Kedden Schiffer András a parlamentben arról kérdezte Orbán Viktort, hogy a Nemzeti Közbeszerzési Hatóság fejeként ő döntött-e olyan pályázatokról, amelyeket Orbán vejének cége, az önkormányzati közvilágítási projekteken sikeres Elios nyert meg.

A miniszterelnök válaszában szerencsére meg mert állni a saját lábán – ez, úgy tűnik, családi vonás – és három dolgot válaszolt:

1. valójában őt támadják, amikor a családtagjait támadják
2. senki nem élvezhet előnyt, és nem szenvedhet el hátrányt kapcsolatai, származása és politikai nézetei miatt.
3. ha az állami vállalatoknál bárki, aki rá vagy a családjára hivatkozva megjelenik, azt azonnal zavarják el.

Ezekkel a válaszokkal az az egyik nagy probléma, hogy nem is Orbánt támadják azok akik Tiborcz István csodálatos meggazdagodásával és Orbán Ráhel saját lábon állásával foglalkoznak. Valójában nem is támadnak, hanem védenek: a közpénzt védik, és azt követelik, a közpénz ott hasznosuljon, ahol kell, és azoknak segítsen a felemelkedésben, akiknek erre a segítségre tényleg szükségük van.

Orbán a múlt héten nyilatkozott arról, hogy ő dönt a közbeszerzésekről, és ebben szerinte nincs semmi kivetnivaló. Így Schiffer kérdésére két választ adhatott volna:

- Nem döntöttünk ilyen közbeszerzésekről

- Nem vettem részt ezekben a döntésekben

De Orbán nem ezt a választ adta, sőt lényegében ki is kerülte a kérdést. Mivel pedig az elmúlt 5 évben Magyarországon éltem, és Orbán nem cáfolta, élek a gyanúperrel, hogy Orbán maga döntött a veje közbeszerzéseinek némelyikéről, és ezzel saját lánya saját lábon állásáról is. Azért is élek ezzel a gyanúval, mert mégiscsak 600 millió forintot költünk jövőre Orbán Ráhel kedvenc szakácsversenyére.

Ebből következőleg pedig nagyon sántít az a mondata is, amely szerint lényegtelen, ki hova születik, nem érhetik emiatt előnyök vagy hátrányok.

De ez a mondat nem csak emiatt sántít.

Pont az az összehasonlítás rémes Orbán Ráhel és egy átlag állampolgár tekintetében, Tiborcz István és egy átlag állampolgár tekintetében, hogy ők nem átlag állampolgárok. Vagyonuk egy részét gyanús állami segítséggel szerezték, luxuskiadásaikhoz hozzájárul az állam, az operai királyi páholytól, a szakácsversenyen keresztül a közbeszerzésekig.

És nem, nem azzal van a gond, hogy jól élnek, még talán azzal sincs gondom, hogy luxus életvitelt folytatnak (bár megértem, ha valakinek van). Azzal van gondom, hogy Orbán azt hazudja, ők nem kivételezettek ebben a rendszerben, nem hajlik feléjük az állam keze.

Nyilván nem Orbán Ráhel tehet a szegénységről Magyarországon, vagy az ápolók és szociális munkások siralmas fizetéséről. Ezeket én se akarom a nyakába varrni. De ma Magyarországon igenis számít, hova születsz, és kit ismersz. Óriási szakadék van egy fideszes káder, egy budapesti felső-középosztálybeli, és egy ózdi cigány család gyermeke, vagy egy baranyai munkanélküli család, egy BKV buszsofőr, vagy egy Békéscsabai takarítónő gyerekének lehetőségei között.

Ezek az emberek, sőt a még meg sem született gyerekeik, már most hátrányban vannak, velem szemben és Orbán Viktor jövendő unokáival szemben is. A gond az, hogy a miniszterelnök ezt tagadja le. Ráadásul úgy tagadja le, hogy ezzel veje gyanús közbeszerzéseit védi. Ez a hazugság pedig nem az ellopott százmilliárdok miatt fáj, hanem az elveszett százezrek miatt, akiknek kevesebb esély jut a boldogulásra Magyarországon.

Úgyhogy, amikor Orbán nem válaszol egyenesen arra a kérdésre, hogy döntött-e saját maga a veje közbeszerzéseiről, amikor sokadszorra nem beszél arról, hova folyik el a közpénz valójában, ezekről a százezrekről mond le.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!