Egy 55 éves rokkant tűzoltó lett öngyilkos Kecskeméten, miután megtudta, ki fogják lakoltatni. A férfi a Bors cikke szerint ki tudta volna fizetni a lakbért, a gondozó, akit megbízott számlái fizetésével, azonban, úgy tűnik, ellopta a pénzét, nem fizette be a csekkjeit, és eltitkolta előle a fizetési felszólításokat. Teljesen értelmetlen halál.

A férfi ötvenötödik születésnapján tudta meg, kilakoltatják az önkormányzati bérlakásból, majd amikor jöttek végrehajtani a rendelkezést, már csak a holttestét találták meg. A kilakoltatást végző ügyintézők, az önkormányzat munkatársai csak végrehajtották a rendeletet, a munkájukat végezték. De magát a katasztrófát el lehetett volna kerülni, ha máshogy szól a végrehajtási rendelet, ha más az ügyintézés menete. Ha nem a végrehajtási papír, hanem egy szociális munkás látogatja meg a férfit, és megkérdi, miben tudna neki segíteni. Ha az önkormányzat nem az utcára kíván rakni egy 55 éves rokkant embert, hanem ehelyett megoldást találni arra, hogy maradhat fedél a feje fölött. És itt valószínűleg ez nem is került volna sokba. A hírek szerint a férfi tudta volna fizetni az elmaradt számlákat, és a következőket is.

Ma Magyarországon a tűzoltó esete nem egyedüli. Nem tíz, nem száz és nem ezer, hanem több tízezer embert fenyeget a kilakoltatás veszélye. A magyar állam és az önkormányzatok ellenben nem a szegény sorsú emberek problémáinak megoldását tűzik zászlajukra, hanem a bérlakásrendszer fenntartási számait és a költségvetés adatait. Nem az a cél, hogy minél több, lehetőség szerint jól fizető bérlakó maradjon az önkormányzatok tulajdonaiban, hanem, hogy behajtsák a tartozásokat, aki pedig nem fizet, annak az utcán a helye. Ezt képviseli a két kirívó eset, Miskolc és Kőbánya önkormányzata is. Miskolcon a számozott utcából az önkormányzat ki akarta rakni a szegény és lecsúszó középosztálybeli embereket, és ki is rakta, akár ötezer forintos tartozás után is. Kőbánya pedig deklarálta, számára a tartozások behajtása az elsőrendű, az állampolgárok lakhatása csak másodlagos kérdés.

A magyar állam pedig eközben lerázza magáról a terhet, nem hoz rendeletet szociális bérlakásrendszerről, brutálisan alacsonyan tartja a szociális munkások fizetését, az idei évtől pedig a lakhatás fenntartásában kulcsfontosságú adósságrendezési és lakhatási támogatást átutalta az önkormányzatok kezébe, csakhogy forrást nem biztosít mellé, így lényegében megszünteti.

Pedig ezek a problémák emberéletekről döntenek. Nem költségvetési tételekről, főkönyvbeli számokról van szó, hanem emberek életéről. A politikusokat nem azért ruháztuk fel közhatalommal, hogy számokat irányítsanak, hanem, hogy az emberek életét tegyék jobbá, nem téve különbséget az állampolgárok között jövedelmi helyzetük függvényében.

Ma Magyarországon számtalan tragédiát lehetne megelőzni, ha az ember lenne az első. És sok pénzt is lehetne spórolni, ha a hosszú távú kockázatokat, a hajléktalanságot, a betegséget, a gyerekszegénységet, a munkavállalás lehetetlenségét is néznék egy-egy kiköltöztetés előtt az önkormányzatok.

De ahogy a tűzoltó esetében is, csupán egy adatsort néznek, nem az egyes ember élethelyzetét. Mert így működik ma Magyarországon a politikai rendszer, és ezáltal az államigazgatás. Emberéletek tönkretételét lehetne megakadályozni ma egy kis odafigyeléssel, szemléletváltással, de ez a politikának nem áll érdekében, amíg mi nem követeljük ki.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!