Ez a cikk nem Kiss Lászlónak, Gyárfás Tamásnak vagy Aczél Endrének szól. Ez a cikk azoknak szól, akik szexuális erőszak vagy a nők elleni erőszak más formáinak a túlélői, és azoknak, akik az ő testi és lelki biztonságuk miatt aggódnak.

Míg legtöbben a fent említett férfiak érzéseivel, hírnevével és karrierjével foglalkoznak, addig valójában az elmúlt napok azoknak lehettek a legnehezebbek, akik a nőket érő bántalmazás különbözői formáit elszenvedték. Akiket ismeretlen emberek kurváznak le, mert aki férfiakkal szexel, azt nem lehet megerőszakolni – értsd: majdnem minden nőt meg lehet erőszakolni. Akiknek rengetegen üzenték nyíltan vagy odavetett félmondatokban: úgyse neked fogunk hinni. Úgyse a te érzéseid fognak számítani, hanem a férfiaké. Úgyis te leszel az, aki elfelejti, hogy ezekről a dolgokról „rendes ember” nem beszél, mert a „rendes ember” bead egy nyugtatót a tizenéves lánynak, miután megerőszakolta, megpróbálja elhitetni vele, hogy ami történt, nem valóság, mert ugye, nem is történt semmi.

El sem tudom képzelni, milyen fájdalom és megaláztatás ezeket a szavakat olvasni annak, akikkel ehhez hasonló szörnyűségek történtek meg. Azt pedig végképp nem tudom elképzelni, miért olyan nehéz egyetlen egy pillanatra végiggondolni azt, mit érezhetnek az áldozatok, amikor nap mint nap újraélednek bennük a bántalmazó szavai, aki jellemzően ugyanezekkel a kifejezésekkel, minősítésekkel illette a nőt, akit megerőszakolt. Mert ilyeneket mondanak az erőszaktevők is. Úgyis tudom, hogy akarod. Úgyse fogja elhinni senki. Kurva vagy. Úgyis tudom, hogy élvezed. És most pontosan ezeket a szavakat olvassák vissza emberektől, akik elvileg elítélik az erőszakot.

A nemi erőszakról élő mítoszok az elkövetők büntetlenségét szolgálják

Csak hát az a szegény, rendes ember. Mert ugye erőszakot csak durva vadállatok vagy a társadalomból amúgy is kirekesztett kisebbség tagjai követnek el. Ez a legkárosabb mítosz, ami a nemi erőszakkal kapcsolatban létezhet, sőt, pontosan ez az a mítosz, ami miatt a nemi erőszak büntetlenül létezhet. Mert ugyan a nemi erőszakot elvileg elítéli a társadalom, de a gyakorlatban mindig ott van a „rendes ember”, akinek az érzései és élete felülírják a nő méltósághoz való jogát.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-es jelentése szerint a 15 év fölötti magyar nők 9 százalékát érte már szexuális erőszak. Több százezer nőről van szó. Nem kivételes dolog a szexuális erőszak, hanem a mindennapjaink része.

És az elkövetők sem kivételek, hanem élnek azzal az előjogukkal, hogy ma Magyarországon kevés az esélye, hogy ha nőt erőszakolnak meg, akkor az áldozat egyáltalán bárkinek el merje mondani, mi történt, ahogy  annak is,hogy feljelentést tegyen, és elítéljék az elkövetőt.

A nemi erőszak eseteinek töredékében tesznek a nők feljelentést, és ez nem független attól, ahogyan a nemi erőszakról beszélünk, hanem egyenes következménye annak. Mert mire az erőszak megtörténik, addigra a gondosan elhelyezett áldozathibáztató félmondatokból pontosan tudják a nők, milyen megaláztatáson kell ebben a társadalomban végigmenniük, miközben a végén úgyis egy traumatizált nő szava állna egy „rendes ember” szavaival szemben. És az elmúlt napokban láthattuk, hogy ki mellett állnak ki az emberek.

Pedig egyszerűen csak hallgatni kellene az áldozatokra és azokra a szakemberekre, akik 20 éve állami források nélkül, „szabadidejükben” segítik a túlélőket. Meg kellene nekik adni azt, amit alapvető esetekben csak azok a bizonyos „rendes emberek” kapnak meg: hogy nem kérdőjelezzük meg automatikusan, amit mondanak. Ahogy más bűncselekményeket sem bagatellizálunk el azzal, hogy az áldozat biztos csak kitalálta az egészet (amire egyébként egyetlen racionális oka sem lenne, hiszen komoly következményei vannak a hamis vádaknak, és egy megalázó folyamaton kell végigmenni, amiből az áldozat semmilyen értelemben nem tud profitálni), a nemi erőszaknál sem tehetjük ezt meg. Ha ezt tesszük, az elkövetőt védjük.

Aki erőszakot követ el, nem saját vágyai "áldozata" 

Emellett nem helyezhetjük az elkövető érzéseit a túlélők érzései fölé. Nem azért, mert a bűnözőket ki kell rekeszteni a társadalomból, hanem azért, mert a túlélők és a potenciális áldozatok érzelmi és fizikai biztonsága felülírja, hogy az elkövető hogyan érzi magát, milyen karrierje, élete lesz. A nők elleni erőszakot elkövető férfiak nem pillanatnyi elmezavar vagy a saját vágyaik áldozatai, hanem olyan férfiak, akik szerint férfiként joguk van egy nő testével rendelkezni.

Ez a gondolkodás pedig a társadalomban élő nőkkel szembeni előítéletekben és a férfiak és nők közötti hatalmi viszonyokban gyökerezik, és nem fog magától megváltozni anélkül, hogy a társadalom tudatosan küzdene e viszonyok fennmaradása ellen.

Amíg az áldozatok „hazug kurvák”, addig mindig lesznek elkövetők, és mindig lesznek a nemi erőszakra kifogások. Mint ahogy Kiss László is teljesen komolyan ki tudja ma mondani, hogy egész életében erkölcsösen élt. Persze, hiszen a hozzá hasonló elkövetők számára morálisan rendben van a szexuális erőszak.

A "rendes ember" manipulációja

Az, hogy a túlélők érzelmi és fizikai biztonságát védjük, azt is jelenti, hogy nem dőlünk be az elkövető manipulációjának. Minden bántalmazott nő, legyen szexuális, lelki vagy fizikai erőszak áldozata ismeri a „rendes ember” manipulációját. A férfiét, aki előző este ököllel verte az arcát, de másnap potyognak a könnyei, hogy szerencsétlen mennyire rosszul érezte magát tegnap, és igazán megbocsájtható dolog, amit tett. Ez egy teljesen tudatos stratégia, amivel az elkövető egyrészt manipulálja a környezetét, másrészt érzelmileg zsarolja az áldozatát.

Sosem fogom elfelejteni, amikor két hónapja arra lettem figyelmes, ahogy kiléptem a ferihegyi repülőtér ajtaján, hogy egy fiatal férfi teljes erővel rángat egy nőt, aki sír. A nő menekülni kezd a taxik felé, de a férfi visszarángatja, és elindul vele egy lépcső alatti zugba. Utánamegyek, és éppen ütésre emelné a kezét, amikor elkapom a vállát.

Ezt olvasva bárki azt feltételezhetné, hogy nem okos dolog ilyet tenni, mert ez nyilván feldühíti, és akkor velem fog erőszakoskodni. Csak hogy az elkövető mindig pontosan felméri, kivel szabad erőszakosnak lenni, hogy ne vonják érte felelősségre. Tehát visszanéz a férfi, és mintha mi sem lenne természetesebb, megkérdezi, hogy mi a baj? Én nem túl kedvesen elmagyarázom, hogy talán az, hogy meg akart verni egy nőt, és egyébként pedig hívom a rendőrséget. Erre könyörögni kezd. Majdnem sír. Odamegy a nőhöz, és könyörög neki, majd elkezdi előttem ölelgetni, és azt magyarázza, hogy jaj, nézd, mennyire szeretem. Mielőtt megérkeznének a rendőrök, azért megpróbál egyszer elszaladni, de a biztonsági őrök megtalálják. Aztán megérkeznek a rendőrök, és továbbra is magyarázza a nőnek, hogy mennyire szereti, és hogy nem teheti ezt vele, nem vitetheti el a rendőrökkel. Amíg a nőt kérdezgetik a rendőrök, teátrálisan bömbölni kezd.

Itt nyilván az elkövető hibázott, mert többen is láttuk, mi történt. De mi van, ha nem látjuk? Ott van egy láthatóan zavart nő, aki alig tud megszólalni is, és egy síró férfi, aki tagadja, hogy bárkit is bántott volna, és arról beszél, mennyire szereti a nőt. Ez nem egyedi eset,

minden elkövető pontosan tudja, a manipuláció melyik formáját mikor és ki előtt alkalmazza. Gyakran saját magukat helyezik áldozatszerepbe, és mivel a valódi áldozatok viselkedése jellemzően nem hasonlít arra, amit egy áldozattól elvár a társadalom, a férfit tekintik majd áldozatnak. Mert az erőszak áldozatai jellemzően nem kezdenek el teátrálisan sírni, nem tudják koherensen elmondani, miért ők az áldozatok.

Ezek tipikusan nem olyan viselkedési formák, amelyek egy erőszakot túlélt, poszttraumás stresszben szenvedő áldozatnál „elvárhatóak”. Így például az sem, hogy azonnal rohannak feljelentést tenni. Ez egyébként a Kiss történetben is előkerült, hogy a nő biztos azért nem tett rögtön feljelentést, mert nem is volt erőszak, csak a szülei rábeszélték (ami szintén mítosz – általában éppen a hallgatásra beszéli rá a környezet az áldozatot).

Az elkövető azért tudja hatékonyan elvenni a túlélőtől az áldozatszerepet, mert vannak rá bevett manipulációs eszközök, amiket a társadalom elfogad érvekként, magyarázatként, és amik a nők kontrollálására szolgáló, sokszor akár egymásnak ellentmondó normákból vezetődnek le - hiszen pont az a lényeg, hogy ezeket nem lehet betartani.  Egy nő ne mondjon nemet, legyen udvarias, ne álljon ki a jogaiért, ne feküdjön le férfiakkal „csak úgy”, stb.).

A manipuláció eszközei: áldozathibáztatás, gaslighting, érzelmi zsarolás

Ezt a bántalmazó nem a környezettel kezdi el, hanem magával az áldozattal. Három fő manipulációs eszközt használ ilyenkor: az áldozathibáztatást, az áldozat által érzékelt valóság megkérdőjelezését („gaslighting”) és az érzelmi zsarolást. Az áldozathibáztatás során az elkövető azzal vádolja az áldozatot, hogy ő provokálta; egyébként is lefeküdt vele vagy másokkal; hogy ivott; ő ment fel hozzá, maradt kettesben vele.

Gyakran az áldozathibáztatással együtt jár a „gaslighting”, ami azt jelenti, hogy az elkövető nem fogadja el, hogy az áldozat erőszakként élte meg a történteket, és megpróbálja megmagyarázni az áldozatnak, hogy az, amit fizikailag és lelkileg átélt, valójában nem létezett. Éppen ezért, mire másokhoz egyáltalán eljut az áldozat, már maga sem biztos benne, mi történt. Hiába érzi a fizikai fájdalmat, és van sokkos állapotban, az elkövető egyből határozottan azt állítja, hogy ő is akarta, ami történt, sőt, ő akarta igazán. Hiába tudja az áldozat racionálisan, hogy ez nem igaz, egyből magát fogja hibáztatni, hiszen mi van, ha tényleg igaz ez, és ő akarta az egészet?

Az elkövető el tudja hitetni az áldozattal a hatalmi pozíciója és az erőszakot követő sokk miatt, hogy jobban tudja, testileg és lelkileg mit érez az áldozat. Az áldozathibáztatás és a „gaslighting” mellett az érzelmi zsarolás a harmadik eszköz. Az elkövető és a környezet is általában azzal vádolja az áldozatot, hogy tönkreteszi egy egyébként „rendes” férfi életét, hiszen minek akarna börtönbe küldeni egy szépreményű embert, mit érne el vele (míg természetesen ezt más bűncselekményeknél nem szoktuk mérlegelni). A környezet általában kritikátlanul átveszi ezt a kommunikációs eszközt, akár csak úgy is, hogy míg az áldozat érzéseivel és biztonságával nem foglalkozik, az elkövetővel empatizál, miatta aggódik, őt sajnálja.

Ezeken a manipulációs eszközökön át lehet látni, és a poszttraumás stressz jeleit is fel lehet ismerni.

Vannak jogi és intézményi eszközök arra, hogy az igazságszolgáltatás ne az elkövetőt védje, de jelenleg ezeket Magyarországon nem használják. Ez egy döntés. Pont olyan döntés, mint amikor az erőszaktevő eldönti, hogy bántani fog egy nőt. Mindkettőnek következményei vannak, és mindkettő a nők elleni erőszak társadalmi elfogadásából fakad.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, fel kell ismernünk, milyen kommunikációs utakon keresztül vesszük át a bántalmazó manipulációs eszközeit, újratermelve így az erőszakot, és ezeket az utakat le kell zárni, és minden erőnkkel az áldozatok igazságára és felépülésére kell koncentrálnunk. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk értük az után a szenvedés után, amin a mi, közös társadalmunkban keresztül mentek.

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a KERET Koalíció segélyvonalát a 06-40-630-006 számon (hétfő 10:00 és 14:00 óra között, szerdán 14:00 és 18:00 között, péntek 10:00 és 14:00 óra között)! A szám helyi tarifával hívható.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) bántalmazott nők és gyermekek számára fenntartott segélyvonala a 06-80-505-101 számon érhető el hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18:00 és 22:00 óra között. Ez a szám ingyenesen hívható.

További információ a nők elleni erőszakról: http://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 220 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!