Elítélte és egy év próbára bocsájtotta Hidvégi Balogh Attilát, a RomNet újságíróját a Pesti Központi Kerületi Bíróság, miután Bence Gáborné, az ORÖ pénzügyekért felelős volt hivatali alkalmazottja és a Híd a munkába szövetkezet vezetőségi tagja beperelte őt, a Farkas Flóriánhoz köthető korrupciós ügyekről szóló cikke, illetve jó hírnév és becsület megsértése miatt.
Fotó forrása: az újságíró Facebook-oldala
Bence Gáborné és ügyvédje letöltendő börtönbüntetést szeretett volna elérni a bíróságon, de végül “csupán” egy év próbaidővel marasztalták el az újságírót.
“Farkas Flórián fő bizalmi embere feltűnően jókedvűen, nevetve érkezett a bíróságra, minden bizonnyal valamit sejthetett. Most gondolom dörzsöli a tenyerét, hogy majd milliós sérelemdíjként polgári pert indít ellenem, ugyanis előadta a bíróságon, hogy miattam nem tudott a Miniszterelnökségen dolgozni Farkas Flórián mellett, és most is „csak” a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon (SZGYF) dolgozhat fő referensként” - írta Hidvégi Balogh Attila Facebook-oldalán a történtekről.
A per tárgyát képező cikkben, ami miatt most elítélték a RomNet újságíróját, Bence Gábornéról azt állította a szerző, ő is felelős a Farkas Flórián által vezetett Híd a Munkába programban elkövetett visszaélésekért. A bíró az ítéletben a RomNet újságírója szerint azzal indokolt, hogy mivel nincs jogerős ítélet Farkas Flóriánék ügyében, ezért megállja a helyét a jó hírnév megsértése és a becsületsértés is.
Hidvégi Balogh Attila Facebook-posztjában jelezte azt is, fellebbez a nem jogerős ítélet ellen, még akkor is, ha nincs ügyvédje, mert nem volt aki segítsen neki az ügyben.
Hidvégi Balogh Attila Farkas Flóriánról és Bence Gáspárnéról szóló cikkét itt olvashatod.
Hír forrása: Szönyegalól
Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.
A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!
Támogass minket egyszerűen bankkártyával:
Támogatom!
Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.