„Kellemetlen ügyekben miért nem nyilatkozik Orbán Viktor?” Ez bizony egy nagyon komoly kérdés, méghozzá a Gyakorikérdések.hu oldalról. Vagyis kortünet, olyan kérdés, amire valaki nála (vélhetően) okosabb emberektől várta a választ. A szomorú abban, ahol most tartunk, az az, hogy ez a kérdés még 2010-ben került fel az oldalra. A baj meg az, hogy mára eljutottunk odáig, hogy nem is nagyon tudunk tenni ellene.
Minden fenegyerek-portálok ősatyja, a Pesti Srácok csinált videóinterjút Kovács Zoltán kormányszóvivővel. Nagy pimaszul megkérdezték azt is (mintha nem röhögtek volna közben bele a kesztyűjükbe), hogy vajon miért nem ad az ellenzéki lapoknak interjút Orbán Viktor. Hálisten, Kovács megállta, és nem azzal ütötte el a kérdést, hogy azért, mert gyakorlatilag felzabálta már az ellenzéki sajtót a Fidesz, és lassan nincs is, aki kérdezhetne a miniszterelnöktől „odaátról”.
Hanem – jaj nekünk – komolyan válaszolt.
„Erre nincs szükség” – mondta, majd kifejtette, hogy „a magukat vállaltan ellenzékinek tekintő orgánumok nem interjút akarnak készíteni, hanem botrányt akarnak csinálni. Ennek semmi értelme nem lenne. Mert ott nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.”
Bár a szóvivő röviden taglalta a témát, azért érdemes megállni a jelenség mellett, mert tengerfenéknyi mélység rejlik ebben a néhány mondatban.
Tehát nincs szükség arra, hogy ma Magyarország miniszterelnöke szóba álljon a sajtóval, illetve annak azon részével, amely nem a kormánypropagandát tolja. Vagyis bőven elég az, ha néhány alig hallgatott rádióban és alig olvasott lapban megnyilvánul (már amikor kedve tartja). Nem gyakori alkalmak ezek, legfeljebb esküvők és disznóvágások idején lehet ma elcsípni néhány alapgondolatot a miniszterelnöktől, kérdezni meg legfeljebb akkor lehet tőle, ha véletlenül olyan lábbal kel fel.
Vajon miért?
Azért, mert Orbán Viktornak már nincs mit mondania ennek az országnak. Igen, az olyan fiaskók megkívánnák az elemző interjúkat, mint például a bebukott népszavazás, kellene nyilatkozni, amikor Magyarország folyamatos gazdasági mélyrepülésben van, és nem ártana mondani pár szót akkor, amikor mondjuk az egyik legfontosabb miniszter nyakig ül a korrupciós vádak iszapos mocsarában...
Ja, igen. Hiszen az ellenzéki sajtó csak botrányt kavar.
Ügyes terelés ez. Csak hát nem az ellenzéki sajtó helikopterezget és jár luxustáskával, nem az ellenzéki sajtó szórja úgy a közpénzt, mintha nem is a holnap, de már a tegnap se lenne, és nem az ellenzéki sajtó hergelte bele az országot a menekültellenes kvótanépszavazásba.
Ezek a Fidesz holdudvarának ügyei (méghozzá csak az elmúlt pár hónapból, a többire úgyse emlékszünk), amikről az ellenzéki sajtó ír.
A sajtónak ugyanis (nem mondok semmi meglepőt) ez a dolga. Hogy rámutasson arra, ha az országban van valami gebasz. Hogy kiderítse, kik a korrupt politikusok, és ezt elmondja a választópolgároknak is (NB. ez lenne egyébként az ellenzéki pártok dolga is, de ezt inkább ne feszegessük…). Hogy megírja, ha hazudik a miniszterelnök, és ha lehet, akkor szembesítse is őt a hazugságaival.
Nos, nálunk nem lehet.
Hosszú volt idáig az út, és sajnos láttuk is előre, hogy nagyjából milyen irányba terelgetnek minket. Már a médiatörvény (a hírhedt 2010. évi CLXXXV.) átszabásakor sirattuk a sajtószabadságot. De a Népszabadság beszántása óta húsba vágóan érezzük is, hogy a Fidesz nem csak eltemette ezt a számára kínos fogalmat, de még köp is a sírjára – mi pedig csak bénultan állunk, és nem hisszük el, hogy ilyen van.
Már-már aranyos, ahogy most a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet (Simicska érdekköre) sopánkodik, hogy nem áll velük szóba az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Üdv, srácok, a klubban!
Szokjatok hozzá gyorsan, hogy az újságírásnak ez az a része, ahol „izzadtan, lepukkanva, rövid ujjú pólóban, kócosan”, magyarán páriaként kóválygunk a ködben. Vagy legalábbis ilyennek akar minket látni és láttatni a kormány, ahogy azt volt szíves a KDNP-s Hollik István kifejteni, amikor azt magyarázta (de legalább nyilatkozott, az is valami!), hogy miért kívánatos az a gyakorlat, hogy Kövér László kénye-kedve szerint tilt ki újságírókat a Parlamentből.
Csak azt nem értem, minek ez a cécó. Sokkal tisztább az, ahogy például a Fidesz a múlttal bánik. Eltörli, átírja, meghamisítja. Vagyis – és ez itt a lényeg – hivatkozhatatlanná teszi.
Most éppen Orbán Viktor 2010 előtti megszólalásai tűntek el a saját honlapjáról – nyilván azért, mert egy ideje (2010 óta) vállalhatatlan mindaz, amit a miniszterelnök egykor volt képes összehordani. Így, hogy ezek a videók eltűntek, bajos is lenne előszedegetni őket, és összevetni a miniszterelnök mai megszólalásaival. Mennyivel tisztább munka ez!
És egyébként a gyakorlat sem új keletű, emlékezzünk csak például arra, hogy februárban egy tavaly júliusi cikket töröltek a kormánypárt weboldaláról, amelyben a Fidesz 270 ezer forintos minimálbért ígért 2016-ra a szakorvosoknak – csakhogy nyilván erre idén már nem akarták, hogy bárki hivatkozzon…
2010 tehát valójában egy új időszámítás kezdete volt, csak nekünk elfelejtettek szólni róla. Ami azelőtt volt, amit azelőtt mondott vagy tett Orbán Viktor, az nem létezik. Amit pedig azóta mond… Na, szóval azóta meg nem mond semmit, amit nem akar mondani. Sem ő, sem senki más.
És a pofonok közt a legaljasabb nyilván az, amikor a 888.hu-nak van pofája még a szemünkbe is röhögni, és pellengérre állítani az ellenzéki sajtót azért, mert nem szemlézik az Orbán Viktorral készült interjújukat. De ugyan már, minek szemléznénk a nettó szemetet? Az olyan álinterjúkat, amiknek már a címétől („Ki a fasza gyerek?” – ne már, most komolyan…) sugárban hány egy önmagára valamit is adó újságíró, igazi kérdést még csak nyomokban sem lehet felfedezni bennük, mégis miért kéne terjeszteni?
Ebből ugyan nem tud meg semmi fontosan a magyar polgár, ha arra kíváncsi, hányadán is állunk éppen. Máshonnan meg nem is fogja megtudni: ha a Fidesz nem hajlandó érdemi kérdésekre válaszolni azoknak, akik ezeket a kérdéseket feltennék neki, akkor falakba ütközünk, akkor megszűnik a nyilvánosság ereje, akkor valóban bármit és mindent meg lehet tenni ebben az országban, mert el lehet menekülni a felelősségre vonás elől.
És ez az igazi bökkenő. Hogy mára kiépült a tökéletes gépezet, ami képes önmagát úgy működtetni, hogy tökéletesen fedi a problémás pontokat, és szinte lehetetlen meghekkelni. Nem lehet szóra bírni a miniszterelnököt, mert nem jutunk hozzá közel. Nem lehet levelezni a minisztériumokkal, mert nem válaszolnak. Hiába derül ki bármilyen ügy, nem indul eljárás. És hiába bukik le valaki, nincs büntetés.
Légüres térben állunk, ahol a kormány tevékenységéről csak szűrt információink vannak, eljuttatni őket a társadalom minden rétegéhez pedig egyre nehezebb, egyre lehetetlenebb.
Így mostanra nem maradt más lehetőségünk: írni kell, folyamatosan rögzíteni. Ma, 2016. december 23-án ott tartunk, hogy Magyarországnak van egy olyan miniszterelnöke, aki a múltját meghamisítja, a jelenben nem szólal meg, a jövőt meg bebetonozza saját maga számára. Aki látja, adja tovább.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.