Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Csordák és önellentmondások

Csordák és önellentmondások

Nils. H
Tetszik
0
2010. február 9. kedd, 19:54
eu jobbik morvai bokros kommentár ep

Jobbik-hír magyar fordításban.

Az Európai Parlament ma megszavazta az új Bizottságot. Andor László az Európai Unió foglalkoztatási és szociális biztosa.
Az, hogy az EP-ben a magyar pártok közül csak a Jobbik szavazott nemmel, kiválóan mutatja, hogy ugyan beültek egy-egy jó állásba hárman, de ha a két legnagyobb pártcsalád-frakció valamiben megegyezik, akkor Morvai Krisztina hiába hisztizik a bizottsági meghallgatáson.

Balczó, kis tizenháromsorosában egyszerre kárhoztatja azt az eljárást, hogy előbb neveznek meg a tagállamok biztosjelöltet, majd csak utána találnak nekik feladatot, és egyszerre nevezi a nemmel szavazás másik okának azt, hogy az új Bizottság is „központosított európai szuperállamot akar”. (Mellesleg ha akarna, nem lennének 27-en, de most nem ez a fő gondolat.)
Egyrészt a feladatokat nem találják, mert azok lényegében megvannak, hanem csak kiosztják.
De ez a kevésbé érdekes. A fontosabb kérdés, ami bennem felmerült, a következő. Vajon ha mondjuk a Bizottság összeállításáért felelős mindenkori José Manuel Barroso előbb mondaná meg az országoknak, hogy milyen posztra delegálhatnak, minthogy azok megtennék személyi jelölésüket, nem lenne ez valamiféle randa, büdös, európai szuperállam irányába mutató eljárás?

Más:

Balczó Zoltán szerint 209-en nem szavazták meg a testületet. Balczó nem azt írja, hogy 137-en szavaztak nemmel, köztük a jobbikosok… Nem. Jobbikul mondva 209-en nem szavazták meg. Balczó tökéletesen igazat mond. Beszámolójának a következő címet javasolnám:

Egyedül a tartózkodó Bokros Lajos nem követte a csordákat Brüsszelben!

eu jobbik morvai bokros kommentár ep Nils. H 2010. 02. 09. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr511743719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard