A tél közeledtével és az orosz-ukrán konfliktus éleződésével egyre izgalmasabb kérdés Magyarországon (is), hogy mi lesz a gázzal, azaz nyugodtan várhatjuk-e a hideg hónapokat annak ismeretében, hogy a gázellátásunk szinte teljes egészében Oroszországtól függ. Az alábbiakban megpróbálunk bemutatni néhány olyan – a médiában ritkán szereplő tényt és összefüggést, amelyek a függőségünkkel és az ellátásbiztonsággal kapcsolatos képet is árnyalhatják.

(Fotó: Napi.hu)

1. Ki függ kitől?

Az EU legfrissebb energiabiztonsági stratégiájának adatai szerint az Unió a felhasznált energia 53%-át importból szerzi be. Az energiaimport-függőség a kőolajhoz (csaknem 90%), a földgázhoz (66%), valamint kisebb mértékben a szilárd tüzelőanyagokhoz (42%) és a nukleáris fűtőanyagokhoz (40%) kapcsolódik. Hat tagállam gázellátása teljes egészében Oroszországtól függ.

Ugyanakkor az európai gázbehozatalnak csak a 39%-a, illetve az EU gázfogyasztásának a 27%-a orosz eredetű, miközben Oroszország gázkivitelének több mint 70%-a Európába irányult. Vagyis Oroszország sokkal erősebben függ az európai gázpiactól, mint Európa az orosz gáztól. El lehet játszadozni a gondolattal, hogy mi történik, ha Oroszország elzárja a gázcsapot, de a legbiztosabb és a legrövidebb távú fejlemény az európai szankciók miatt már amúgy is megviselt orosz gazdaság fejre állása lenne.

Oroszországot pillanatnyilag a gáz-, olaj- és nyersanyagbevételei tartják a felszínen. Amíg ezeknek az áruknak nem talál az európaihoz hasonló volumenű piacot (aminek jelenleg méretbeli és infrastrukturális akadályai is vannak), addig az Európába irányuló gázexport leállítása nem tűnik reális alternatívának. Kína felé épülnek ugyan az orosz gázvezetékek, ám a projekt befejezése még hosszú évekbe telik, és azokon a csöveken sem fér át annyi gáz, amennyit jelenleg Európába küldenek.

2. Kié a gáz?

Azt a kérdést, hogy Moszkva elzárja-e a gázcsapot, abból az irányból is meg lehet közelíteni, hogy kinek a zsebéből hiányozna a gáz eladásából bejövő bevétel. Az orosz gáz messze a legnagyobb exportőre (és a legjelentősebb termelője) a Gazprom, a vállalat összes bevételének 70 százalékát az európai piacon realizálja. A második helyezett – jelentősen lemaradva – a Szurgutnyeftyegaz. A terméket az európai piacon főként egy Svájcban bejegyzett cégen, a Gunvoron keresztül teríti. A New York Times idén áprilisban idézett egy korábbi CIA-jelentést, amely szerint „Mr. Putin effectively controlled holdings in Gunvor, Gazprom and Surgutneftegaz” (ez nagyjából azt jelenti, hogy ténylegesen Vlagyimir Putyin ellenőrzi az érintett cégeket – az ellenőrzés az adott szövegkörnyezetben a tulajdonlást, illetve a hasznok szedését jelenti, nem pedig valamiféle közvetett kormányzati befolyást).

Ha úgy fogalmazunk, hogy az orosz hatalmi elit legszűkebb körei erősen érdekeltek az orosz gáz európai exportjában, illetve az abból származó haszon lefölözésében, aligha járunk messze az igazságtól. Ez a tény pedig szintén nem azt valószínűsíti, hogy a gáz bejövetele veszélyben lenne.

3. Mit tehet az EU?

Természetesen a fentiek ellenére sem lehet kizárni – különösen akkor, ha a már említett szankciók valóban elkezdenek fájni Oroszországnak –, hogy a megszokottnál vagy a szükségesnél kevesebb gázt kapunk.

„A következő telet illetően a Bizottság együtt fog működni a tagállamokkal, a szabályozó szervekkel, a szállításirendszer-üzemeltetőkkel annak érdekében, hogy javuljon az Unió lehetséges ellátási zavarokra való azonnali felkészültsége. Külön figyelmet kapnak majd a kiszolgáltatott területek, a tárolókapacitás bővítése (pl. a balti régióban a lett tárolókapacitás teljes kihasználása révén), az ellenirányú áramlások fejlesztése (a szlovák–ukrán egyetértési megállapodás sikeres példáját követve), a regionális szintű ellátásbiztonsági tervek kidolgozása, valamint a cseppfolyósított földgázban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Az EU a 2006-os és 2009-es gázellátási válság óta a lehetséges gázellátási zavarok megelőzése és mérséklése érdekében megerősítette koordinációs kapacitásait. Immár kötelezőek a biztonsági infrastruktúrába való beruházások: 2014. december 3-ig a tagállamoknak az egyedüli legnagyobb infrastrukturális eszköz zavara esetén is képesnek kell lenniük a csúcsterhelés kiszolgálására. Ezen túlmenően a tagállamok közötti valamennyi határkeresztező összekapcsolásnál működnie kell az ellenirányú áramlásnak.

Az EU jobban fel van készülve a gázellátási zavarokra is. Európai szabályok biztosítják, hogy a védett fogyasztók (pl. a gázt fűtésre felhasználó fogyasztók) ellátása súlyos körülmények között – például a szokásos téli körülmények között jelentkező infrastrukturális zavar esetén – is megoldott legyen, valamint a tagállamoknak vészhelyzeti készültségi terveket és vészhelyzeti reagálási terveket kell készíteniük. A tagállamokat, a szabályozó szerveket és az összes érdekelt felet tömörítő gázkoordinációs csoport az információk szakértők közötti cseréje és a fellépés összehangolása tekintetében az egész EU-ra kiterjedő, eredményes fórumnak bizonyult. E szabályok olyan európai keretet biztosítanak, amely bizalmat teremt és biztosítja a szolidaritást, mivel garantálja, hogy a tagállamok felvállalják nemzeti felelősségeiket és közösen növeljék az ellátásbiztonságot” - írja a már említett uniós energiabiztonsági stratégia.

4. Mit tehetne Magyarország, és mit teszünk valójában?

Az idézett szövegből a csővezetékek összenyitásán túl leginkább a gáztározó kapacitások biztosítása érdemel figyelmet. A kormánypárti média hatalmas győzelemként ünnepelte az E.ON és a Mol gáztározóinak megvásárlását, illetve a közelmúltban azt a hírt is, hogy a tárolókapacitást Oroszország szeretné hasznosítani. Kevesebb figyelmet kapott, hogy – miközben a legtöbb EU-tagállamban 90-100 százalékos mértékig fel vannak töltve a tárolók – nálunk a töltöttség alig 60 százalék, ami európai összehasonlításban kifejezetten alacsony. És ha a kapacitás egy részét Oroszország rendelkezésére bocsátjuk, nagyon nehéz olyan konstrukciót elképzelni, amelyben ugyanezek a létesítmények hatékonyan tudnák csökkenteni az orosz gázimporttól való függést, netán Európa energiabiztonságát.

Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Orbán-kormány immár intenzíven támogatja a Déli Áramlat gázvezeték megépítését (amit korábban még hazaárulásnak neveztek), miközben a projekt koncepciója jelentősen megváltozott. A Déli Áramlatot eredetileg arra találták ki, hogy általa azeri, török és egyéb alternatív forrásból származó gáz is eljuthasson Európába, mostanában viszont inkább arról van szó, hogy ez a vezeték is leginkább csak orosz gázt hozna, de Ukrajnát kikerülve. Vagyis egyáltalán nem a több lábon állást szolgálja, inkább csak az ukránok kikapcsolását a rendszerből, „ha bármi történne”.

Tényleges alternatívát jelenthetne például az amerikai palagáz vagy az afrikai földgáz, ennek fogadásához viszont LNG (cseppfolyós földgáz) terminálokra lenne szükség, amelyeken keresztül a gázt rá lehetne engedni a régiós hálózatra. Ugyanakkor a szóba jöhető terminálok közül még egy sincs használható állapotban. A horvátországi Krk szigetén nemzetközi konzorciumban (a Mol tulajdonolta INA részvételével) épül egy, de legkorábban 2017-re lesz kész, és addigra a MOL a magyar kormány intenzív közreműködésével valószínűleg birtokon kívül kerül az INA-ban. (Magunk között: a MOL és az INA vitája leginkább az oroszok érdekeit szolgálja, amin talán érdemes eltöprengeni, felidézve kormányunk egyéb energiapolitikai lépéseit is.) A romániai Konstancában is tervezés alatt áll egy terminál, de a magyar külpolitika preferencialistáján nem szerepel olyan viszony kialakítása Romániával, amely a biztonságos gázellátásunkat ebből az irányból megalapozhatná.

A sok önellentmondó lépésből kirajzolódik egy olyan kép, amely a rendszerváltás óta szinte változatlan jelenséget mutat: a mindenkori magyar politikai vezetés a hozzá legközelebb álló gazdasági csoportokkal együtt erősen érdekelt az orosz energiaimportban, és az Oroszországgal kapcsolatban meglévő kiszolgáltatottságunk fenntartásában. Hogy éppen Kapolyi László, a csereszabatos Kocsis István vagy Garancsi István szedi le a sápot az üzletből, az a lényegen nem változtat: gáz (valószínűleg) lesz, mert a gázüzletben érdekelt politikai szereplőknek ez az érdekük. Az árát viszont garantáltan meg fogjuk fizetni, sokszorosan.

Atomanti

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére