Ez most durva leegyszerűsítés lesz, de olvasva a mostanában ebben a vitában az érveket, csomó tekintetben úgy érzem, hogy a nem-szavazás luxusként is felfogható, amit van, aki megengedhet magának, más pedig nem. Természetesen én nem vitatom el senkitől azt a demokratikus jogát, hogy ne vegyen részt a választáson, az olyan szövegeket is feleslegesnek érzem, hogy az minek dumál bele, aki nem szavaz, nyilván sokan érezhetik úgy, hogy amúgy jóval nagyobb hatásuk lehet közügyekre, mint egyetlen szavazat.

A politikai aktivitásnak nem négyévenkénti egyszeri véleménynyilvánításra kéne korlátozódnia, ugyanakkor a választás napján a politikai kínálat elégtelenségéről panaszkodni kicsit feleslegesnek és elsüllyedt költségnek tűnik. Továbbá a parlamenti választás egy képviseleti demokráciában mégis csak a legerősebb ellenőrzési mechanizmus, ha ez nem működik, egyáltalán nem működik semmi, ilyen értelemben a szavazás és a nem-szavazás nem teljesen szimmetrikusan alapjogok, hiszen elegendő számú szavazó nélkül a második sincs biztosítva (vagy legalábbis értelmét veszti, hogy mitől akar valaki távol maradni). Szóval egyénileg érthetőnek vagy akár racionálisnak találok bizonyos indokokat, de össztársadalmilag rettentő károsnak a nem-szavazás mint remek alternatíva hirdetését, és mindenképpen valamilyen luxusnak.

Luxusnak érzem azt, ha valaki a tökéletes párt, a teljes azonosulás hiánya miatt nem megy el, erről szól tóta w. múlt heti cikke, és teljesen korrekt: akik érzelmileg azonosulnak, úgyis elmennek, az egészséges szkepszissel rendelkezők inkább távolmaradnak, ami meg aztán csak torzítja az eredményeket. Luxusnak érzem azt, ha azt mérlegeljük, mennyire vállalható a döntésünk: ez nyilván cinizmusnak hangzik kicsit, pedig nem akar az lenni, mondjuk miután életem első választásán hunvald györgyre (is) ikszeltem, érthető talán ha némi cinizmus is kialakul. De csak arra gondolok, hogy a választás nem véletlenül titkos, nem kell senki előtt felvállalni, és nem nekünk kell elszámolni azzal, hogy mit tesznek a felhatalmazással. Ráadásul annak az esélye is ugyebár hogy akár egyetlen mandátumról döntsön a szavazatunk (nem pedig a kormányzásról) rettentő csekély, és persze ez részben a nem-elmenőket igazolja, ennél már valószínűleg azzal is nagyobb felelősséget vállalunk, hogy mit ír valaki a 444-re/indexre vagy akár ide a tumblira. Értem, ha az ember “tiszta” akar maradni, de az megint csak kevesek luxusa, hogy tökéletesen kompromisszumok nélkül élje az életét (és akkor bele se menjünk abba, hogy az jó-e vagy nem), szóval tényleg az az életünk egyik nagy megalkuvása, hogy hova tesszük az ikszet?

Ide kapcsolódik, hogy luxusnak érzem az ezek egyformán rosszak érvet. Nem akarom különösebben schifferéket védeni, de azért azt nyilván senki se gondolja, hogy a jobbiktól az lmp-ig teljes mértékben egy kalap alá vehető a politikai osztály, és adott hatalmi pozícióban egyformán káros dolgokat csinálnának. De ha még így is lenne, akkor is igaz: a döntéseink nem vákuumban születnek, hanem egy adott szituációban; ha egyformán is rosszak, akkor is egészségesebb egy politikai váltógazdaság (és ez az érv, ami miatt nem tudtam nagyon haragudni négy éve a fideszre szavazókra, még akkor is ha nem voltak semmilyen illúzióim, hogy mihez kezdenek majd a politikai túlhatalommal), mint ugyanazokat hagyni hosszú távra berendezkedni. És a szituációhoz tartozik az is, hogy nagyjából sejthető a végeredmény, tehát inkább ebben is a marginális megközelítést érdemes alkalmazni: ha a kérdés inkább az, hogy lesz kétharmad vagy nem, akkor szavazhatunk úgy a kétharmad ellen, hogy amúgy senki mást nem látnánk szívesen kormányon; ha tudjuk, hogy kizárt az lmp kormányra kerülése, akkor nem érdemes sokat aggódni amiatt, hogy az ő gazdaságpolitikájuk mennyire lenne elcseszett a kormányéhoz képest.

Luxusnak érzem a minket ez már nem érint, úgyis elmegyünk innen érvet. Nem mindenki tud, és nem mindenki akar elmenni az országból, és még ijesztőbb, amikor az egész egyfajta determináltsággal van alátámasztva: örökre marad a fidesz, de legalábbis 2018-ban biztos, vagy jön a jobbik, de “majdnem mindegy is, hogy addig a demokratikus ellenzék mit talál ki”. Nyilván rettentő nehéz egy ország általános politikai kultúráján változtatni, de ez nem jelenti azt, hogy előre le vannak játszva ezek a meccsek és értelmetlen bármilyen módon aktívan megpróbálni ezt befolyásolni. Sőt. 

Valamivel jobb érvnek gondolom az én nem akarok semmit az államtól, ők se akarjanak tőlem semmit alapú indoklást. De ettől függetlenül nyilván ez is luxus. Biztosan van abban valami, hogy abban az egyesült államokban, ahol a legnagyobb az egyén önállóságának kultusza, általában a legalacsonyabb részvétellel zajlanak a választások. De ez ott is csak az egyik oldala az éremnek, hiszen teljes érdektelenség mellett összeomlana a rendszer. Az én teszek a saját boldogulásomért gondolat mellett ugyanott megvan az én aktív polgárként tagja vagyok egy közösségnek is, ami a kis helyi közösségekben való részvételtől a szavazásig terjed. [persze ott is felmerül, hogy akármilyen okokból válságba került ez a fajta aktív részvétel, lásd pl. Skocpol: diminished democracy; másrészt már régóta megfigyelték hogy van valami ciklikus váltakozás is az aktívabb és passzívabb korszakok között, lásd pl. Hirschman: shifting involvements.] De egy tanárnak elég nehéz azt mondani, hogy ő tegyen a saját boldogulásáért, miközben a klik önkényesen különböző bérszerződéseket írat velük alá, és perelni meg nem mernek, mert mi lesz, ha ők kerülnek sorra a következő létszámleépítésnél. Nyilván nem az oktatás az egyetlen példa, de engem elképesztő módon felháborított nemrég látni ezt a már eddig is óriási károkat okozó oktatási vezetést ahogy magukat ünnepeltették, szép szavakat mondva a tehetségek megsegítéséről, miközben aki tehetséges, lassan már menekül ebből az országból. Miközben éppen dicsért tanárokat kényszerítenek nyugdíjba, miközben évtizedes szakmai múlttal rendelkezőket aláznak meg pedagógus i. státusszal és állíttatnak velük össze mindenfelé portfóliókat. Szavazzunk arra - vagy ne szavazzunk de legitimáljuk hogy mások erre szavaznak - hogy ez a vezetés maradjon még egy ciklusra, hogy még azt is megünnepelhessék hogy milyen jól végezték a munkájukat? A nem-szavazás semmilyen jelzést nem ad erről. Nincs ideális alternatíva, de a nem-szavazás luxusa sem opció, ha valakit ezek felháborítanak.

A bejegyzést az http://algebraicvarietyshow.tumblr.com/ szerzőjétől vettük át, az engedélyével.

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére