A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei

Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei

Estefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után meggazdagodó szlovák húsipari mogul, Andrej Babiš lett. Ő és pártja, az ANO vélhetően elsősorban a jobbközép ODS-sel és a különösen jól szereplő cseh szélsőjobboldallal (SPD) fog majd egyezkedni, hogy kormányt tudjon alakítani. Az eddig kormányzó szociáldemokraták alig értek el 8%-ot, így ők drasztikus széteséssel néznek szembe, és még a kommunista utódpártnak is ez volt a legrosszabb eredménye 1921 óta. Velük ellentétben azonban a balos, urbánus elitellenes Piráty, a cseh Kalózpárt most végül feltört, és 10%-os eredménnyel a harmadik erővé válhatott Babiš és a jobbközép ODS után. A prágai parlament pedig kilencpárti is lehet.

640820-gallery1-tianl.jpg

Adjunk hitet magunknak október 23-án!

Adjunk hitet magunknak október 23-án!

Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e, mennyien vagyunk, akik elégedetlenek a mostani kormány teljesítményével, és a tömeg erejével hitet adunk-e egymásnak. Hitet, hogy nem jön el a legrosszabb verzió 2018 áprilisában.

tuntetes.jpg

Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze

Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze

A milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a szélőbaloldali KSČM 12-13%-al holtversenyben a második, őket a szociáldemokraták számukra katasztrofiális eredménnyel, 9%-kal követik harmadikként. A cseh Kalózpárt 9%-al feltört. Bekerülni látszik még a konzervatív-liberális TOP09 is.

czech-elections-2017-1080987.jpg

A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?

A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?

Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új kormányt Andrej Babiš fogja vezetni az ANO (Igen) párt élén. Ezt sokan a térség utolsó populizmus mentes államának bukásaként aposztrofálják. A populizmuson túllépve azonban sokkal kritikusabb kérdés, hogy az átalakulófélben lévő EU-n és eurózónán belül Babiš kormánya milyen szerepet szánna Csehországnak, és ennek milyen hatása lehetne regionális és uniós szinten.

1452960019_lb_3273-praha-16-10-2013-andrej-babis--833x530.jpg

Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától

Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától

Pedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése.

Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas rendező részéről érte őt szexuális zaklatás 20 évvel ezelőtt. Marton szerint ez rágalom. Ön kinek hisz?” 2017-10-20_2.png

Újabb sztrájk jön az Operaházban 

Újabb sztrájk jön az Operaházban 

Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója alatt, 17.30 és 22.00 között kerülne sor.magyar_allami_operahaz_01.JPG

Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete az MTI-vel azt közölte: Ókovács Szilveszter igazgató ez év júliusa óta nem hajlandó "kiszámítható, tisztességes, a közalkalmazottak méltóságát és egzisztenciális biztonságát garantáló" kollektív szerződést kötni velük. A felhíváshoz csatlakozott a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, és a Színházi Műszaki Dolgozók Szakszervezete is.

merce.hu

A Magyar Állami Operaház dolgozóinak előző kollektív szerződését az igazgató tavasszal mondta fel, azóta a helyzetet nem sikerült rendezni. Emiatt a három érintett szakszervezet Balog Zoltán, emberi erőforrás-miniszternél ellenezte Ókovács igazgatói szerződésének meghosszabbítását. Hasonló sztrájkot már tartott az Opera augusztus 1.-én, akkor Ókovács gyors, tárgyalásos rendezést ígért.

(MTI)

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

süti beállítások módosítása