Bevallom, személyes kedvencem az volt, amikor egy eredetileg a Judapesten megjelent cikket közölt, mely Karl Marx 190-edik születésnapja alkalmából a következő koncepciós váddal állt elő: „Karl Marx volt az egyik első modern antiszemita.” Emlékezetem szerint még maga Novák Attila, a Magyar Cionista Szövetség elnöke is odaszólt a blog fórumán, hogy ez már azért túlzás, gyerekek. De hogy ez miért gáz, arről inkább egy más alkalommal beszéljünk, kedves barátaim.

Borítsa a jótékony feledés homálya ezt a derűs epizódot, csak illusztráció gyanánt említettem, hogy lássuk, meddig képes elmenni valaki, aki a magyarországi alterglob (vagyis tk. liberális) körök által megtévesztően neoliberalizmusnak nevezett ökönomista vallási tébolyban szenved, meddig képes elmenni a fasizmus relativizálásában. Ami viszont már nálam is leverte a lécet, az „A diszkrimináció intézményesítése” című bűbájos alkotás volt. Idézek és kommentálok, mert szeretek hosszú és körülményes lenni, ez a szexepilem. Vigyázat, legalább 10 perces olvasmány következik!

„Bizonyára meg fogom kapni, hogy milyen kegyetlen és érzéketlen vagyok, szociáldarwinista, egyebek.”

A szerző megelőlegezi, hogy nézetei kimerítik a szociáldarwinizmus fogalmát, melyre egyébként nem is cáfol rá. Valóban szociáldarwinista, úgy gondolja, az államnak a polgárok „természetes” kiválasztódását kell szolgálnia és segítenie, akkor is, ha annak elve olyan végtelenül mesterséges és az uralmi helyzetben lévők által kimódolt, mint az oktatásé. Ez – ti. az alapos önismeret – mindenképpen egy jó pont, mégha írása alapján nem is egy istrángját vad szenvedéllyel eltépő és a pusztában ellenállhatatlan gyönyörűséggel vágtató kecses paripa típusú intellektusról van is szó – sőt, mi több, ha e szellemi képességek hasonló testi adottságokkal társulnak, úgy szellemi elődei alighanem ivartalanították volna szegény párát, a megfelelő fizikai kvalitások (beleértve a pénisz méretét és füttyszóra való erektálását is) megléte esetén azonban valószínűleg kellően sokat fedeztették volna, hogy sok kis erős gyapotmunkást fialjon és lányaljon, a gazdasági növekedés gőzmozdonyát jelentős szenekkel fűtve. A gazdaságfundamentalisták kedvéért: jelentős GDP-növekedést produkálva. Akit dr. Szociáldarwinizmus & Rasszizmus úr érdemdús működése és eszköztára közelebbről is érdekel, annak baráti szeretettel tudom ajánlani az elnyűhetetlen alapművet: Stephen Jay Gould The Mismeasure of Man című kötetét, magyarul Az elméricskélt ember címmel adta ki a Typotex. A könyvet éppen az mottóul választott Darwin-idézet indítja, mely szerint nagy a mi bűnünk, ha társadalmi különbségeink nem természettől valóak. A könyvből az is kiderül, hogy nem. Hát?

„A huszadik század során a hatalomra kerülő kollektivista erők mindig is tisztában voltak az oktatás, az oktatáspolitika fontosságával, éppen ezért próbálják saját ideológiájukat minél hamarabb ráerőltetni arra. Saját támogatói bázisukat pozícióba hozni, az "ellenségét" meg letörni, az oktatás területén is. Így volt ez a numerus clausussal…”

Öööö…bogarásszuk is csak ki. Mit érthet a szerző „kollektivista erők” alatt? Kollektivista lett volna a közhiedelemmel ellentétben a parlamentáris jogállamiság ismertetőjegyeinek megfelelő Horthy-rendszer? Történelmi ismereteinkből kiindulva minden társadalmi berendezkedés emberi konstrukció, mi célt szolgálhat az, ha rámutatunk valamire és azt zengjük: „ez konstrukció?” A polgári, liberális, „individualista” társadalmak éppen olyan radikális, erőszakos, csúnya forradalmi társadalomátalakító kísérletek eredményei, mint az összes többi modern társadalom. Szerzőnk lelki békéjét mintha az „oktatáspolitika” kifejezés háborgatná, hogy ti. az oktatás is politika, úgymint a politikai közösség közös megállapodásán, „társadalmi szerződésén” alapuló valami. Tehát vagy az zavarja őtet, hogy az oktatás kérdése politikai kérdés, amit nem lehet kivonni a társadalmi konszenzus igénye alól, vagy nem ért egyet a fennálló rezsim oktatáspolitikájával. Meglássuk.

Van itt még egy difi: mi az, hogy „saját támogatói bázis pozícióba hozása”? Nyilván arra gondol, hogy mindenki nagyobb eséllyel fogja támogatni azt a politikai kurzust, ami „őt pozícióba hozta” – mi mást is várnánk egy magát szociáldarwinistaként meghatározó szerzőtől? De akkor hol a probléma? Az általa képviselt kurzusnak is megvannak a támogatói, azok, akik ennek köszönhetően vannak/lennének „pozícióban”. Itt lóg ki a lóláb, igazából az fáj, hogy a mozgássérült, árva, gyerekeiket egyedül nevelő roma fiatalasszonyokban olyan konkurenciát vél felfedezni nagyra becsült szerzőnk, amivel felvenni a versenyt esetleg meghaladná képességeit. Apropó, képességek: revideálnám korábbi álláspontom. Bizonyára egy ifjú olimpikonról van szó, hiszen az olimpiai bajnokoknak járó többletpontok nem zavarják a szemét, pedig hát … mi köze azoknak egy leendő jogász- vagy bölcsészhallgatótól elvárt képességekhez? Szóval azok pozíciója, akik pozícióban vannak, nem kérdőjelezhető meg, de azok a politikai preferenciák, melyek az eleve hátrányos helyzetűek helyzetének szimbolikus kiegyensúlyozását célozzák, azok bizony nagyon átlátszóak, a vak is látja, hogy gonosz kollektivista erők hatalmi törekvéseinek álcái. De miért nem kérdőjelezhető meg a hatalmi helyzetben lévők pozíciója?

„A rendszernek egyensúlya van: ha pozitívan diszkriminálunk valakit, akkor ezt csak úgy tehetjük, ha másokat viszont negatívan.”

Logikusnak tűnik. Persze ha nem egy elsőfokú egyenletként fogjuk fel, esetleg felvethetnék, ez vajon nem-e csak egy egyenlő helyzetben igaz, mi van, ha az előny éppen egy meglévő hátrány kiegyensúlyozására szolgál? De ez valószínűleg túl bonyi így elsőre, ezért inkább mantrázzuk kicsit, hogy ha pozitívan diszkriminálunk valakit, akkor ezt csak úgy tehetjük, ha másokat viszont negatívan. Akkor ezek szerint fordítva is műxik a dolog. Ha negatívan, akkor mást pozitívan. Mi következik ebből? Alighanem semmi. Lépjünk is tovább.

„Szerintem az oktatás a tudásról szól, az előremenetelt és felvételiket pedig a tudásnak kell meghatároznia. Ismerem a kifogásokat: az oktatás újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, a városi/értelmiségi gyerekei hatalmas előnyben vannak, az elvárt tudás a középosztály igényeihez van alakítva, stb. Ezekkel nem is vitatkozom: de ezeket nem ismerem el jogos kifogásként. Ezek a kifogások a társadalommérnökösködésről szólnak, az oktatás célját az ideális társadalom megvalósításában (is) látják, nem pedig a tudásban.”

Két dolgot mond ki: egyrészt elismeri, hogy az oktatási rendszer „igazságtalan”, amennyiben az egyenlőtlenségeket újratermeli, másrészt meggyőződése, hogy az oktatási rendszernek az a dolga, hogy újratermelje az egyenlőtlenségeket, az ezek szimbolikus kiegyenlítésére törő kísérletek a rendszer alapelvét sértik. Másrészt valami kvázi-vallási szempontot iktat be, azt megmagyarázandó, mi lehet fontosabb cél a minél több ember boldogságánál. Ez az ún. „tudás” – mely fogalmat közelebbről nem világítja meg, hiszen tudni sok mindent lehet, és vannak dolgok, amiket a féllábú roma takarítónő talán jobban tud nálánál. Ezért joggal gyanakodhatunk, hogy a „versenyképességről” van szó, vagyis hogy a fennálló uralmi rendszer megszabta feltételeknek minél jobban megfelelhessenek azok, akiknek erre a legtöbb esélyük van. De mi szükség valaki személyes frusztrációjának ekkora feneket keríteni?

„A felsőoktatást, ahogyan az állami szférát, az adófizetők pénzéből finanszírozzák. Az adófizetők pedig azok, akik eltartják az államot, és nem azok, akiket az állam tart el. Az adót fizető középosztálynak felhánytorgatni azt, hogy "erkölcstelenül" előnyük van az oktatásban, a középosztályt indirekt módon negatívan diszkriminálni a "hátrányos helyzetre" adott pontokkal, miközben ők azok, akiknek köszönhetően egyáltalán létezhet az ingyenes oktatás, és abban részt vehet a hátrányos helyzetű is.”

Nem, ez súlyos tévedés. Nem azoknak köszönhető az ingyenes oktatás, akiknek lenne pénzük a fizetősre is, ha rajtuk múlna, nem is lenne, mint azt a szöveg egyértelműen sugallja. Az, hogy egy magára adó jogállam pozitívan diszkriminálja a hátrányos helyzetben lévőket, annak köszönhető, hogy hosszas és gyakran jelentős áldozatokat kívánó politikai harcok során a hátrányos helyzetben lévők és az egyenlő emberi méltóság és szekularizált polgári és nem polgári demokrácia hívei kitaposták maguknak, hogy az állam magától értetődően elfogadjon olyan morális imperatívuszokat, melyek minden polgárának egyenlő esélyekhez való jogát célozzák. Ez ellen még nem született felvilágosult érvrendszer. A szociáldarwinizmus úgy tesz, mintha, de mégsem, mint fentebb céloztam rá.

„A "hátrányos helyzetűek" mesterséges előnyhöz juttatása mögött az a tévképzet van, hogy egy ilyen előny megadása után majd ők is "versenyképesek" lesznek a felsőoktatásban. Nem, minden tapasztalat szerint nem lesznek azok, miután bekerülnek.”

Egyrészt nem, a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációja azért van, mert így igazságos, a célja mindenekelőtt annak szimbolikus kifejezése, hogy a közösség minden tagja iránt egyenlő felelősséggel viseltetik. Célja az ún. egyenlő közteherviselés, melynek lényege az a képzet, hogy az állam polgárai egyenlő jogú tagja a politikai közösségnek. Ha valamelyiknek nehézsége van, az a többiek problémája is. Ha nem így lenne, a nemzet megszűnne közösség lenni és akár az is előfordulhatna, hogy senki nem védené meg a jómódban élőket azoktól, akiktől megtagadták a közösséget.

Másrészt ez full rasszizmus. Fene sem tudja, mire gondol becses szerzőnk, amikor tapasztalatról beszél, hiszen olyan túlzottan sok személyes tapasztalata nem lehet arról, milyen hátrányos helyzetűként élni, arról nem beszélve, miféle kimenete lesz egy friss rendeletnek, mindenestre elkönyveli a hátrányos helyzetűeket eleve gyengébb képességűnek. S. J. Gould után hadd ajánljak egy másik nagyrabecsült szerzőt, kinek neve John Ogbu. Munkásságának kontextusát az iskolai faji szegregációnak az Egyesült Államokban a hatvanas években történt felszámolása és az azt követő hatástanulmányok születései adják. A kérdés: miért teljesítenek rosszabbul a színesbőrű diákok (persze a statisztikai átlagot tekintve) az integrált oktatásban? A válasz persze nem a génekben keresendő, hanem abban, hogy egy adott csoport mennyire képes a fennálló rendben a saját előmenetelét szolgáló intézményrendszert látni avagy mennyire látja azt elnyomó jellegűnek. Ha előbbi, úgy könnyen asszimilálható, ha az utóbbi, akkor a csoport egyetlen esélye ütőképes ellenkultúra kialakítása, vagyis az „ellenállás”. De ha belegondolunk, ez az ellenkultúra éppen úgy gazdagítja világunkat, mint az eminens tanulók házi dolgozatai, sőt – kinek-kinek ízlés szerint – jobban. Ez a pluralitás az, amit a „tudásra” hivatkozó Hadrian és az általa védett kurzus nem ért, és ez az, ami hosszú távon könnyen teheti őket „versenyképtelenné”. Éppolyan abszurd ez, mint az érv, mely szerint a melegek nem járulnak hozzá a „fajfenntartáshoz”. Ha a „fajfenntartás” olyan primitíven működne, mint homofób politikusaink gondolják, már rég kihaltunk volna. Olvassuk csak újra:

A jól szituált középosztály tagjai „azok, akiknek köszönhetően egyáltalán létezhet az ingyenes oktatás, és abban részt vehet a hátrányos helyzetű is.”

De ha az oktatás haszonélvezői csak azok lennének, akik „megengedhetik maguknak” (míg másoknak következetesen nem engedik), akkor a „hátrányos helyzetűek” miért lennének érdekeltek ennek fenntartásában és elismerésében? Miért legyenek olyan „hálásak” – egy olyan oktatásért, mely őket megalázza? Miért legyenek motiváltak és lojálisak?

*

Épp a minap keltett kisebbfajta feltűnést a szegedi mentorprogram, melyre eddig nem sokan figyeltek. Míg a legtöbb kistelepülésen a romák iskolai szegregációja továbbra is virágzik, fenntartva a Hadrian VII. által megváltoztathatatlannak tartott állapotokat, addig a szegedi önkormányzat megszüntette a legszegényebbek számára működő Móra Ferenc Általános Iskolát (régebben 600-as Számú Szakmunkásképző Intézet, becenevén „hatkiló” – tudjátok, ha mindenhonnan kirúgtak, ide kerültél, a romák közé, akik eleve ide kerültek), abból a célból, hogy integrálja a legszegényebb tanulókat. Ez úgy történik, hogy a korábban a Mórába járó többségükben roma származású gyerekeket szétosztották a többi iskolában, persze úgy, hogy az elit gimnáziumokba minél kevesebbet, hiszen (Hadrian logikáját követve) az esélytelenek esélyeinek fokozása nem húzhatja le az elit gyermekeinek teljesítményét. Így történt, hogy miközben az önkormányzat a szegregáció felszámolójának pózában tetszeleg, az iskolák közti hierarchia lassan ismét újrarendeződik a már ismert mintázat szerint - de nem baj, 1-2 évtized és újra lehet bezárni a "cigányiskolát", és kezdődhet a folyamat elölről. Azonban a program mégis akkor került a reflektorfénybe, mikor kiderült, hogy a nemmondommegmelyik iwiwes topikban vígan cigányoznak a melléjük kirendelt, beilleszkedésüket segítő „mentorok”. „Ez rasszizmus” – mondja a tévében egy helyi maffiózó, a szegedi cigány önkormányzat vezetője, akit az általa képviseltek tekintélyes része legszívesebben elkergetne. Ő sikkasztotta el a helyi cigányság korábban működő közösségi házát, melyet (egy pályázati pénzekből félig-meddig összetákolt épületről van szó) elsősorban ő is használ ki saját üzleti céljaira. Mindenkinek a fantáziájára bízom. Hogy mitől rasszizmus, nem biztos, hogy tudja, de valószínűleg kioktatta őt Hajdú Géza kisebbségkutató, aki egészen idén tavaszig igazgatóhelyettesként vezette a Bartók Béla Művelődési Központot, az egyetlen intézményt Szegeden, mely (ingyenes kulturális programjai révén) közösségi teret és segítséget nyújtott a legszegényebbeknek. Az önkormányzat is csak azért záratta be, mert nem hozott túl sok profitot, nem volt versenyképes, Hadrian kolléga kedvéért, ahogy Szeged egyetlen kisegítő óvodája sem, mely helyett azóta kaszinó működik. A korábban milliókért felújíttatott muzeális értékű épület így eladva (és szétbaszva) azonban valamelyest pótolhatja a veszteséget. A legszegényebbek sora amúgy sem túl bíztató, lakóhelyükre Szeged már jó ideje bevásárlóközpontot tervez, de elüldözni őket még nem sikerült, pedig a stratégia igen kifinomult. Az önkormányzat abszurd közüzemi díjakkal sújtja a putrisor lakóit, akiknek egy része elolvasni sem tudja azokat, talán éppen azért, mert a hatkilóba járt, ahol a tanárok nem igazán tanították meg írni-olvasni, csak átengedték a kötelező évfolyamokon, hogy mielőbb megszabaduljanak „ezektől”. De sebaj, ha nincs pénzük, kérhetnek kölcsönt önkormányzati vezetőjüktől – uzsorakamatra. És hogy kik „ezek”, arról elég beleolvasni az iwiwes topikba. A Délmagyarország „leleplező” cikke meg nem egy csúsztatást tartalmaz (pl.: nem az önkormányzat hozta létre a mentorprogramot, és nem azért hozták létre,  hogy elhelyezzék a volt mórás tanarakat, azért kaptak a volt mórás tanarak állást mentorként, hogy simábban végre lehessen hajtani a szegregélt iskola megszüntetését, különben a program elcsúszott volna az ellenállásukon, stb.), és maga sem tudja, hová álljon e kérdésben. „Emberek vagyunk, az vesse ránk az első követ, aki nem mondott még ilyeneket” – idézi az egyik érintettet. Hát igen, miért is ne lenne természetes a hétköznapi rasszizmus ilyetén megnyilvánulása? Beérett a kurucinfó vetése. Az új, szalonképes „konzervatív” blogokat pedig biztosan nem olvassák még.

*

Érdekes analógia lehetne Uj Péter írása az indexen, mely azzal az óriási nóvummal áll elő, mely szerint a chicagói iskola gazdaságfilozófiáját követő országok hatalmas gazdasági növekedést produkálnak. De mit is jelent a GDP növekedése? Hogy mindenkinek jobb? Vagy hogy akiknek eddig jó volt, azoknak még jobb, akiknek rossz, azoknak még rosszabb? Ahol a GDP (vagy a „tudás”) a mérce, ott valahogy sosem kerülnek szóba az emberek, mint ahogy erre Tálos Lőrinc korrekt válasza is utal:

„Uj Péter szerint Észtország maga a paradicsom, virágzik a jóllét, és már le is hagytak bennünket (mintha a GDP valami verseny tárgya lenne). Mást gondol erről Tölgyessy Péter: - A baltiaknak megsemmisült az egész régi gazdaságuk és a legkeményebb neoliberális modellt vezették be, de volt egy nagyon csúnya titkuk: a keletkező szociális problémákat az oroszokra hárították. Van olyan balti ország, ahol 40 százalék volt az orosz nyelvűek aránya, ezek egy részét elüldözték, a másik részét ma is páriasorban tartják.”

Hehe, Pol Pot is megmondta: az ideális társadalmi rendszer (vigyázat, társadalommérnökösködés következik!) nem igényel annyi embert, ahány Kambodzsában van, elég a fele is, a többit tüntessük el. Úgy látszik, hasonlóan működik az ideális szabadpiaci rendszer is, amit a hidegháború után sok Uj Péter cikkében említett helyen bevezettek (megint társadalommérnökösködés, figyelitek?!), és Hadrian ideális oktatási rendszere is. Túl sok szót is vesztegettem rája.

Ó, de untig ismerős! A cél a „versenyképesség”, vagyis az előnyben lévők előnyének fokozása. Nem baj, ha nem megy simán! A bűnbakok készen állnak.

*

Végül, mert tudom, már tűkön ülnek becses olvasóink, hadd mutassam be azt a személyt, aki Hadriant kitúrta az orvosi egyetemről: Szabó Piroska ápolónő, a kis púpos a képen jobbra.

Na jó, a kép illusztráció. Részlet a House of Dracula (1945) című filmalkotásból.