A gyulai bíróság és a gyulai bíró minapi ítélete kíméletlenül kimondja. Kimondták már sokszor azt a hazugságot, ami igazából egyetlen dologra jó, a szegények és a cigányok kriminalizálására. Ez a kimondás a sokadik ebben a műfajban, és még lesz több is, de eredményt soha nem fog hozni, mivel nem a megoldás felé vezet. Ugyanis a megoldás csak az együttélés valamilyen igazságos és békés formájában képzelhető el cigányok és nem cigányok, szegények és nem szegények között. Ezek a hazugságok pedig nem ide vezetnek. Nem vezetnek sehova.

„A »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői.”

Ez a mondat nem csak arról szól, hogy a cigányok olyanok, és nem csak arról, hogy miközben a cigányok olyanok, a szélsőséges cigányellenes szervezettel, amelynek betiltásáról szólt a tárgyalás, nincs gond. Ez a szöveg - amit egy bíró, az állam, a mi alkalmazottunk mondott el - pontos meghatározása annak, amit a mindenkori magyar felső- és középosztály egy része a szegényekről gondol.

Ez annak a kommunikációnak a látlelete, amely szerint bárki találhat munkát, csak hát nem akarnak ezek a lusták. Ez annak a gondolkodásnak a látlelete, amely alapján a horthysta, és monarchista csendőrök cselekedtek, akik “rendet raktak” a 3 millió koldus országában - az akkori úri középosztály által semmire nem tartott parasztok, apáink és nagyapáink között. Ez az a gondolkodás, ami akkor se oldott meg semmit, és ez az a gondolkodás, ami most a cigányság ellen irányul.

Ez a mondat a tipikus összeugrasztása szegénynek és nem szegénynek. Vannak a dolgos állampolgárok és a munkakerülők. Ugye értik? Vannak, akik NEM AKARNAK DOLGOZNI, és akik akarnak. Miközben tudjuk, a munkakeresés az egyik legnehezebb dolog a mai Magyarországon, és minél távolabb kerülünk a fővárostól, minél keletebbre és délre haladunk az országban, annál nehezebb. Tudjuk azt, hogy a szegénységnek, a munkanélküliségnek és következményeiknek nem az emberi gyengeség az oka, hanem társadalmi, gazdasági, strukturális okai vannak.

Aztán odakeveri a bíró a bűnözést, mintha a munkanélküli, a dologtalan maga is bűnöző lenne. És persze bedobja a cigány kártyát is, hiszen ez az igazi, minden társadalmi összefüggést megmagyarázó kép. Így érthetővé válik minden. Ha jön a cigányozás, nem kell társadalmi problémákról gondolkodni, minden meg van magyarázva. Csak megoldás nincs adva, csak ez a magyarázat nem vezet sehova.

A bíró nem egyszerűen szegényellenes és rasszista, hanem egy olyan társadalomképet fest, amiben ezek összefüggnek, és magyarázatokká válnak, mindenfajta megoldás helyett. Ahol nincs felelősségünk egymás iránt. Ahol mindenki annyit ér. Ez a felsorolás csak látszólag tesz különbséget, igazából pont az ellenkezőjét éri el, összemos mindent, amit összemoshat, nem akar különbséget tenni, vagy komplex módon kezelni több millió magyar ember ügyét.

A bírónő mondatai ezért végtelenül buták, mert elfedik a valódi problémákat és a megoldásaikat, és egyszerű hazugságokkal helyettesítik azokat. Az a szegénységre a magyarázat, hogy nem akarnak a szegények dolgozni? Az a bűnözésre a magyarázat, hogy valaki szegény? Az a cigányság elkülönülésére a magyarázat, hogy a cigányok nem akarnak együtt élni a nem cigányokkal? Igazából a cigányság és a szegénység önmagában magyarázat lenne? Nem, nem és nem.

A kocsmai hőbörgések szintjén túllépve komplex kérdéseket kapunk, ha elgondolkozunk ezeken a problémákon. Például a szegények azért nem tudnak dolgozni, mert alulképzettek, nincs pénzük oktatásra, közlekedésre, igazából semmire, és mert nincs munkahely a lakóhelyükön. Nincsenek kapcsolataik, amikkel munkát tudnak szerezni, vagy bármilyen eszközt az előrejutáshoz. A bűnözésre a magyarázat többek között az, hogy rosszul fizetett és rosszul szervezett a rendőrség, nincs Magyarország elhagyott vidékein közbiztonság, és a kilátástalanságban sokszor nincs más életpálya, mint a bűnözés.

A cigányság életfeltételeinek radikális javításával igazából soha nem foglakozott a magyar állam. A többségi társadalom soha nem teljesítette kötelességét a kisebbségek felé, hanem kosárfonással, állmegoldásokkal és rasszista hőbörgésekkel fedte el a problémákat. És a legkevésbé azok kaptak segítséget, akik tenni akartak a cigányság egyébként teljesen különböző csoportjai felemelkedésért (lásd az Ámbédkar iskolák folyamatos támadása, a gyermekszegénység elleni program szétverése, stb.).

Ezekre a kérdésekre nem az a válasz, hogy azt mondjuk, új életforma alakult ki, mintha a Marsról jött volna egy űrlény, hanem megkeressük a valódi okokat, és megpróbáljuk megoldani a problémákat.

Ha valóban nem csak hőbörögni akarunk, hanem megoldást mindenkinek (az idős nénitől, a cigány gyerekig), akkor gondolkodnunk kell, mit rontottunk el mi, mit a magyar állam, és mik azok a teendők, amiket el kell végeznünk nekünk és a közösségünknek ahhoz, hogy a valóban feszítő társadalmi gondok megoldódjanak Magyarországon. És cselekednünk kell, hogy kikényszerítsük az erről szóló vitát a társadalomban, kikényszerítsük a megoldási terveket, a megoldáson dolgozó civilek támogatását a mindenkori kormánytól, és a pártoktól.

De ehhez a kulcs nem a nagyotmondás, a semmitmondás, a rasszista és szegényellenes düh, hanem a megoldáskeresés, a hosszú távú gazdasági átalakítások, oktatási, egészségügyi, közbiztonsági programok sorozata azokon a helyeken, ahol nem jött el az Új Magyarország, és nem lett két hét alatt rend, ahol az állam csupán közmunkát ad és a lehetőséget az éhen döglésre.

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére