A Fidesz fölszámolta az alkotmányos demokráciát, társadalompolitikai intézkedései pedig szinte kivétel nélkül a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek növelésének irányába mutattak. A kormány politikája a saját gazdasági és kulturális holdudvarukon kívül csak egy szűk gazdag rétegnek kedveznek - de vélhetően az utóbbinak is csak rövidtávon. A reáljövedelmek csökkenése a leggazdagabbakat leszámítva általános, és közben a régió más országaitól is leszakadunk.
Ennek ellenére, a Fidesz valószínűleg megnyeri a választásokat. Ha nyer, azt jelentős részben azoknak az intézkedéseinek köszönheti majd, amelyek együttes eredményeképpen ez a választás nyilvánvalóan súlyosan sérti a szabad és tisztességes választás követelményeit: a választási rendszer és a választókerületek egyoldalú és elfogult átalakításának; a külföldről szavazók közötti diszkriminációnak; a választási kampány korlátozásának, majd az erről szóló szabályozás kijátszásának; továbbá a közmédia gyarmatosításának, a pártatlan tájékoztatás megcsúfolásának, és a közpénzből folytatott nyílt propagandának. Szintén sérti a tisztességes választás követelményeit az állam, a kormánypárt, és a kormánypárthoz kapcsolódó médiabirodalom összefonódása.
Mindez aláássa a választási eredmény legitimitását, ami a Fidesz győzelme esetén további érveket és igazolást szolgáltat majd a polgári engedetlenség és az erőszakmentes ellenállás egyéb eszközeinek az alkalmazására a kormány politikájával szemben.
A fentiekből nem következik azonban, hogy távol kellene maradniuk a választásoktól azoknak, akik ellenzik a kormány politikáját. Éppen ellenkezőleg: egy ennyire a kormánypárt rövidtávú hatalmi érdekei szerint kialakított, tisztességtelen rendszerben a Fidesz nem győzhet tisztességesen, ezért a kormány hívei tennék helyesen, ha nem vennének részt ebben a méltatlan versenyben.
Az ellenzéki pártok részéről indokolt lett volna bojkottot hirdetni a választásokkal - illetve a választások elcsalásával - szemben, Tamás Gáspár Miklós javaslatának szellemiségével összhangban: "hagyjátok ott az országházat, ne szolgáljatok fügefalevélként a zsarnokságnak, csatlakozzatok a civil társadalomhoz, és gyertek ki az utcára".* Ami azonban a társadalmi ellenállás fontos eszköze lehetett volna korábban, az a választások közeledtével, egyéni stratégiaként csak a Fidesz választási győzelmét segítené elő - és esetleg a választópolgár lelkiismeretének - szerintem hamis - megnyugtatását.
Egy igen elterjedt megközelítés szerint nem helyes részt venni a választásokon akkor, ha nincs olyan párt, amelyet minden fenntartás nélkül tudunk támogatni. Miközben ez az érv gyakran együtt jár a képviseleti demokrácia kritikájával (illetve a demokrácia 2010 előtti és utáni állapota közötti különbség elmosásával), valójában éppen a képviseleti elvet idealizálja. Egy sztrájktól, egy petíciótól, egy tömegtüntetéstől, egy bojkottól, és a polgári engedetlenségtől sem várjuk vagy várhatjuk el, hogy önmagában megoldást jelentsen a magyar társadalom egy-egy súlyos társadalmi problémájára, és különösen nem az összesre egyszerre. Miért várnánk el ezt a választásoktól? A lelkiismeret nem azt követelné meg, hogy egyénileg távol tartsuk magunkat a választásoktól (amivel a rendszert nem, viszont a választás kimenetelét befolyásolni tudjuk), hanem azt, hogy két választás között egyrészt hozzájáruljunk - politikai aktivizmussal, önkéntesmunkával, pénzzel - ahhoz, hogy a következő választáskor tisztességesebb legyen a verseny és jobb legyen a kínálat, másrészt pedig részt vegyünk a parlamenten kívüli politikai-mozgalmi életben is, ideértve a részvételi demokrácia intézményesítésére irányuló törekvéseket is. Nyilvánvalóan nem méltó a demokrácia megnevezésre az a rendszer, amelyben a nép beleszólása a közügyekbe a négyévenkénti választásokban merül ki (és ennek a mai Magyarország egy minősített esete). De erre a helyzetre nem az a helyes válasz, hogy erről a lehetőségről is lemondunk.
Érdemes úgy tekinteni az országgyűlési választásokon való részvételre is, mint annak a politikai eszköztárnak az egyik elemére, ami a rendelkezésünkre áll a társadalmi igazságosság előmozdítására. A fentiek tükrében tehát az a kérdés, hogy a választásokon való részvételünkkel legalább néhány területen elő tudjuk-e mozdítani a társadalmi igazságosságot. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre egyaránt "igen" a válasz, a választások négy legfontosabb tétjével - a Jobbik parlamenti képviseletének csökkentésével, az LMP parlamentbe jutásával, a Fidesz kétharmados többségének megakadályozásával, és a kormányváltással - kapcsolatban. Végül, elsősorban ott, ahol az ellenzéki együttműködés közös jelöltjét a Párbeszéd Magyarországért adta, az is a választás tétje, hogy lesz-e a pártnak elég képviselője a parlamentben ahhoz, hogy önálló frakciót alakítson, és így a következő választási ciklusban a kényszerű - és a párt eredeti céljainak tükrében alapvetően kudarcos - ellenzéki együttműködéstől függetlenül (és ezzel összefüggésben: baloldali pártként) politizálhasson.
A Jobbik az etnikai-alapú gyűlöletkeltéssel emberellenes, tömeggyilkos eszméknek ágyaz meg, ezért alapvető közérdek, hogy minél kisebb képviseletet kapjon a következő országgyűlésben. Azok a fasiszták, akik a Jobbik devecseri tüntetésén elhangzott uszító beszédek után hamisíthatatlan pogrom-hangulatban cigány magyarok házaira támadtak, el fognak menni szavazni. Az, hogy, mekkora lesz a képviseletük azonban jelentős részben azon múlik majd, hogy mennyien mennek majd el szavazni azok közül, akik egyaránt elutasítják a kormány és a szélsőjobboldali gyűlöletkeltés politikáját.
Az LMP választási eredménye kiemelkedően fontos abból a szempontból, hogy lesz-e parlamenti képviselete annak a demokratikus politikai erőnek, amely következetesen szembenáll mind a Fidesz 2010 utáni uralmával, mind pedig azokkal, akiknek a 2010 előtti politikájuknak alapvető felelősségük van a Fidesz kétharmados többségében, mind pedig a liberalizmus és a baloldaliság lejáratásában. Ehhez képest másodlagos kérdés az az aránytévesztés, ami az utóbbi időben alkalmanként Schiffer András megszólalásain érződik (mintha a Fidesz négyéves rombolása után, és pont a választások előtti napokban fontosabbnak tartaná a 2010 előtti, mint a jelenlegi rendszer és meghatározó politikusainak a kritikáját). Ráadásul, vélhetően az LMP az egyetlen parlamenti párt, ami létrejötte óta távol tudta tartani magát a pártfinanszírozás körüli szervezett bűnözéstől, ezért a parlamentbe jutása önmagában is a népképviselet sikerét jelentené, mint ahogy jelentette 2010-ben is.
Ha a Fidesz csak egyszerű többséget szerezne, az fölszámolná azt a helyzetet, hogy a Fidesz egyoldalúan - pontosabban: Orbán Viktor egy személyben - dönthet a magyar társadalmat érintő bármely kérdésről, ideértve akár az alkotmányozást, a választási rendszer átalakítását, vagy a kormánytól elvben független intézmények vezetőinek vagy az alkotmánybírák kijelölését. Ráadásul, ha el is tekintenénk egy pillanatra a Fidesz, valamint a “Kormányváltók” és az LMP között lévő fontos különbségektől, akkor is igaz volna, hogy inkább kedvez a szabadságnak egy olyan rendszer, amelyben kiegyenlítettebbek a hatalmi viszonyok, aminek következtében egyik szereplő sem tud bármit megtenni.
A "sósavas bácsiként" elhíresült férfi, és a miniszterelnök többi elvakult híve biztos elmegy majd, hogy leszavazzon a Fideszre. Az, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek, azonban nem csak rajtuk múlik, hanem azon, hogy azok is elmennek-e szavazni, akik egyik pártba sem szerelmesek, akik az általuk támogatott párttal is kritikusak tudnak maradni, vagy akiknek egyik párt sem tetszik igazán, de közvetve és egy hajszálnyival sem akarnak hozzájárulni sem a Fidesz győzelméhez, sem a Jobbik sikeréhez.
És végül elérkeztünk - legalább így írásban - a kormányváltásig, ami egyaránt előfeltétele az alkotmányos demokrácia helyreállításának, valamint a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésének. Az ellenzéki együttműködés győzelme nem lehetetlen, noha mostanra sajnos már nem is valószínű - ráadásul nem kizárólag amiatt, hogy ez a választás nem lesz tisztességes. És nem is csak azért, mert bénák. Hanem azért, mert nagy részük éppen olyan ellenszenves, mint az a 2010 előtti újkapitalista rendszer, amit képviselnek. Még a szárszói találkozó kapcsán érveltem amellett, hogy a 2010 előtti rendszerhez való visszatérés ígéretével nem lehet majd választást nyerni. Az, hogy nyerhet-e esetleg mégis az ellenzéki együttműködés, nagyrészt azon múlik majd, hogy lesz-e elég szavazó, akik annyira fontosnak tartják a kormány leváltását, hogy emiatt április 6-án félreteszik az előbbivel kapcsolatos ellenszenvüket.
Ez egy bonyolult és nyomasztó dilemma - amiben az az ironikus, hogy a magyar közéletben pont addigra ábrándultak ki még többen a „kisebbik rossz” logikájából, amikor a helyzet minden korábbinál inkább indokoltabbá tette azt. Hogy még bonyolultabb legyen: felmerül például, hogy ha ez az ellenzék hatalomra kerülne, akkor az középtávon a Fidesz ismételt hatalomra kerüléséhez járulna hozzá. Ismételt vereségük viszont teret engedhetne végre olyan új politikai erők létrejöttének és megerősödésének, amelyek hitelesebben képviselik a baloldal (vagy akár a liberalizmus) eszméit, és akiknek - ezzel összefüggésben - legalább 2018-ban sikerülhet leváltani az Orbán-rezsimet. De az is lehet, hogy ez utóbbi nem a „baloldali” pártok vereségén múlik, ahogyan azt a 2010 és 2014 közötti időszak megmutatta. És az is lehet, hogy ha a Fidesz még négy évig marad, akkor nagyon hosszú időre kiépítheti a hatalmát, ami egyrészt előreláthatón nagyon költséges lesz, emberi sorsokban, másrészt nem kizárt, hogy ellehetetleníti a rezsim rendezett körülmények között történő leváltását.
Nem tudom, hogy mi a helyes válasz erre a nyomasztó dilemmára. Azt azonban tudni vélem, hogy az igazán fontos lelkiismereti kérdés ezzel kapcsolatban nem az, hogy semmiképpen ne szavazzunk az ellenzéki együttműködésre, hanem az, hogy ne ringassuk illúzióba magunkat azzal kapcsolatban, hogy - például a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, vagy a népképviselet érvényre juttatása terén - mennyi feladatunk maradna akkor is, ha győznének. És az, hogy ha van rá lehetőségünk, hogy csökkentsük a Fidesz hatalmát és a Jobbik politikai befolyását, akkor éljünk ezzel a lehetőséggel.
* Ezt a bekezdést Tamás Gáspár Miklós visszajelzése alapján enyhén módosítottam röviddel a cikk közlése után. "Az akkori bojkottjavaslatomban még csak szóba se került a választás bojkottja: én azt javasoltam, hogy a demokratikus ellenzéki pártok vonuljanak ki a parlamentből, mondjanak le kollektívan a mandátumaikról, s evvel is mutassák meg, hogy mi a politikai valóság. Ha ez akkor megtörténik, akkor ma újra lehetett volna gondolni az indulást - ilyen körülmények között! - a választásokon. A bojkott úgy lett volna értelmes, ha a dem. pártok (nemcsak a szavazóik!) utasítják el a komédiát, és nem indulnak. Az, hogy pár kritikus ember otthon marad, nem alternatíva. Amit én javasoltam, politika lett volna. Az otthon maradás nem az."
Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.