Budapesten, a Bástya utcában ágaskodik az a gigantikus rács, ami tökéletesen mutatja meg, miért nem működik a magyar politika. Állítólag egy millió forintot költöttek arra, hogy úgy csináljanak, mintha megoldanának egy állítólagos problémát, a nem létező megoldásnak pedig egy olyan szimbolikus módját választották, ami tökéletesen leírja: leszarják az embereket.
A rácsot azért emelte az önkormányzat, hogy az addig ott alvó két hajléktalan ember ne aludjon ott, a melegben. A módszer tökéletes, a két hajléktalan azóta 10 méterrel arrébb alszik, már nem a melegben. Az önkormányzat tehát nem azt találta problémának, hogy van két ember, akik az utcán kénytelenek álomra hajtani a fejüket, és ezen segíteni kellene, hanem ebből fakadó következményeket azonosított problémaként, lokalizálta ennek a helyét, majd erre kínált megoldást. Hogy érthető legyen, nem a hajléktalan emberek problémáit oldotta meg, hanem egyes állampolgároknak az ott létük miatt keletkező vélt problémáit: félelem attól, hogy betegségeket lehet tőlük elkapni, és a zavar, hogy büdösek. (érdekes, hogy más ott élő állampolgárok nem félnek a beteségtől és túlteszük magukat a büdösön, őket inkább a szegényellesn politika zavarja). Így aztán elkerítette a köz egy területét, ne legyenek ott, tűnjenek el a szem elől.
Sajnálatos módon, ez a fajta problémamegoldás nem létezik, nem létezik akkor, amikor Miskolcról próbálják a szegény embereket kitakarítani, nem létezik akkor, amikor a nyolcadik és kilencedik kerületben veszik meg a szegények lakásait, hogy kiszorítsák onnan őket, nem létezik, amikor embereket tiltanak ki a közterületekről. Nem létezik ez a problémamegoldás, mert a probléma nem a szegény emberek létezése, hanem az állapotuk - az, hogy szegények. Ezek az emberek csak máshova mennek, és ott lesznek szegények, és ha a szegénységük helyett azt kezeljük, hogy hol szegények, egyre többen és többen lesznek, ahogy az elmúlt években is láthattuk, és megint újabb és újabb szegényeket kell más helyre raknunk, amíg a vége az lesz, hogy már nem tudjuk őket hova rakni. Mert hát ugye, nem ez a megoldás.
De ezeknek az embereknek, a két V. kerületi hajléktalannak nincs képviselete. Ők nem szavazópolgárok és nem fizetnek adót, (ez nyilván nem igaz, hiszen fizetnek adót és szavaznak is jó eséllyel) a kerület szempontjából így nem léteznek, a jelenkori magyar politika szempontjából nem léteznek, ebből kifolyólag pedig nem a szegénységük lesz, amit meg kell oldani, hiszen abból profit nem származik rövid távon, hanem a rendes, becsületes, adófizető és szavazó, tehát bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgárok gondját kell megoldani. Így lesz a napi 10 másodpercig szagolt büdösség politikailag fontosabb, mint egy ember élete.
Ez pedig egyenesen vezet oda, hogy az önkormányzat inkább felhúz egymillió forintból egy ketrecet, hogy a napi 10 másodpercig a középosztálybeli állampolgárok orrát érzékenyen érintő problémát kiküszöbölje, ahelyett, hogy ebből a pénzből a hajléktalan állampolgár problémáját oldja meg. És így születik az a torz rendszer, amely egymillióból felhúz egy ketrecet, amivel a középosztálybeliek szaglási problémája nem szűnik meg, de mivel a probléma valódi alapját, a szegénységet nem sikerült problémaként lokalizálni, csak a középosztálybeli orrot, ezért más válasz nem is születhet, csak egy buta ketrec.
Ami után a hajléktalan ember fázik, a középosztálybeli orra rosszul járt, az önkormányzat kidobott egy csomó pénzt, és mindenki csodálkozik, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Nem bizony, hiszen a problémával magával nem is foglalkozott senki, és nem is gondolja, hogy ez lenne az érdeke.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.