ha sokan úgy is gondolják, hogy nekik nem fontos „a politika”, társadalmi szinten a széles körű politikai részvétel nagyon sok értéket hordoz magában. A demokratikus társadalmak arra az elgondolásra épülnek, hogy a politikai szabadság, a beleszólás joga önmagában vett érték – tehát nem pusztán valamire jó, hanem a puszta meglétét is becsüljük, mert szorosan hozzátartozik az „állampolgár” ideájához, amire ezek a társadalmak épülnek.

Ha nincsenek politikai jogaink vagy nem tudunk élni velük, akkor kevésbé érezzük magunkat állampolgárnak, kevésbé érezzük magunkat értékesnek. Emellett a politikai részvétel joga fontos közösségi értéket is hordoz: ez az (egyik) alapköve az állampolgárok között jó esetben kialakuló közösségi érzésnek. Ha valamiben részt tudunk venni, bele tudunk szólni az alakulásába, akkor könnyebben azonosulunk vele, erősebben kötődünk hozzá. A mindenkire kiterjedő politikai jogok tehát fontos szerepet játszanak a társadalmi kötőszövet megerősödésében.

Harmadsorban a tanulás és haladás értékét is hordozzák a politikai jogaink, hiszen épp e jogok érvényre juttatása, a politikai érdekképviselet során tanuljuk a legtöbbet a demokráciáról, a közösségről, társadalomról és arról, hogy mi (lehet) a szerepünk benne. Ennek során teszünk szert arra a magabiztos fellépésre és sajátítjuk el azokat a képességeket, amelyek a teljes jogú állampolgárság elengedhetetlen feltételei. És mindezek mellett természetesen egészen prózai hasznokkal is jár, ha részt veszünk a politikai döntéshozatalban: ezzel tudjuk biztosítani, hogy saját érdekeink, vágyaink és szükségleteink megfelelő figyelmet kapjanak és legalább hosszú távon kielégülést nyerjenek. Mindezekkel kapcsolatban a magyar társadalomban komoly egyenlőtlenségeket mutat és ennek súlyos gyakorlati következményei vannak az elnyomott osztályok helyzetére nézve. 

A politikai egyenlőtlenség gyakorlati jelentősége

Az előző posztban idézett kutatási adatok azt mutatják, hogy Magyarországon a magasabb státuszúak sokkal aktívabban használják a politikai intézményrendszert, aktívabban élnek a politikai jogaikkal, mint a rosszabb társadalmi helyzetben lévők. Emiatt viszont az elnyomott osztályok tagjainak hangja sokkal kevésbé jut el a döntéshozó pozíciókban lévőkhöz, így az ő problémáik, igényeik, a számukra fontos témák sokkal kevésbé jelennek meg a poltikai napirenden. És ebből már szinte egyenesen következik az is, hogy a meghozott politikai döntések sem az ő követeléseikre fognak válaszolni, nem az ő érdekeiket fogják szolgálni, hanem azokéit, akiknek a hangja hangosabban szól. Erre az egyenlőtlenségre vezethető vissza az is, hogy gazdasági visszaeséseknek, illetve politikai irányváltásoknak (a kettő általában szorosan összefügg egymással) az elnyomott osztályok szükségleteinek kielégítését szolgáló erőforrások esnek elsőként áldozatul.    

Ezzel pedig kirajzolódik egy egyenlőtlenségi spirál: a politikai érdekképviselethez erőforrásokra van szükség, akinek kevesebb van ezekből, az kevésbé tudja érvényesíteni az érdekeit, ez pedig meggátolja azt, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Mindez hosszú távra konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket és a kiszolgáltatott rétegek elnyomását. 

Mit lehet csinálni?

Mindez elég kilátástalannak tűnik, de ezt a spirált több helyen is meg lehet törni. A legfontosabb az alapvető, rendszerszintű hátrányok és egyenlőtlenségek felszámolása. Csak ezzel lehet megakadályozni az elnyomás folyamatos újratermelődését. Ehhez intézményes változásokra van szükség: a jelenleginél sokkal jobban működő jóléti intézményekre (oktatás, egészségügy, szociális ellátások), amelyek kompenzálják a kiinduló hátrányokat és ezáltal képessé teszik az embereket a politikai fellépésre (is). Az állampolgári fellépést védő, sőt, támogató gyülekezési szabályokra, a dolgozói érdekképviseletet biztosító munkajogi szabályozásra. 

De legalább ilyen fontosak az alulról jövő állampolgári szerveződések is, amelyek magukat a kiszolgáltatott csoportokat mozgósítják. Az ilyen mozgalmak egyszerre szolgálják az adott csoport érdekeinek kihangosítását, politikai napirendre vételét és a csoport tagjainak képessé tételét a politikai érdekképviseletre. Ez a két hatás – érdekképviselet és képessé tétel – kölcsönösen erősíti egymást és így az érintett társadalmi csoportot, és ennek hatására kialakulhat egy olyan, ezúttal pozitív spirál, ami hosszú távon az egyenlőtlenségek csökkenéséhez vezethet. Magyarországon egyelőre nem sok példa van ilyen alulról jövő szerveződésekre a szegénységben élő emberek körében, de mindenképpen biztató jel a Dzsaj Bhim Közösség, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért és A Város Mindenkié csoport megjelenése. Az ő munkájuk nagyon jó példa arra, hogy a választások közötti időszakokban hogyan tudnak akár a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő hajléktalan vagy roma állampolgárok is hatékonyan élni politikai jogaikkal, nyomást gyakorolni a döntéshozókra és ezzel valamennyivel csökkenteni a politikai egyenlőtlenséget a magyar társadalomban.

A cikkben hivatkozott adatok a Magyar Választáskutatási Program keretében készült kutatásokból származnak. 

Grafika: Karas David

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére

Kattints ide és kövesd a Kettős Mércét a twitteren is!