Több okból is nehéz egzakt választ adni a fenti kérdésekre.

Egyrészt, az aktuálpolitika tesz meg ezért mindent, amikor a norvég bűnözők – honvédő hősök skálán próbálja elhelyezni a neki nem tetsző, vagy tetsző, civil vagy valójában nem civil szervezeteket. (Lesz elég bajunk ebben a cikkben, anélkül is, hogy mélyebben belefutnánk a GONGO - government organized non-governmental organization – fogalmába, felületesen: a kormány által, saját céljai propagálására létrehozott és finanszírozott, de tőle papíron független, civilnek látszó szervezeteket hívjuk így, diktatúrákban gyakori trükk, de már Magyarországon is van képviselője a CÖF jóvoltából.)

Másrészt, a civil társadalom - praktikusan a különböző szerveződésű szinteken -  maga tesz meg ezért mindent, amennyiben nem definiálja magát, nem folytatja le a sajátos magyar, történeti és jelen helyzetre vonatkozó vitákat és nem kommunikálja ezeket.

Ha most nem is térünk ki részletesen a történeti fejlődésre, általánosságban a következőket szoktuk leszögezni:

1. A posztszovjet/posztkommunista/posztszocialista rendszerekben egészen más a helyzet, mint mondjuk - szintén általánosítva -, Észak- vagy Nyugat-Európában. Történelmi okokból való lemaradásra szoktunk hivatkozni, és ez kétségkívül tényszerű, hiszen a központosított államhatalom kiemelt céljának tekintette mindenfajta önkormányzatiság, önrendelkezés, plurális értékrend kialakulásának megakadályozását, hogy az aktív állampolgárságról most ne is beszéljünk, és ezek lennének minden civil szerveződés alapjai.

2. Ugyanakkor, a rendszerváltást megelőzően pontosan ezek a törekvések hoztak létre egyfajta független kultúrát (a kiterjesztett értelemben), ennek különböző leképeződései közvetve és közvetlenül is hozzájárultak az egypárti rendszer felbomlásához – egyébként innen is láthatnánk, hogy a civil társadalom és a civil szervezetek nem esnek az eredendő bűnbe, ha politikával foglalkoznak, sőt a kifejezés maga is ezt jelentette eredetileg a görög és római világban. Civil = polgár, közügyek = politika. Egyszerre volt evidencia és elvárás.

3. Itt szintén nehezen tárgyalható okokból, a rendszerváltás után a megalakuló, magukat az államhatalommal markánsan szembe pozicionáló civil szervezetek az intézményesülés, professzionalizálódás folyamatában részben elvesztették bázisdemokratikus működésmódjukat, arculatukat, majd a teret is: a nyilvánosságban betöltött szerepüket lassanként átvették a velük párhuzamosan megszülető pártok.

4. Az azóta eltelt 25 évben a kép természetesen differenciálódott, rengeteg szervezet született, nagyon sokféle profillal, különbség van közöttük a társadalomba való beágyazottság mértékében és minőségében (teszem azt, a horgászok vannak a legtöbben, de horgászengedély csak tagsággal váltható ki, engedély nélkül meg nem lehet horgászni, stb.), céljaikban és működésmódjukban, de kivétel nélkül mindre igaznak kellene lennie általánosságban azoknak az alaptéziseknek, hogy:

• szabad és független, csak a törvényeknek van alávetve és kizárólag a tagságának tartozik felelősséggel,
• szerepe van a társadalom demokratizálásában, valamint
• hatékony érdekvédelmi tevékenység, hálózatosodás, társadalmi aktivitás révén a demokrácia stabilitásában,
• az állam és a társadalom közt fennálló hatalmi egyensúlyt a társadalom javára billenti el, közvetít és kritizál, felügyeli az államot.

Igaz-e mindez ma Magyarországon?

Nem, több okból sem. Egyrészt, az állam mindent megtesz, hogy ne legyen az. Hogy ezt értsük, látnunk kell, hogy a civil társadalom ideális működésmódjához szükségeltetik egyfajta keretrendszer: jogállam, liberális demokrácia. Ha a civil társadalom ideálisan működik, beteljesíti feladatát, korlátozza az államhatalmat. Ehhez – egyszerűen fogalmazva, politikai szándékra és annak felismerésére van szükség, hogy ez közös érdek. Ilyesmiről ma nem beszélhetünk. Ezzel szemben, nálunk a jogállamiságnak minimum változékony és illékony formái vannak jelen, felvállalt cél az illiberális demokrácia.

Másrészt, a civil társadalom ideális működéséhez mindenek előtt a tudatos, aktív és felelős állampolgárokra, valamint önszerveződésükre van szükség. Azonban ez ma nemhogy nem elvárt és evidens, hanem sok esetben szankcionált, így az állampolgár kétszer is meggondolja, hogy szervezkedjen-e. (Ezt még tetézi a tanult tehetetlenség.) Ami komoly baj, hiszen könnyen belátható módon ez lehetetleníti el azokat, akik még teszik a dolgukat. Ebből a szempontból majdnem ugyanott tartunk, mint a rendszerváltás előtt (a szándékok szintjén, a megvalósítás formáit illetően természetesen vannak különbségek).

Mindebből látszik, hogy a civil társadalom legsürgetőbb feladata jelenleg az lenne, hogy tematizálja az államhoz való viszonyát. Ebben a politikailag rendkívül meghatározott környezetben ez nem könnyű, ellenszélben kell dolgozni, de ettől még nem megspórolható.

A fentiekből még jelen helyzetben sem következik egyenesen, hogy a két szektornak nincs dolga egymással. Míg a jogvédő, watchdog-funkciót betöltő szervezetek normális körülmények közt is szükségképpen távol tartják magukat az államtól és forrásaitól, addig pl. az úgynevezett szolgáltató szervezetek az államtól vesznek át közfeladatot, nagyrészt azért, mert jobban, hatékonyabban végzik azt (jellemzően szociális, karitatív, kulturális szolgáltatásokról van szó), ezért joggal várják el még azt is, hogy az állam járuljon hozzá a finanszírozásukhoz.

Na, akkor most miért látjuk azt egyre többször, hogy az utóbbiak is megpróbálnak teljesen függetlenedni és elhatárolódni az államtól? Mert ezen a területen is egyre inkább érvényesül az oszd meg és uralkodj elve, a kontraszelekció, a lakájrendszer, a kiszorítósdi, a korrupció, a politikai propaganda szándéka.

Mit tehet az a civil szervezet, amelyik ezt felismerve, nem kér abból, ami pedig járna neki, vagy egyre gyakrabban egyébként sem kapja meg? Az OFF-Biennále Budapest, az Auróra és a Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó három nagyon különböző úton indult el, ezeket követjük végig.

Ki fog derülni, hogy ezek a kísérletek beválnak-e, erre persze semmi garancia nincs, de az biztos, hogy a hasonló szerveződések jelenthetnek valamelyest garanciát arra, hogy magához térjen végre a civil társadalom, és kitermeljen valami – ellenszélben is – működőt.

A Harmadik Szektor videó- és cikksorozatának eddig megjelent részei: Mi lesz 10 év múlva? (felvezető rész) – http://kettosmerce.blog.hu/2015/04/24/harmadik_szektor_mi_lesz_10_ev_mulva_felvezeto_resz

Misszió: önfenntartás, közösség, társadalmi nevelés (2. rész) – http://kettosmerce.blog.hu/2015/04/26/harmadik_szektor_misszio_onfenntartas_kozosseg_tarsadalmi_neveles_2_resz

 

A Harmadik Szektor csatornáját itt találod:https://www.youtube.com/channel/UCQK0ywQKushFLTO660DskXA

A Harmadik Szektor Facebook-oldalát itt találod:https://www.facebook.com/harmadikszektor

Az OFF-Biennále válaszai a Harmadik Szektor felvetéseire itt.