Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Az Orbán-kormány esete a szociális bérlakásokkal

Az Orbán-kormány esete a szociális bérlakásokkal

Büttl Ferenc
Tetszik
0
2017. március 3. péntek, 17:39
fidesz lakhatás

Azt hinnénk, hogy a Fidesz-KDNP kormányzás és a szociális bérlakás építés soha nem találkozott össze egymással. Nos, általában igaz, hogy a konzervatív kormány a tehetősebbek magántulajdon szerzését szokta támogatni. A Kettős Mércén is nemrég mondtuk el ismét, hogy az Orbán-kormány nem az állami bérlakások, és a megfizethető lakhatás barátja. Mégis volt egy kivételes alkalom, amikor a kormány saját preferenciái ellenére szociális bérlakás programba kezdett. Az ócsai szociális lakóparkról van szó, amelyet a kormány a devizaadós mentési program részeként építtetett. Manapság, amikor a csapból is az Orbán-kormány család-barát lakáspolitikája ömlik, érdemes felidézni, hogy milyen volt az a kivételes alkalom, amikor az Orbán-kabinet nem a közép- és felső osztály lakásvásárlását támogatta, hanem rászorulókon próbált meg segíteni.1802-ocsai-lakotelep.jpg

Ócsai lakópark madártávlatból, Ócsa, kép: vecsesihirek.hu

Az ócsai lakópark házai szociális bérlakásoknak épültek, használatukra bajba jutott devizatartozást felhalmozott, otthon nélkül maradt családok pályázhattak. A lakópark fenntartója Nemzeti Eszközkezelő Zrt lett, neki fizetik a bérlők a jutányos bérleti díjat. A lakópark-koncepció fontos része a lakásokhoz tartozó, zöldség-gyümölcs termesztésre alkalmas házikert, ezért nem bérházak épültek Ócsán, hanem könnyű szerkezetes családi házak, kerttel. A Szociális Családiház-építési Program keretében 80 lakóház készült el 2013-ra, és bár eredetileg bővíteni tervezték a lakóparkot, de sem Ócsán nem épültek az első fázist követően ingatlanok, sem más helyszínen nem folytatódott a program. A lakópark felépítése 2,7 milliárd forintba került, amelyből 1,65 milliárd volt az épületek kivitelezése, a többi a közművesítés és a közút-építés költsége. A kormányhatározatban szereplő kitétel ellenére, miszerint „alacsony rezsiköltséggel működtethető, energiahatékony technológiákkal valósul meg”, a lakópark házainak fűtése fatüzelésű, és szigetelésük is hagy kívánni valót maga után. Az épületek energiatanúsítványa el sem készült, azoktól a megrendelő egy kormányrendeletben nagyvonalúan eltekintett. A legszembetűnőbb azonban a lakópark izoláltsága: a lakópark Ócsa határában, Alsópáhok mellett épült fel, kis túlzással a semmi közepén. A lakók maguk is arról panaszkodtak a 24.hu újságírójának, hogy az a legnagyobb baj, hogy zárványként, mintegy skanzenben élnek. Távol a közösségi szolgáltatásoktól, munkahelyektől, nem pedig a városi közösség részeként.

Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Sok esetben nem szerencsés a hazai állapotok nyugati példákkal (állapotokkal) való összehasonlítása, mert nehezen hihető, hogy létezik valódi összemérhetőség Svájccal, Svédországgal vagy Ausztriával. Az ilyen-olyan mutatók persze nem hazudnak, de valahogy mégis hajlamosak többen elintézni ilyenkor annyival a dolgot, hogy majd „200 év magyar demokrácia” után hasonlítgassuk az adatainkat a svájci számokhoz. A volt szocialista országokkal, azok viszonyaival való összehasonlítás azonban már korrektebbnek tűnik az ő számukra is, sőt akár tanulságos is lehet, hiszen a ’80-as évek végén együtt és nagyjából hasonló állapotban vágtunk neki az elmúlt 26 évnek. Nézzünk ezért egy szlovén példát! Hogyan épít Szlovénia állami bérlakásokat?

Izola városában (Dél-Nyugat Szlovénia) 2006-ban fejeződött be az Izola Social Housing projekt. A projekt részeként, amelyet Izola város önormányzata és a Szlovén Lakásfinanszírozási Alap finanszírozott, két darab, egyenként 30 lakásos blokk készült el. A formatervezési díjas épületekben elsősorban alacsony jövedelmű fiatal párok számára kínáltak (kínálnak) olcsó és magas energiahatékonyságú bérleményeket. A projekt teljes költsége blokkonként 1,54 millió euró volt, azaz 406,56 millió forint (264 HUF = 1 EUR, MNB 2006-os középárfolyam), összesen 3,08 millió euró, vagyis 813,12 millió forint volt – ez 1 milliárd 160 millió forintnak felel meg 2012-es árakon.stringio.jpg

Honeycomb Apartments, Izola, forrás: archdaily.com

De nem is kell olyan messzire mennünk, hogy az ócsai lakópark közgazdasági hatékonyságát (értelmét) megkérdőjelezzük.

Budapest XIII. kerülete azon kevesek egyike, amely kerület (önkormányzat) rendelkezik bérlakás építési programmal. A városrész vezetése lakásgazdálkodási programjában négyévente 200 új önkormányzati bérlakás építését irányozta elő még a kétezres évek elején. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a programban nem kifejezetten a szegények részére épült a lakások nagy része, hanem olyan fiatal párok számára, akik képesek megtakarítani és egy idő után saját lakásba költözni (innen származik a fecskeház[1] elnevezés is). A megépült bérlakások közül a 2008-ban átadott 54 lakásos Lőportár utcai fecskeházat például 150 millió forintos állami támogatást igénybe véve építették összesen bruttó 846 millió forintból (bruttó bekerülési érték). Ez 2012-es árakon 1 milliárd 75 millió forint.

6a.jpg

Fecskeház, Lőportár utca, forrás: epiteszforum.hu

Példáimmal arra szerettem volna rámutatni, hogy az ócsai szociális lakóparkra elköltött pénzből lehetett volna ugyanannyi lakást (ha az ócsai projekt teljes összegét nézzük, akkor többet) építeni akár Budapesten, akár egy másik (új álláshelyekkel Ócsánál jobban álló) városunkban. Lehetett volna korszerű lakásokat építeni, jó energiahatékonysági mutatókkal a városba illesztve, integrálni a lakókat a közösségbe. Sőt, még akár szép házakat és előremutató innovációkat megmutató bérlakások is lehetett volna építeni. Nem így lett. Hogy miért nem, annak leginkább az Orbán-kormány lakáspolitikája, pontosabban annak hiánya az oka. Mert bár nevezhetjük lakáspolitikának annak az általános elvnek a működtetését a lakhatás területén, hogy a magas jövedelmű csoportok, a gazdagok jól járjanak, de azért ez így kevés ahhoz, hogy lakáspolitika legyen. Épült egy furcsa lakópark a semmi közepén, ahol az ott lakók persze megvannak valahogy és nyilván jobban érzik magukat, mintha nem lenne fedél a fejük felett. Olyan ez kicsiben, mint a Fidesz-kormányozta Magyarország általában: a sztoriban az a legszomorúbb, hogy pontosan tudjuk, mennyivel jobb lehetetett volna, ha a cél a csődbe ment devizahitelesek lakhatási problémájának a megoldása, és nem egy látványos, jól kommunikálható gesztus felmutatása lett volna.

Ideje lenne felébredni és elhinni, hogy a lakhatás mindenki számára biztosítandó, ha tetszik, emberi jog, és nem csupán a felső és középosztálybeliek kiváltsága. Ideje lenne, hogy ne szűk csoportok kapjanak kedvezményeket és támogatást az államtól lakáspolitika címén, hanem létrejöjjön egy széles szakmai és társadalmi konszenzust megjelenítő lakás- és lakhatás politika, amely mindenki számára elérhető, megvalósítható alternatívát tud mutatni. Ehhez pedig tanulni, akár a közeli, akár a távolabbi szomszédoktól, nem szégyen.

***

[1] A Fecskeház Program lényege, hogy a fiatal házasok külön erre a célra épített bérházakban bérelhetnek lakást, majd egy előtakarékossági szerződést vállalva tovább léphetnének egy saját vagy nagyobb otthonba. A programot 2010-ben állítólag újraindították, de tudomásunk szerint nem épültek újabb fecskeházak.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!
Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!
A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!
fidesz lakhatás Büttl Ferenc 2017. 03. 03. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról! Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról!
  • A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt? A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt?

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr2612303239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása