A nyugati sajtó várakozásaira, minden előzetes felmérésre és még az exit pollokra is rácáfolt a tegnapi, izraeli Likud-győzelem. Az, hogy Netanjahu valószínűleg az utolsó napon sikeresen mozgósította a jobboldal hagyományos szavazótáborát, ráadásul a legutóbbi hetekben már egy szót sem szólt saját eredményeiről, csupán negatív kampányt folytatott, mindenképpen hozzájárult az eredményhez. Ugyanebben az időszakban azonban a januártól jól induló Jichák Herzog kampánya megrekedt, az ellenzéki miniszterelnökjelölt először elbízta magát, majd az utolsó napokban megijedt és védekezni kezdett. Vajon azért lett Bibi ismét miniszterelnök mert megígérte választóinak, hogy nem lesz palesztin állam? Tényleg Izrael elszigetelődéséhez vezet a mostani Likud-győzelem?
A Jó, a Rossz és a Pénzügyminiszter
Míg az éjszaka folyamán még fej-fej melletti eredményt jósolt minden és mindenki, reggelre kiderült: a Likud ezt a választást is fölényesen megnyerte. Összesen harminc helyet szereztek a Kneszetben, ez a 120 fős izraeli parlament negyede. Hagyományos szövetségeseiken (a nem vallásos nacionalista, főleg orosz bevándorlók által preferált Jiszraél Beitieinu, illetve a vallásos nacionalista, főleg amerikai gyökerű zsidókat tömörítő Habait Hajehudi, meg a vallásos szefárd zsidók kisgazdapártja, a Sász) mellett ez az eredmény valószínűleg elég lesz arra, hogy Netanjahu régi párttársát, a Kulanu pártot vezető Mose Kálont is a koalícióba csábítsa. Ez így együtt éppen elég a szokásjog szerinti 61 képviselőhöz, amivel szinte automatikusan jár a miniszterelnöki megbízás.
Herzognak és Livninek ezzel szemben csak matematikai esélyeik vannak a kormányba kerülésre. Ugyan Ruven Rivlin elnök még az exit pollok után egységkormányt sürgetett, amelyben a Likud, a Munkapárt és a Cipi Livni féle Hatnua vinné a fő szerepeket, ennek reggelre ugyancsak lecsökkent az esélye. Az izraeli miniszterelnök a legutóbbi időben olyan dolgot tett, mint előtte szinte még senki: kiásta a csatabárdot az USA kormányával, de a várakozások ellenére még ez sem rendítette meg pozícióit. Igaz, Barack Obama és John Kerry, illetve maga a State Department többször is kritizálta Netanjahut, főleg az elfoglalt területeken lévő illegális telep-építkezések, és most legújabban a választási kampányban elhangzott arabellenes kijelentései miatt, de a Likud továbbra is számíthat az amerikai Kongresszusban többséget birtokló republikánusokra, főleg pedig annak jobboldali szárnyára, és az őket támogató pénzemberekre. Így, noha az elítélő nyilatkozatok még akár amerikai részről is megsokasodhatnak, az észak-amerikai anyagi támogatás drasztikus csökkenése a ciszjordániai terjeszkedést ideológiai és gazdasági szempontból is támogató izraeli jobboldal számára nem várható.
Ez volt az első olyan izraeli politikai kampány, ahol az Európai Unió is aktívan beleszólt a viszonyokba. Főleg úgy, hogy Brüsszelben pár hónappal a megmérettetés előtt nagy többséggel arra szavaztak, elismernek egy önálló palesztin államot. A döntés komoly lökést adott Herzognak és Livninek, és az izraeli történelem során először az arab pártok szavazóit is mozgósította. Az eredmény az utóbbiak által támogatott Közös Listán (a vegyes, zsidó-arab tagságú kommunista Hadas, valamint arab pártok összefogása) történelmi, 13 helyet szerzett a Kneszetben; igaz, ez még mindig csak kicsit több, mint tíz százalék, holott az izraeli arabok a lakosság 20%-át adják, de így is az eddigi legnagyobb arányú politikai képviseletet jelenti. A Közös Lista már be is jelentette, semmiféle kormányban nem fognak részt venni, de szükség esetén készek lesznek blokkolni Netanjahut a Kneszetben.
Netanjahu azonban az európai törekvéseket is a maga javára tudta fordítani: a hajrá legvégén bedobta az adu-ászt, és közölte, ha megválasztják, "semmiképpen nem lesz palesztin állam." Ez az üzenet belföldre szólt, de világossá tette: a miniszterelnök még annyira sem törődik az európai közvéleménnyel, mint eddig.
Tej, kenyér, biztonság
Az izraeli választási kampány idén úgy indult, mint bármelyik másik, a baloldal pártjai egymással tárgyalgattak, Benjamin Netanjahu pedig gőzerővel nyomult előre egyetlen jelszóval, "Izrael biztonsága a legfontosabb." A baj csak az volt, hogy az izraeli zsidó többség - amelyet immár tíz éve zár el öles betonfal a megszállt palesztin területektől, egyre kevésbé törődik ezzel a kérdéssel, sőt bizonyos fáradtság is mutatkozott. Már a legutóbbi évek során is bevett dolog volt, hogy amikor tájékozatlan turista egy tel avivi kocsmában közhelyesen feldobja a palesztin kérdést, vagy nagyon fáradtan annyit mondanak a helyiek, hogy "nincs véleményem," vagy elütik az egészet valami szarkasztikus megjegyzéssel. Ilyenformán a választás során hirtelen a korrupció és a szociális kérdések alkamasnak tűntek arra, hogy megszorongassák a kormányzó Likudot, amely tavaly ősszel elvesztette nagykoalíciója mérsékelt tagjait, Jáir Lapid Jes Atidja, és Cipi Livni is elhagyta miniszteri pozícióit, majd az új évre megszületett az elég hatékony Livni-Munkapárt platform is. A Likudnak innentől volt félnivalója, el is indult ellenük a Haaretzet és nemzetközi lapokat is megmozgató kampány, ami Netanjahut már-már előre elkönyvelte vesztesnek.
A 2011.-es tömegtüntetések óta növekvő fontosságú kampánytéma a lakhatás Izraelben, ahol a 2007-es válság óta 90%-al emelkedtek az ingatlanárak. Az izraeli átlag családi jövedelem magyar szemnek nagyon magas, közel négyezer dollár havonta, azonban ha valaki lakást akar venni, Tel Avivban akár ötezer dolláros, Jeruzsálem külkerületeiben átlag négyezer dolláros négyzetméterárral kell számolnia, a lakáshitelek kamatai pedig az évek során folyamatosan emelkednek. Ez sok, kevésbé tehetős izraeli családot csábít az illegális, ciszjordániai telepek felé, ahol a lakásárak eléggé nyomottak.
A lakhatás, és az életszínvonal csökkenésének kérdése mostanra minden politikai oldalból kiérlelte a válaszokat. Ugyan a Sász párt nagy börtönviselt visszatérőjének, a pártot egyébként mérsékeltebb irányba vivő Árje Derinek Naftali Bennettel közös korrupciós ügye átmenetileg úgy tűnt, Herzogéknak kedvez: a közvélemény látott egy korrupt jobboldalt, miniszteri szintű vesztegetési botránnyal, és egy mérsékelt baloldalt, amely lakásépítési programot hirdet. Elvileg működhetett volna.
Ne nézz hátra, jön a farkas
A mostani Likud-győzelemnek több oka is lehet, mindegyik egy tényezőre vezethető vissza. Ez pedig az, hogy Netanjahu ismét el tudta hitetni, nélküle és pártja nélkül végveszélybe kerülne Izrael Állam. Annak ellenére hogy ellenfele, Jichák Herzog komoly elitcsaládból származott,kezdettől azzal vádolták, hogy nincs komoly vezetői múltja, és még a hadseregben is csak őrnagyi rangig vitte. Hiába védekezett Herzog azzal, hogy szupertitkos elhárítási speciális egységbe került át katonai szolgálata során, amelyről máig nem beszélhet és előléptetés sem járhatott érte, a bizonytalan szavazók számára nem jött át hiteles, profi izraeli James Bondként. A Likud például Herzogot az utolsó hónapban a beszédhangja furcsasága miatt támadta. Szinte hihetetlen, de Herzog stábja erre a vádra megijedt és olyan kampányvideót gyártott, ahol az ellenzéki kihívó a hangja miatt magyarázkodik, egy karakteres, színésztől kölcsönzött szinkronhangon. A meglepően bátor és magabiztos Cionista Unió-kampány után ez szarvas hibaként jött át.
A választás napja is ismét fölkavart mindent. Netanjahu stábja ekkor már jó pár hete sugározta a negatív kampányt, még egy olyan videót is készítettek, amely azt sugallta, a baloldal be fogja engedni az Iszlám Államot az országba. Tegnapig ez nem látszott túl eredményes taktikának, főleg úgy, hogy Netanjahu hirtelen elszabadult, nemzetközi összeesküvésekről nyilatkozott, amit a liberális nyugati sajtó és Herzog ellene szervezne, és golyóálló üveg mögött tartotta meg kampányzáró beszédét. Tegnap reggel ebben a környezetben robbant a hír: rengeteg arab izraeli jelent meg a szavazásokon. Ez olyan fejlemény volt, amire az ország politikatörténete alapján senki sem számított. Netanjahu lecsapott, és még egyet csavart a félelemkampányon, közölte, "számít az igazi izraeliekre", hogy megakadályozzák, hogy az "arabokat a szavazásra buszoztató" baloldal megdöntse az ország rendjét.
Ez úgy tűnik, hatott. Az exit pollok mind elrontották az eredményt, és valójában, 71,8%-os részvétel mellett, a Likud végülis hat pontot vert a Cionista Unióra, bebiztosítva ezzel Netanjahu uralmát a következő ciklusra. Győzelmében segíthetett az arab kártya kijátszása. Ahogy izraeli szélsőbaloldali szervezetek folyamatosan hangsúlyozzák, az átlag izraeli állampolgár a média és a fal segítségével hermetikusan el van zárva Ciszjordániától, és tökéletesen közömbös is az ott élők sorsa iránt. Gyakorlatilag egy amerikai vagy német tévénézőnek több információja van az állampolgársággal nem rendelkező ciszjordániai palesztinok napi vegzálásáról, az ivóvíz megvonásától az ellenőrzőpontokon való zaklatásokig, és a kelet-jeruzsálemi zavargásokig, mint egy tel avivi lakosnak. Ráadásul a szíriai háború, amely eddig lefoglalta az egyébként Izraelt rakétázó különböző terrorszervezeteket, mostanában túl közel került a határokhoz. Az eddig békés Golán-fennsíkon a határ másik oldalán folyó harcokat az izraeli hegyekből is látni lehet, és a határállomás szír oldalán is megjelent az iszlamista Al-Nuszra Front, igaz, nézelődésen kívül egyelőre nem nagyon csináltak semmit.
Mindez jó emlékeztető: még akkor is ha az izraeliek legfontosabb problémája az életszínvonal, egy jól időzített, a muszlim terroristát, mint sematikus ellenségképet feldobó politikai kampány még mindig mindent eldöntő érzelmi reakciót tud kiváltani az állampolgárokból. Az izraeliek nem azért szavaztak elsősorban a Likudra, mert nagy mértékben elutasítanák a palesztin önrendelkezést, ez a legtöbb szavazót egyszerűen nem érdekli, viszont főleg a középkorúakban és idősekben elevenen él a kilencvenes évek és kétezres évek elejének emléke, az öngyilkos merénylőkkel és a mindennapi káosszal, amelyet mostanra iszonyatos áron maguk mögött tudtak. Ezt pedig még mindig sokan kötik ahhoz a sztereotípiához, hogy az izraeli baloldal nem tudja biztosítani a biztonságot az országban. Netanjahunak ugyanezt viszont elhiszik.
Hogy Netanjahu és nacionalista zsidó szövetségesei tökéletesen anakronisztikus Irán-ellenes retorikája a jövőben mennyire szigeteli el az országot a nemzetközi közösségben, valószínűleg viszont döntő lesz abból a szempontból, hogy a következő választásokon is elhiszik-e az izraeliek, hogy ezt a biztonságot "csak a Likud" tudja nekik biztosítani.
Tóth Csaba Tibor
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.