Magyarországon az antifasizmus is olyan, mint Magyarország: nem az, ami. Másnak akar látszani, mást jelent, mint amit jelent. Tisztán átmeneti keleti és nyugati között. Félutas. Kompország vagyunk, kompországos antifasisztákkal.
 

A jelen helyzet nem reménytelen, de elkeserítő.

Magyarországon 2008. májusában, körülbelül évek óta, nem tudom, mióta, politikai, gazdasági és társadalmi válság van. Ezt nem csak a Fidesz mondja (és okozza), ezt sokan, sokféleképpen mondják. Mások ezzel vitatkoznak, de szerintem induljunk ki ebből az alapból.

A politikai válság abból áll, hogy a politikai elit eljátszotta a hitelét a választók szemében. Senki sem hisz már a politikusoknak. A baloldal dilettáns, teszetosza. Az MSZP-n belül mindenkinek fontosabb a saját karrierje, egymás taposása, mint az ország sorsa. Ez most populistán hangzik, de ez az igazság. Tapasztalom. Nincs ma egy politikus sem, aki felelősséget merne vállalni a tetteiért (már, ha vannak), akinek egyáltalán víziója lenne, terve lenne az országgal kapcsolatban.

Akinek van, azt leszavazzák. Lenépszavazzák.

A liberális párt saját magát számolja fel, minden külső segítség nélkül. Egyre erőszakosabb, egyre butább, egyre neoliberálisabb. Egyre inkább szembekerül minden szavazójával és az egész társadalommal. A felülről végrehajtott, erőszakos modernizáció nem vihető végbe egy ilyen társadalommal szemben. Mintha a pörköltpöcsétes, sörhason feszülő atlétára húznánk Armani öltönyt. Sehogy sem fog jól állni rajta. Először meg kéne tanítani a pógárt enni, fogyni, borotválkozni, fürdeni, kultúrát fogyasztani, demokratikusan, önállóan gondolkodni, tevékenyen közösséget szervezni, aztán ráadni az öltönyt. Akkor már rá lesz szabva.

Addig a liberális elvtársak az 1%-ukra támaszkodhatnak, akinek már van Armani öltönye. De az meg kevés.

Azonban nem érdeke egy pártnak sem a politikai kultúra és az öntevékeny állampolgár kialakítása. Az önállóan gondolkodó állampolgár nem befolyásolható kamudumákkal, szociális populizmussal, mint amit a Fidesz csinál. Jó nekik a gulyáskommunizmus is. Elégséges egy biztos nyeréshez 2010-ben, aztán jöhet megint a koronaúsztatás és Orbánt királlyá választják a Duna jegén. Ez a Fidesz zseniális húzása: úgy jobboldali, hogy közben kommunista. Semmi sem az, aminek látszik, semmi sem azt jelenti, amit jelentenie kellene.

Az MDF annyira nem létezik, mint az SZDSZ, róla nem is érdemes beszélni.

Ennyit a politikai válságról. A politikai kultúra hiányáról. A korrupciót, pártpénzeket, 900 ezer forintos havi költségtérítést, az alkotmányos kérdéseket, a választási szabályokat ne is feszegessük: leírták már millióan.

A gazdasági válság: tisztán a politika hibája. Nincs koncepció, hogy mit kezdjünk az országgal. A gazdasági elitnek vannak tervei, ezeket nyomja át a politikán, néha átmegy, néha nem. Simor András jegybankelnöknek és az Index publicistáinak szent küldetése, hogy csökkentsék a szociális kiadásokat, mert attól virágzik fel Magyarország. Orbán Viktor ezzel ellenkező véleményen van, és az ország is, mutatja a népszavazás.

Én is ellenkező véleményen vagyok, mégsem értek egyet Orbánnal és a társadalommal. Véleményem szerint a gazdasági fejlődés nem a szociális kiadásokon múlik, hanem gazdaságpolitikán. A befektetéseken. Az adórendszeren. Attól nem lesz több munkahely és nagyobb foglalkoztatottság, hogy visszavágjuk a szociális kiadásokat. Ösztönzőleg hat ma már az is, hogy átlag munkanélküli fiatalnak pár ezer forint munkanélküli segélyt osztanak, konkrétan az ezrelékét annak, amit Németországban kap egy átlag munkanélküli fiatal. Mégsem omlik össze tőle a gazdaságuk. Vajh miért…?

A probléma az alacsony foglalkoztatottság és a magas adó, meg járulék a béreken. Adóztassuk meg inkább a gazdagokat, csökkentsük a szegények adóját, csökkentsük a bérből és fizetésből élők adóját. Ha kevesebb pénzt kell fizetni a munkavállaló után, a munkáltató több munkavállalót alkalmazhat. A több munkavállaló többet termel, többet fogyaszt, növeli a gazdaságot.

Íme, "megoldottuk" a gazdasági válságot is.

A társadalmi válság szoros összefüggésben van az előző kettővel. Alacsony iskolázottság, félreiskolázott emberek, alacsony kulturális igényű tömegek termelik újra a szegénység kultúráját. Ezek azok a befolyásolható emberek, akik nemet mondanak a 300 forintos vizitíjra. Ezen a népszavazáson dőlt a saját kardjába a politikai elit. Ha az emberek is olyan felvilágosultak lennének, mint amilyenek a szocialista párt vezetői és erre oktatnák is őket, effektíve: citoyenek lennének, akkor a népszavazásnak nem ezt lett volna az az eredménye. Akkor Orbán Viktor ott tartana, ahol most az SZDSZ tart.  

De ez nem volt érdeke senkinek idáig, hogy a népet gondolkodásra, önreflexióra, önkritikára késztesse. Jó nekik a Győzike is. És most megkapják mellé Tomcatet is: az anómiás, magára hagyott, a politikában csalódott tömeg ideális táptalaja a szélsőségeseknek.

Ha az embernek nincs munkája, pénze, igen elkeseredett. Főleg, amikor látja, hogy másoknak van. Egyszer-egyszer kiszabadul nyugatra és van összehasonlítási alapja. És igen elszomorítja, amit Magyarországon lát. Ekkor jön egy gárda, akik a „magyar emberekért, Magyarországért” akarnak tenni. Eleve utálja a cigányokat, mert „mindent ellopnak”. Látja a korrupt politikai elitet. Látja a merciket elsuhanni az M7-en Bécs felé. Látja Kóka helikopterét, Gyurcsány cégbirodalmát. Levonja a konzekvenciát és gyorsan menetelni kezd a Gárdával. Nem is csoda.

Megoldási kísérletek.

A legegyszerűbb reakció, ugye, ha sokan összegyűlünk a Hollán Ernő utcában és nem kérünk a nácikból. Ez azonban nem tartható sokáig.

Kéne egy kis elitváltás Magyarországon. Esetleg a mostani elitet kéne a civil társadalomnak rákényszeríteni, hogy kezdjen el kormányozni. Kezdjen el terveket készíteni. Kezdjen el foglalkozni a társadalmi-gazdasági problémákkal. Nem az a fontos, hogy az SZDSZ elnöke Kóka-e, vagy Fodor, vagy, hogy az MDF közeledik-e a szocikhoz. A fontos az, amit csinálnak. És amit most csinálnak, az vagy siralmas, vagy, ami gyakoribb: jártatják a szájukat és nem csinálnak semmit.

Ez általánosan igaz a magyar civil társadalomra: rá kell kényszeríteni az akaratunkat a politikára. Szakszervezetek, zöldek, értelmiségiek, antifasiszták, mindenki: hitelesen kell politizálni és nem smúzolni a politikusokkal támogatásért. Meg unalmas konferenciákat, megemlékezéseket szervezni a Parlamentben, lásd MEASZ. Attól nem menetel kevesebb náci az utcákon.

Az antifasisztáknak pedig nem azon kellene tanakodni, hogy Andrassew egy provokátor, vagy sem. Kívülről egységet mutatni. De nem is az ellentüntetések szervezése a fő tevékenység. Hanem  az oktatás és a nevelés. Állampolgári, történelmi ismeretekre kell tanítani a gyerekeket. Önálló gondolkodásra, társadalom-kritikára. Politikai felelősségtudatra. El kell menni az iskolákba, mesélni a holokausztról, nem letudni a töriórával, vagy az osztályfőnöki órák unalmával. El kell vinni a gyerekeket Dachauba.

Médiaismeretre tanítani őket, megmutatni, hogy fújja fel Tomcatet a magyar média. Belehelyezni őt egy jól értelmezhető keretbe: hogyan működik az újságírás, illetve kit nevezünk nagy magyarnak. Biztosan nem azt, akinek minden érdeme annyi, hogy tojásvető gépet alkot, meg füstbombát gyárt, meg ripacskodik a jegyiroda előtt a nímandjaival. Meg kell mutatni a gyerekeknek, miért lesz ebből hír, hogyan torzítja el a média a jelenséget valami fontossá. Mondjátok meg nekem: hol lesz ez az ember ötven-száz év múlva? Vagy csinál valami nagy hülyeséget és beviszik, bent is tartják, vagy megül szépen a seggén és elfelejtik. Nagy karrier. Nagy magyar. Sokat tesz a hazáért.

Azok, akik az iskolában nem csak a másodfokú egyenlet megoldóképletét biflázzák be, hanem megtanulnak gondolkodni, a világot kritikusan szemlélni, biztosan nem dőlnek be a szélsőjobbos propagandának. Ezért az antifasiszta mozgalom legnagyobb feladata a jövő generációk oktatása.

Mindebből következik, hogy a magyainfónak, ill. az összes antifasiszta médiának is valami ilyesmi szerepet kéne szánni: hogy megmutassa, hol hibádzik totálisan a nácik érvelése; hogy ráébresszen, ezen az úton fejlett, európai ország nem járhat még egyszer. Elég volt ezt a hibát elkövetni hatvan évvel ezelőtt. Nagy árat fizettünk érte. Kár lenne kétszer fizetni.