Nem tudjuk, honnan jött a telefon, Budapestről, Bécsből vagy Berlinből, de egy biztos: reggel a rendőrség újra lezárta a Keleti pályaudvart, és ezzel ellehetetlenítette a menekültek Németországba való továbbjutását. A Keletinél beszéltünk egy rendőrrel, aki elmondta, tegnap még ők is úgy feküdtek le, hogy ma is szabad lesz az átjárás „Nyugat” felé, majd reggel jött a telefon, berendelték őket, és lezárták a pályaudvart.
Vasárnap, amikor a Keletinél voltam, egy apuka a gyerekével mutatta a Sopronba szóló jegyeit, és lobogtatta a menekülttáborba szóló, magyar nyelvű papírját: ő csak belföldön szeretne utazni. Ma a tüntető menekültek a gyerekeiket a fejük felé emelve ordították: Szabadságot, igazságot!
Ami napok óta a Keletinél és a többi tranzitállomáson van, tarthatatlan, és nem a menekültek miatt. Nők, gyerekek, férfiak éhesen, normális tisztálkodási lehetőség nélkül, egymás hegyén-hátán, a földön vagy a sátrakban alszanak. A magyar kormány ugyanis egyszerre próbálja ellehetetleníteni a menekültek bejutását, ittlétét, de továbbengedni sem akarja őket, arra hivatkozva, hogy ha Magyarországról tovább lehet jutni nyugatra, még több menekült érkezne.
Az egyetlen dolog, amit épp ésszel tehetne a magyar kormány, az az, hogy továbbengedi a menekülteket. Ők se akarnak itt maradni, a magyar kormány se akarja, hogy itt maradjanak. A jogszabályokat már tegnap áthágta a kormány, amikor hirtelen eltűntek a rendőrök a Keletiből és szabad lett az út Ausztriába, és az, hogy ma ezt nem teszik, látszólag annyira véletlenszerű, mint a Videoton játékosainak formája. Ha pedig ezt külföldi nyomásra nem teszik meg, ki kell állni és ezt elmondani.
Két oka lehet a mai hirtelen változásnak. Egyrészt az, hogy valamelyik nyugati kormány rátelefonált a magyar miniszterelnökre, hogy zárja le a határt, vagy az, hogy a menekültválság során sokadszorra, rossz elemzések és önös érdekek mentén dönt a kormányt. Az újságírók között elterjedt pletyka szerint ugyanis a döntés hátterében a fent említett indok áll: ha megnyitjuk a kapuinkat nyugat felé, még több menekült fog erre jönni.
Nem tudjuk pontosan, mi történt ma reggel és tegnap éjszaka, viszont a magyar kormány lépései, a tegnapi nyitás és a mai zárás nem csak káoszhoz vezet, hanem embertelen is. Tegnap éjszaka ugyanis számtalan menekült várta végig a MÁV nemzetközi jegypénztáránál a helyenként 9 órás sort, hogy felülhessen egy vonatra, és itt hagyhassa Magyarországot. De reggelre ez az álom szertefoszlott, és lényegében az juthatott el nyugatra, aki szerencsésebb.
Németország és a nyugati államok már korábban jelezték nem fognak olyan embert visszaküldeni, akit megillet a menedékjog az országaikban. Ez a döntés persze változhat, ha elfogadják a németeknek a teljes közösségre vonatkozó menekültügyi javaslatát, amely szerint Magyarországnak is be kell majd fogadnia pár száz, vagy egy-két ezer embert.
Meglátjuk, mi fog történni, de jelenleg az emberség és a racionalitás is azt diktálja, a magyar kormány engedje tovább a menekülteket! Nem nagyon van jelenleg más jó válasz erre a helyzetre.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:További vállalásaink
és támogatási lehetőségekA Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a hazánkba érkező menekültek helyzetéről, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Engedjük fel őket a vonatokra! 2015.09.01. 23:49:46
Trackback: Tüntetés az emberiesség mellett 2015.09.01. 23:04:59
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.