Úgy tűnik, végleg befellegzett az orosz gazdasági csodának. Hiába álltak hamar talpra az oroszok a gazdasági válság után, most már szinte biztos, hogy recesszióba fognak zuhanni. Egy gyengélkedő jóbarát mellett pedig Magyarország sem pöffeszkedhet annyira.

Kemény idők várnak Oroszországra – üzente meg évértékelő beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök. Már egy ideje hallani a Moszkvában turistáskodóktól (akiknek a száma mostanában valamelyest megcsappant), hogy a szankciók miatt egyre több áru hiánycikk lett az országban, az éttermek például sorra húznak le fogásokat az étlapjukról, mivel egyszerűen nem lehet beszerezni a hozzávalókat. Ez meglehetősen kellemetlen, még akkor is, ha közel sincs ahhoz, amit a Szovjetunió alatt élt meg a lakosság.

Ami viszont ennél sokkalta súlyosabb a gazdaság szempontjából: már hosszabb ideje brutális az infláció. Novemberben például 9,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Ugyanezen idő alatt pedig az orosz rubel negyven százalékkal gyengült a dollárhoz képest.

Egy ideig persze úgy nézett ki, az oroszok nem hagyják, hogy ilyen apróságok megtörjék őket. Az infláció miatt egy-két export-ágazat még svungot is kapott: az orosz agrártermékek versenyképessége például rengeteget nőtt a közelmúltban. A szankciókra pedig Putyinék az importok blokkolásával válaszoltak, aminek hála még exporttöbblettel is büszkélkedhettek. Ha meg valamiért csőstül jönnének a problémák, az orosz központi bank is tele van még valutával (kb. 370 milliárd dollárnyival, ha minden igaz) – legalábbis így tűnhetett elsőre.

E heti beszédében Putyin mégis arra kérte a lakosságot, készüljön fel komolyabb megszorításokra, hiszen legalább öt százalékkal fogja megvágni a kormány a következő években a kiadásait, a tehetősebbeknek ezzel szemben azt ígérte, négy évig nem fogja emelni az adókat (ami ugye azt jelenti, hogy a szegényeknek kell majd nyögniük a megszorítások terheit, így nyitva még tovább a társadalmi olló), ettől remélve, hogy beindulnak újra a bizniszek. Ezen kívül – talán kétségbeesésében – azt is mondta: minden üzletember, aki visszahozza a pénzét Oroszországba, amnesztiában részesül, azaz senki nem vizslatja, hogyan tett szert a vagyonára, és nem kérdezik azt sem, miért nem fizetett ezen összegek után adót. Az oroszoknál ugyanis elég nagy problémát jelent, hogy a gazdagok nagy része off-shore bankokban – például Cipruson – rejtegeti a pénzét. Hogy ez az akció sikerrel jár-e, azt nem tudni. A pénzpiacokat mindenesetre még nem járta át az eufória.

A problémák mellesleg régóta nyilvánvalóak. Évek óta tudjuk, hogy fogy és idősödik az orosz lakosság, ráadásul egy komolyabb etnikai konfliktus sincs kizárva. Az ezredforduló utáni gazdasági fellendülés miatt csak Moszkvába több millió dokumentálatlan bevándorló érkezett Közép-Ázsiából és a Kaukázusból, akikkel szemben az orosz etnikumúaknak nagyon erős ellenérzéseik vannak. A konfrontációk állandóak, robbantásokról, kisebb-nagyobb összecsapásokról eddig is hallottunk, de nem kizárt, hogy a közeljövőben teljesen elszabadul a pokol.

Ezen kívül ott vannak a frissebb, gazdasági jellegű problémák is. Pár hete az Economist foglalta össze nagyon szépen a helyzetet:

A brit lap szerint a mostani problémák gyökere elsősorban az olajárakban keresendő. Míg az év első felében egy hordó ára 110 dollár volt, ma 70 dollár felé közelít – részben a palaolaj forradalom miatt. Ez komoly probléma, ha azt vesszük, hogy az orosz exportok kétharmadát az energiaszektor adja.

Javulni meg aligha fog a helyzet. Amerikai elemzők szerint jövőre átlagosan 83 dollár körül lehet az olaj hordónkénti ára, Oroszországnak viszont elvileg 90 dolláros olajra van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a recessziót.

Ezen kívül az oroszországi vállalkozásoknak összesen 500 milliárd dollárnyi adósságuk van a nyugat felé, amiből 130 milliárd jövőre lejár. Most még kérdéses, meg tudják-e ezeket a hiteleket hosszabbítani, hisz a nyugati bankoknak egyre kevésbé fűlik a foguk az oroszokhoz. Mivel pedig az említett cégeknek egy jelentős része állami tulajdonban van (azaz adósságuk is kvázi államadósság), ráadásul százezreket foglalkoztatnak, a Duma nem teheti meg, hogy hagyja őket csődbe menni.

De ugyanígy nem teheti meg a nyugat sem, hogy ebben a helyzetben teljesen kifacsarja az oroszokat, hisz egy komolyabb orosz recesszió, valamint a vállalkozások és a bankok csődje könnyen átterjedhet nyugatra is. Németországban 300 ezer munkahely függ az oroszoktól, a balti államok pedig a GDP-jük öt százalékát köszönhetik az oroszok felé irányuló exportoknak. Ráadásul több európai bankot is megviselne egy ilyesfajta sokk. Szóval, ha Oroszországnak rossz lesz, azt mindannyian megérezzük.

Hogy mit jelent ez az egész, az orosz expanzióra, és az ukrán-orosz helyzetre vetítve, azt még nem nagyon tudni. Vannak, akik szerint a nemzeti érzületek inkább akkor erősödtek az oroszokban, amikor az ezredforduló után átlag 7 százalékkal nőtt évente a GDP. Kicsit leegszerűsítve azt mondhatjuk: ha megengedhetnek maguknak egy nagyobb autót meg egy nagyobb tévét, akkor simán belefér egy nagyobb Oroszország is a képletbe. A mostani helyzetben viszont inkább a pénztárcájuk izgatja őket, mint a határok mozgatása.

De persze úgy is lehet érvelni, hogy egy Putyin-féle populista számára ilyenkor az a legkézenfekvőbb, ha a nyugatra mutogat és Európát meg az amerikaiakat hibáztatja a gazdasági nehézségeiért. A válságok rendszerint a szélsőséges indulatokat erősítik, és ki tudja ukrán-orosz viszonylatban ez merre mérgesítheti még az indulatokat.

Persze John J. Mearsheimer, korunk egyik legbefolyásosabb nemzetközi kapcsolatok-szakértője még Putyin mostani beszéde előtt azt írta, egy komolyabb háború Ukrajnában ki van zárva. Még egy gazdag Oroszország sem engedhetné meg magának, hogy megpróbálja megszerezni például Ukrajna egészét, ahhoz túl sokba kerültek neki korábban a csecsenföldi és afganisztáni próbálkozásai. Viszont az is igaz, hogy Oroszország még mostani rozoga hadseregével is vette a fáradságot arra, hogy annektálja a Krímet, csak azért, mert úgy érezte, a nyugat provokálja (A tanulmányt, valamint Stephen Sestanovich és Michael McFaul válaszát nyugodtan tekinthetjük kötelező olvasmánynak, ha értelmes elemzést akarunk olvasni az oroszok és a nyugat konfliktusáról. Mearsheimer lényegében azt írja, hogy a nyugat provokálta ki az ukrán-orosz konfliktust a NATO keleti bővítésével, illetve azzal, hogy NATO-tagságot ígért Ukrajnának is. Ezzel a két egykori diplomata azt állítja, Putyin egy szót sem ejtett évekig a NATO-ról, így a Krím annektálása mögött sem érdemes stratégiai érdeket keresni, az egész puszta kalandorkodás.). Szóval összefoglalva: háború nem valószínű, provokáció, valamint az ukránok és a nyugat szívatása viszont simán benne van a pakliban, akár a szakadárok erősítése révén is. Ha meg le is száll valamelyest az ukránokról, lesz egy csomó pénztárcakímélő lehetősége is arra, hogy keresztbe tegyen a nyugatnak, ha akarja – például az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol kedvére vétózhat bármilyen javaslatot, főleg ha barátairól, Iránról, Észak-Koreáról vagy Szíriáról van szó.

És mit jelenthetnek az oroszországi problémák Magyarországnak? Amellett, hogy az EU tagjaiként mi is szívunk, ha az EU szív, most már abban is egyre kevésbé reménykedhetünk, hogy a nagy és gazdag Oroszország majd felvirágoztat minket, a különutas közép-európaiakat – ha az EU-nak már végképp elege lenne belőlünk. Talán a választóknak sem fog most már annyira bejönni, hogy Putyinhoz dörgölőzünk.

Azt meg végképp ne higgyük, hogy a mostani helyzetet meglovagolva majd szépen kijátszhatjuk és lehúzhatjuk a krízis sújtotta Oroszországot – köszönhetően a világhírű magyar rafinériánknak. Abban biztosak lehetünk, hogy még egy gyengélkedő Oroszországban is van annyi kraft, hogy minden nekünk tett szívességét megfizettesse. Kamatostul.