Ma zajlott a tárgyalása annak a pernek, amelyet Deutsch Tamás indított Juhász Péter ellen, mivel utóbbi drogosnak nevezte őt tavaly, amikor a Fidesz javaslatot tett a gyerekek, újságírók és politikusok kötelező drogtesztjére. Akkor Juhász azzal érvelt, nevetséges a javaslat egy olyan párttól, amelynek Deutsch is tagja.
Ma a bíróságon Juhász Péter megnyerte a pert, a bíróság kimondta, nem követett el semmit azzal, hogy Deutschot kábítószer-használónak nevezte, csupán a szövege mellé rakott képet találta jogsértőnek (azt a képet amelyet mi is a cikkhez használunk). A tárgyaláson a Fidesz politikusa mellett volt és jelenlegi felesége tanúskodott, míg Juhász öt tanúja állította azt, látta már kábítószeres állapotban a Fidesz politikusát, együtt fogyasztott vele drogot.
De a legérdekesebb vallomás egy rendőré volt, aki tanúk előtt igazolta azt a sokak által ismert, eddig városi legendának tűnő történetet, amelyben a teljesen kész Deutsch Tamást kámzsával a fején menekítik ki egy drogdiszkóból, ahol prostituáltak is dolgoztak. A rendőr vallomását Juhász Péter tette közzé:
1998-tól dolgoztam a BRFK kábítószerbűnözés elleni osztályán, mint nyomozó. 1998 nyarának végén, augusztusban érkezett egy információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó. Az információ feldolgozását követően akciót szerveztünk a helyre. A késő esti órákban az egységünk megjelent, igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le. Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen. A mentelmi jogra való tekintettel vizsgálatot nem végezhettünk rajta, nem igazoltathattuk, de munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki hasonló tüneteket produkált, és később bebizonyosodott róluk, hogy kábítószert fogyasztottak. Kokaint és heroint abban a helységben is találtunk, amelyben Deutsch Tamást tartózkodott.
Kivittük az épületből, vele szemben intézkedni nem volt lehetőségünk, hiszen országgyűlési képviselő révén mentelmi joga volt. Sokan voltak a környéken, az akció fölébresztette a környező házak lakóit. Deutsch fejét letakarva gondoskodtunk az elszállításáról. Az események további alakulása előttem ismeretlen.
Pár hónappal a sashalmi eset után ismételten információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő. Parancsnokunk gondoskodott az elszállításáról.
Mindkét esetben a kábítószer terjesztésén és fogyasztáson túl az illetékes szakszerv több személy ellen is lefolytatott eljárást üzletszerű kéjelgés és üzletszerű kéjelgés elősegítése gyanújával.
A Fidesz lassan egy évtizede nyomja álszent szövegét a kábítószerek ellen úgy, hogy a kábítószerfogyasztás egyes formái, az olcsó és rossz minőségű szintetikus drogok miatt egyre több gondot okoznak az országban, nem beszélve arról, mekkora egészségügyi problémát okoz országunkban az alkoholizmus mértéke.
Hogyan lehetséges az, hogy Deutschot ebben az ügyben megvédte a mentelmi joga, miközben 18 éves srácokat sittelnek le, amiért elszívtak egy jó eséllyel teljesen ártalmatlan füves cigit? Vajon visszavonul-e Deutsch Tamás egy ilyen – nagyon úgy tűnik – hazugság után a politikából? És abbahagyja-e végre a Fidesz a drogfogyasztók üldözését, az egészségünkre veszélyes szerek üldözése helyett?
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:További vállalásaink
és támogatási lehetoségekA Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket, jelenleg 72 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.