Az elmúlt időszak tüntetéseit hátrahagyva, a január másodikai tüntetéshez közeledve az ember elképedve bámul a közéleti reakciók egy bizonyos része láttán. Egyesek már leváltva látják a Fideszt, mások összefogást harsognak több mint 3 évvel a következő választások előtt, egy harmadik csoport pedig 66 nappal a tüntetések kezdete után felháborodottan kéri számon a saját identitásukkal sem tisztában lévő tüntetőkön, miért nem oldották még meg az ország problémáit.

(Fotó: 168 Óra)

Magyarország 2015-ben pontosan ugyanott tart, mint 2010-ben. Még mindig várjuk a messiást, mindegy, hogy LMP-nek, Millának, Bajnainak hívják, vagy éppen netadó-tüntetéseknek. A fősodratú balliberális értelmiség nagy része azt képzeli, és közvetíti, hogy a hosszú távú politika és az erről folytatott diskurzus helyett azonnali megoldásokra van szükség. Ennek pedig akár az is az ára, hogy az aktuális messiást ledaráljuk, ha nem úgy táncol, ahogy mi fütyülünk.

Mindeközben pedig egyre jobban fogyatkozó hallgatótáboruknak szépen elmagyarázzák, nem arról van szó, hogy olyan feladatot varrunk emberek és szervezetek nyakába, amiket képtelenek megoldani (és nem is lenne elvárható tőlük, hogy megoldják ezeket), hanem arról, hogy ezek az emberek hülyék. A hülyeség pedig itt azt jelenti, nem azt csinálják, amit mi mondunk. Könnyen eladható és értelmezhető, de sehova se vezető utakat kapunk minden nap Kálmán Olgától és Bolgár Györgytől. Párttá kell alakulni most azonnal, és össze kell fogni. Pedig nem ez az igazság.

Oké, összefogás van, és mi jön utána? Mivel váltjuk le Orbánt? És ami ennél is fontosabb, mit csinálunk ezzel az országgal utána? Ezek azok a kérdések, amikre semmilyen válasszal nem rendelkezik a jelenlegi baloldali politikai térfél, és ezek azok a kérdések, amikre nem is engednek választ keresni azok, akik összefogást harsognak. Öt év alatt nem tudott egy értelmes beszélgetés elindulni ezekről a kérdésekről. Pedig az összefogás nem cél, csupán eszköz. Egy eszköz, ami például megkérdőjelezhető, és az áprilisi választási eredmény után meg is kell kérdőjelezni a létjogosultságát.

Ne hagyjuk magunkat becsapni az azonnali győzelmet ígérő politikai mantrával. Nem összefogásra van szükség, hanem borzasztó sok elemzésre, vitára és tervezésre. Nem megváltóra van szükségünk, aki megmondja, mit csináljunk. Ha volt hibája az elmúlt 25 évnek, az az volt, hogy csakis a politikusokra bíztuk, átengedtük az életünket befolyásoló ügyek megoldását. Ezt kell megszüntetni. Ne hagyjuk magunkat becsapni, nem váltottuk le a Fideszt, és addig nem is fogjuk leváltani, ameddig nem tudunk mit mondani arra az egyszerű kérdésre: “na de mi lesz utána?”

A holnapi tüntetés nem fogja megadni ezeket a válaszokat, mint ahogy egyetlen tüntetés se fogja megadni a következő időszakban. Aki erre vár, az téved. A politika nem egyik napról a másikra képződik, hanem hosszú folyamatok sora alakítja. És aki valóban le szeretné váltani Orbán Viktort és rendszerét, annak ki kell szakadnia a megszokott gondolkodási sémákból, és ki kell lépnie abból a csak a hatalompolitikáról szóló politikai térből, ahol kizárólag a Fidesz nyerhet. Ki kell szakadnia az egyetlen üdvözítő zsákutcaként az Összefogást megjelölő útból, és végre el kell kezdenie mélységében gondolkodni és beszélni arról, mi tartja fent ezt a rendszert, mi az, amiért az ellenzéki pártok és szervezetek nem tudják elérni az embereket, mi az, amire valóban vágyik az ország lakossága, mi az, amire valóban szüksége van, hogyan tudjuk helyreállítani a demokráciát, és középtávon egy élhető országot építeni, ami nemcsak az Orbán-rendszerrel számol le, hanem tényleg jobb lesz végre annál, ami 2010 előtt volt.