A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Ha a versenyképességet szeretnénk növelni, akkor oktatásra kellene költenie az államnak, nem stadionokra!

Ha a versenyképességet szeretnénk növelni, akkor oktatásra kellene költenie az államnak, nem stadionokra!

Varga Mihály azt találta mondani a Nemzetgazdasági Minisztériumban egy díjátadó ünnepségen, hogy „a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatásoknak a javítása” és azt is, hogy „a magyar gazdaság számára az alacsony bérek útja…

Az utcára kerülő anyát vagy a villát építő vállalkozót kell segítenie a kormánynak?

Az utcára kerülő anyát vagy a villát építő vállalkozót kell segítenie a kormánynak?

Múlt héten Újpesten nézhettem végig egy nő, egy anya kilakoltatását. E. egy éve lakott az önkormányzati lakásban amelyre 500 ezer forintot költött. Kimeszelte a penészes odút, de nem ért a lakás felújításának végére, mert kéztörése miatt elveszítette a munkáját, így nem tudott több pénzt költeni a…

Besétált a Jobbik csapdájába a Momentum?

Besétált a Jobbik csapdájába a Momentum?

Z. Kárpát Dániel (Jobbik): „Óvnék mindenkit attól, hogy a magyarság lakhatási szegénységét összekeverje a cigányság lakhatási szegénységével. A Jobbik tapasztalatai szerint a lakhatási szegénység által érintett állampolgároknak mintegy egyharmadát teszi ki a cigányság aránya, kétharmadát pedig a…

süti beállítások módosítása