A magyar olimpiai aranyak túlnyomó többségét nők szerezték Rióban, holott a mindennapokban kevesebb nő sportol, mint férfi. És ha mozognak is, kisebb gyakorisággal, rövidebb ideig és kevésbé intenzíven. Mi bújik meg a számok mögött? Cserháti Éva írása.

Kovács Barbara és Récsei Rita árnyéka a riói olimpián. fotó: MTI/AP/David Goldman

Nyaralásomat egy kis görög kikötőben töltöttem, ahol egy bérhajókat üzemeltető társaság fiataloknak kínált három-négy napos vitorlázást. A résztvevő ausztrálok és britek több mint háromnegyede 18-21 év körüli nő volt, a hajók kormányosai azonban kivétel nélkül férfiak, akiket Európa különböző országaiból verbuvált a cég. És mint az később kiderült számomra, férfi volt a holland társaság helyi vezetője és tulajdonosa is. A cég a falu lakosai közül kizárólag nőket alkalmazott: takarításra. Az alkoholmámorukat a fedélzeten kiheverő kormányosfiúkat középkorú asszonyok ébresztették a turnusváltások reggelén. Azonban nemcsak ez a gyakorinak mondható, egyenlőtlen munkamegosztás keltette fel az érdeklődésemet.

A vitorlástúrán résztvevő fiatalok döntő többsége volt lány, a kormányosok mégsem nekik mutatták meg, hogyan működik a horgony, hanem annak az átlagosan két szem fiúnak, aki még a csapatot alkotta. Félreértés ne essék, a horgonyzás művelete semmilyen testi erőt nem igényelt: egy távirányító gombját kellett megnyomni a kormányos által megadott pillanatban. Három hét alatt számos turnusváltásnak voltam tanúja, de soha egyetlen fiatal nőt nem láttam távirányítóval a kezében. Nem érdekelte a lányokat a vitorlázás? Akkor minek fizettek be a túrára? Esetleg a kormányosokban fel sem merült, hogy nekik is megmutathatnák a horgony kezelését? Vagy a lányokban nem merült fel, hogy képesek lennének erre a sportteljesítménynek aligha nevezhető tevékenységre?

Számos felmérés bizonyította, hogy a fiúk nagyobb arányban sportolnak, többet, hosszabban és intenzívebben, mint a lányok, és ez a különbség, változó nagysággal ugyan, de felnőttkorban is megmarad. A gyerekek hároméves korig nemüktől függetlenül ugyanannyit mozognak, állítja a brit egyenlőségi iroda 2015-ös kutatása. A lányok azonban már ekkor kezdik észrevenni a női sportpéldaképek hiányát.

Lényegesen azonban hat éves kortól kezd hanyatlani  a lányok aktivitása. Ekkor kerülnek iskolába a gyerekek, tehát napi mozgásuk egy része intézményes keretek közé kerül. Az intézményesülés pedig magával hozza a nemekről élő sztereotípiák megerősödését, ami a lányokat az úgynevezett „lányos” sportok felé tereli – pl. tánc és torna,–, míg a fiúk átveszik a focipálya feletti uralmat.

Kora serdülőkor az az időszak, amikor a lányok nagyon nagy hányada hagyja abba a sportolást, aminek számos oka van. Egyrészt ebben a korban a kortárscsoport elismerése a legnagyobb húzóerő. A gyerekek akkor sportolnak, ha a barátaik is sportolnak. A lányok ekkor kezdenek olyan tevékenységeket választani, amelyeket a társadalom „nőiesnek” tart. És ezek közé nem tartozik se a foci, se a boksz, de sok esetben a rendszeres sportolás sem. Sőt, a nőiesség kifejezése gyakran a sportok és a sportolás teljes elutasításában nyilvánul meg. Azoknak a lányoknak, akik „fiús” sportot választanak, vagy komolyan végeznek bármely úgynevezett gender-semleges sportot, amelyhez nem kötődnek nemi szerepekkel kapcsolatos előítéletek – ilyen például a tenisz vagy az úszás –, nemcsak a társadalmi elvárásokkal kell szembe menniük, de sokszor kirekesztődnek a kortárscsoportból is.

A testnevelésórák tanterve még mindig csak a nemek biológiai különbségeit veszi figyelembe, a társadalmi nemi szerepekre jellemző előítéleteket nem, ezért a tornaórákon a lányok gyakrabban szereznek rossz tapasztalatokat, mint a fiúk. A gyerekek sportidentitása pedig épp az iskolai környezetben alakul ki. Mivel a lányok nagyobb arányban utasítják el a maszkulin versenyszellemre épülő játékokat – legyen az „kidobós” vagy sorverseny –, viszolygásukra az iskola üzenete az, hogy „nem alkalmasak, nem képesek sporttevékenységre”, és ezzel a gyerekek azonosulnak is.

A testnevelésóra a hipermaszkulinitás terepe, ezért a lányok viszonya a sporthoz jóval összetettebb, mint a fiúké.

Az iskolai öltöző, közös zuhany és mellékhelyiségek kialakítása és állapota rendkívül fontos abban a korban, amikor a lányoknál bekövetkezik a nemi érés és testük alapvetően átalakul. Nem beszélve a lányoknak egykor (és talán még ma is) kötelező tornadresszről, amíg a fiúk laza rövidnadrágban és rövid ujjúban szaladgálhattak.  Serdülőkorban a sportoláshoz könnyebben kapcsolódik szégyen- vagy megalázottságérzet, ami egy életre elveheti a lányok kedvét a rendszeres, aktív mozgástól.

Az iskolán kívüli sporttevékenységben való részvételt alapvetően meghatározza az, hogy a lányok mozgástere és szabadsága jóval kisebb, mint a fiúké. A szülők hamarabb engedik önállósodni fiúkat – nyugodtan rúghatja a bőrt a grundon suli után –, míg a lányokat gyakran továbbra is kísérgetik a különórára.

A családnak is hatalmas szerepe van a lányok sporthoz fűződő kapcsolatának kialakulásában. Csecsemő koruktól kezdve a fiúkat hagyományosan a hevesebb játékokra biztatják, míg a lányok a csendes elfoglaltságokkal vívhatnak ki elismerést. Kisgyerekkorban a fiúk jellemzően közszereplőket, sokszor sportsztárokat neveznek meg példaképnek, míg a lányok hajlamosabbak a szülőket tartani követendő mintának. Ennek egyik oka természetesen a női sportsztárok hiánya. Az apának kiemelkedő szerepe jut abban, hogy a gyerekek, de különösen a lányok sportolnak-e. Ha a családban a szülők azonos mértékben sportolnak, vagy, ha az apa biztatja lányát a sportolásra, akkor az nagyobb eséllyel fog felnőtt nőként is rendszeresen mozogni.

Mitől fosztjuk meg a lányokat, ha nem ösztönözzük őket sportolásra, és nem alakítunk ki számukra biztonságos tereket? Számos betegség – rák, diabétesz, szívelégtelenség – gyerekkorban alakul ki, és sportolással megelőzhető. A nőket különösen sújtó csontritkulás egyik ellenszere a gyerekkorban kezdett, rendszeres sport.

15 éves korukra a lányok kétszer nagyobb eséllyel szenvednek krónikus szorongástól és depressziótól, és vannak komoly öngyilkossági gondolataik. Egyes kutatások szerint a rendszeres sport ugyanolyan eredményeket ér el ezek leküzdésében, mint az antidepresszánsok vagy a pszichoterápia.

Szoros az összefüggés a rendszeres, intenzív sporttevékenység és az iskolai eredmények között is. Egy 1950-es években végzett francia kutatás azt találta, hogyha 27%-kal csökken a tanulásra fordított idő és helyette a gyerekek sportolnak, az jelentősen növeli iskolai eredményeiket. A rendszeres sportolás elősegíti a koncentrációt, csökkenti a hiányzások számát és a korai iskolaelhagyást. Azok a lányok, akik rendszeresen sportolnak, gyakrabban választanak természettudományos, illetve olyan pályát, amely hagyományosan a fiúk előtt áll nyitva.

És végezetül, de nem utolsósorban a sport megerősíti a lányokat, mivel a testüket nem pusztán a férfiakat kiszolgáló szexuális és reproduktív tárgyként élik meg, hanem erőforrásként. A sport növeli az önbizalmukat és a saját magukba vetett hitüket, vagy ahogy a WHO jelentése összefoglalja: „A testükön keresztül megélhetik önmagukat.”

Nem meglepő a fentiek alapján, hogy az Eurobarométer 2013-as felmérése szerint a valamennyit – azaz ritkán, rendszeresen és gyakran – sportoló nők és férfiak száma a 15-24 éves kor között mutatja a legnagyobb eltérést. Ekkor a férfiak 74%-a végez valamilyen sporttevékenységet, szemben a nők 55%-val.  Ez a különbség csökken az idősebb korosztályokban, de a férfiak és nők sportolása más eltéréseket is mutat.

A férfiakat az egészségmegőrzésen kívül az is motiválja a sportolásra, hogy jól érezzék magukat, együtt legyenek a barátaikkal és versenyezzenek. A nőkre jellemzőbb, hogy a sportolás célja a fogyás és az öregedés elleni harc.

A férfiak gyakrabban tartoznak sportegyesülethez vagy klubhoz, míg a nőknek nagyobb hányada sportol otthon. A sporttevékenységhez köthető önkéntes munka is a társadalmi nemi szerepek mentén oszlik meg. A férfiak többsége edző vagy bíró, míg a nők adminisztratív teendőket végeznek, vagy fuvarozzák a sportolókat.

Az eddigiek alapján könnyű belátni, hogy a sportolónőknek jóval  nagyobb akadályokat kellett leküzdeniük, hogy eljussanak az olimpiára. Mindezek ellenére nők szerezték a magyar olimpiai csapat pontjainak 64%-át Rióban. A 15 éremből 10-et, és az aranyak nagy részét, azzal együtt, hogy a hazai csapatnak csak 42%-át alkották. Lányainknak és unokáinknak már van és lesz női sportsztár példaképe, de az mindannyiunkon múlik, hogy be mernek-e szállni majd a ringbe, kapnak-e helyet a focipályán. És ami a legfontosabb, egyenlő esélyeik lesznek-e arra, hogy a sportolás révén is egészségesebbek, magabiztosabbak, szabadabbak és boldogabbak legyenek.

Cserháti Éva

 A szerző Palackposta című regénye nőkről és vitorlázásról az Ünnepi Könyvhétre jelent meg.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!