Nem „kell”, de az ember, akinek szíve van, és képes az együttérzésre, igyekszik segíteni, legalább azokon, akik a halálból menekültek. Ösztönösen és morális tartásából adódóan. És az a politikus, akinek az emberségét, lelkiismeretét és értékrendjét nem korrumpálta még a pénz vagy hatalom, ilyen kérdést sosem tenne fel. Hanem igyekezne megoldást találni, hogyan lehetne, legalább átmenetileg, befogadni ezeket a sokat szenvedett embereket. Erre van pénzalap az ENSZ-től, az EU-tól és más forrásokból.

Egy angol nyelvű gyerekkönyvet forgatnak nagy figyelemmel... fejjel lefelé. fotó: Nágó zsuzsa

A Magyarországra illegálisan érkező, menekült státuszt kérők nagy része Afganisztánból, Irakból és Szíriából származik. Ezekben az országokban háború van, vagy volt egész a közelmúltig: Afganisztánban az utóbbi 13 évben háború volt, hivatalosan 2014 végén fejeződött be, Irakban 2003 és 2011 közt, utána meg az Iszlám Állam (IS) nevű terrorosztag szállta meg, és mészárolja a nem szunnita lakosságot. Szíriában 2011-ben tört ki polgárháború, s az utóbbi másfél évben az IS és az Al-Nuszra Front gyilkolnak Szíria főként kurdok lakta vidékén.

Suruc egy szegényes kisváros a szír határ törökországi oldalán. 1945 előtt Kobanéhoz tartozott, azóta szögesdrót választja el a két várost. 2014-ben, amikor az IS megtámadta Kobanét és a környező falvakat, 200.000 ember menekült át Surucba alig pár nap alatt. A 20.000 lakosú város befogadott tízszer annyi embert. Napokon át mozogni sem lehetett a menekültektől, menekültek aludtak az utakon, kertekben, mecsetekben, tetőkön, elhagyott házakban stb. A helybéliek nagyrésze megosztotta a saját otthonát is. Például Mehmet, egy 60 körüli bácsi, aki cipőpucolásból él Surucban, átalakította a szénapadlását, hogy az helyet adjon a menekülteknek, mert a háza már annyira tele volt, hogy kilencen osztoztak egy tányéron.

A HDP (a kurdbarát Népi Demokrata Párt, korábban itt és itt írtunk rólunk) a suruciak segítségével 20 nap alatt felépítette az első sátortábort a menekülteknek, és egy hónapon belül már 5 tábor működött, 15000 embernek adva ezzel menedéket. A török kormány semmilyen segítséget nem nyújtott, egy éven keresztül a párt, önkéntesek és külföldi és törökországi NGO-k és magánszemélyek támogatták a táborok működését, pénzzel, élelemmel, fizikai munkával.

Aki mást nem tudott adni, az adott kedves, simogató szavakat. És a jó szó, az együttérzés, a segítő szándék volt az, ami gyakran a legtöbbet jelentett a menekülteknek. Mert az adta vissza az emberi méltóságukat, és úgy érezték, nincsenek egyedül. Mindig kérdezték tőlünk, önkéntesektől: melyik országból jöttetek, melyik országot képviselitek? Nem értették, hogy mi nem az ország megbízottjai vagyunk. És úgy örültek, hogy a  világ tud a szenvedésükről, és hogy a világ segíteni is fog!

Nágó Zsuzsa fotói

Szeretném, ha Orbán Viktor látta volna azt a 95 éves bácsit, aki egy tolószékben ült, de amikor megtudta, milyen messziről érkezem, a botjára támaszkodva felállt, kezet nyújtott és remegő lábakon, de végig állva, méltóságteljesen, legalább 10 percen keresztül mesélte, hogy mennyire hálás azért a figyelemért és segítségért, amit Magyarországtól eddig is kaptak, és még  bizonyára kapni fognak, és hogy adjam át, hosszú életet és egészséget kíván az államom vezetőinek és minden egyes honfitársamnak. „Sercavan” – üzente a bácsi (Kurmanjiul “a szemeimen” kifejezés jelentése, hogy akinek mondják, az annyira értékes, mint a beszélőnek a saját szempárja).

Amit a túlélők elbeszélnek, gyakran leírhatatlanul borzalmas. Megosztok néhány történetet, amit én hallottam, hogy legyen az olvasónak rálátása, milyen háttérből érkeznek azok a menekültek, akiket a magyar kormány vissza akar küldeni a háborúba.

Adbullah 17 éves, Kobane kanton egyik falujából. Annyi ideje volt, hogy a nagymamáját elbújtassa, mielőtt az IS katonái megérkeztek. Az édesanyját és húgát megerőszakolták, majd lefejezték, a többi lakossal együtt, akik nem tudtak idejében elmenekülni. Gyerekeket, nőket, férfiakat és az állatokat is feldarabolta az IS, és felégette a termést. Abdullahnak sikerült átjutnia a török határon anélkül, hogy aknára lépett volna. A nagymamáját a hátán vitte, mert a néni nem tud járni. Pár nappal azután, hogy találkoztunk, és a nagymamáját biztonságba helyezte egy surucbeli lakos házában, Abdullah visszament Kobanéba harcolni a YPG (Népi Védelmi Egységek, Yekîneyên Parastina Gel, Szíriai Kurdisztán nemzeti hadserege) oldalán, az IS ellen. Egy hónap múlva, mikor bevonultak egy, az IS által épp elhagyott faluba,  egy könyvbe rejtett akna robbant fel a kezében. Szörnyethalt.

Az YPG harcosa vigasztal egy kisfiút, miután visszafoglalták a falut az IS uralma alól; a földön fekvő kislányt megerőszakolták és megölték

Samir 13 éves. Szintén menekült. A bátyja 17 évesen a YPG-ben harcolt. Januárban, Kobane ostromakor elesett. Samirnak ő volt az utolsó élő rokona. Mikor meghallotta, hogy a testvére halott, a gyerek szaladni kezdett Kobane felé, mert nem hitte el, hogy igaz a hír. A szögesdrót előtt aknára lépett és elveszítette mindkét lábát. Az Ari Mirkan táborban élt a balesete után, de a tábor bezárása után nem lehet tudni, mi lesz vele.

Az egyik YPG-harcos mesélte: egy idős jezidi asszonynak elhurcolta a fiát az IS. Az idős asszony elment egész Moszulig, az IS katonai főhadiszállására, hogy a fiáról érdeklődjön. A terroristák köszöntötték, és kérték, üljön le, és várjon pár órát, mossa le magáról az út fáradalmát. Utána meghívták vacsorára, rizst és húst adtak a néninek. Az meg vacsora után ismét a fiáról kérdezett. A terroristák kikacagták, és azt felelték: épp most ette meg a fia húsát (az IS-nél megszokott dolog, hogy a foglyokat élve feldarabolják).

Ezeknek a menekülteknek nagy része már nincs Surucban. A 6 táborból már csak egy működik, és a napokban az is bezár. A menekültek visszamentek Kobane kantonba, amit a YPG-J ( a Népi Védelmi Egységek női alakulata) nagyrészt megtisztított az IS-től. A város 80 százaléka romokban, aknákkal tele és most megjelentek a skorpiók és a mérges kígyók.

A romok alól nem lehet a holttesteket eltakarítani, kutyák és macskák eszik a maradványaikat, és ezek az állatok most nagyon veszélyesek az emberre. A halottakon petéző legyek miatt járvány van, víz, étel és üzemanyag kevés. Mindent csempészni kell a török embargó miatt. A várost az IS teletűzdelte rejtett aknákkal (booby trap), játékokba, ablakmélyedésbe, dobozokba, halottakba teszik, ami már sok katona és civil, főleg gyerekek életébe került.

Ilyen az élet ott, ahonnan Orbán „megélhetési bevándorlói” érkeznek. Törökországban nem dolgozhatnak, és csak egy évre kapnak legális státuszt. Tehát tovább akarnak menni Európa felé, ahol az emberek „jók, vidámak, nyitottak és keresztények” – ezt egy 19 éves menekült fiú mondta, Ibrahim, aki megkeresztelkedett, és Németországba akart menni. Bulgáriában letartóztatták, mert nem volt útlevele. Azóta is egy tábornak alig nevezhető intézményben várja, kap-e menekült státuszt. Van, aki két évet is vár.

A „Balkán”, azaz az Unión belül Görögország, Bulgária, Románia és Magyarország nem célpontja a menekülteknek, mert szegény régió és a lakosság nagy része xenofób. A megélhetés itt annyira nehéz, hogy mind a négy ország arról híres, hogy még saját állampolgárait sem tudja eltartani – ezért azok is menekülnek. Őket hívjuk „gazdasági menekülteknek”.

A célpont Nyugat-Európa, a jóléti államok, mert nem azért kockáztatják a családjuk életét a menekültek a szökéssel, hogy Görögország felé elsüllyedjen a gumicsónakjuk, Romániában és Bulgáriában éhen haljanak vagy valaki esetleg megkéselje őket Magyarországon. De sajnos a Balkánon keresztül vezet az út Nyugatra, és ha a Balkán, a jólétben eltespedt gazdája kezét nyaldosó őrzőkutya szerepét játszva, vissza acsarkodja a menekülteket a háborúba, akkor nincs embersége, nincs morális tartása, nincs integritása. Minden három menekültből egy gyerek!

2014 első felében 38 európai országban 264.000 kérelmezőt regisztráltak, aki menekült státuszért folyamodott. Németország, Franciaország, Svédország, Nagy-Britannia és Olaszország a leginkább kívánatos célpontok az Európai Unióban – akárcsak a magyar gazdasági kivándorlók számára.

Ha Suruc képes volt ellátni tízszer annyi menekültet, a 740 milliós lakosságú Európa könnyedén eloszthatna maga közt 264.000 embert. Ha akarja.

Nágó Zsuzsa