"Elképesztő önvédelmi mechanizmusokat fejlesztett ki ötven év alatt. A szocializmus végtelen cinizmusa, csontig hatoló nihilizmusa szól belőle."-írja a Konzervatórium főszerkesztője Baranyi Márton.
Márton nem, ez nem önvédelmi mechanizmus, ez a hit. Ugyanaz a hit, ami egy vallásos emberben benne van. Nagymamám és nagypapám kommunista, hithű. Többször is rákérdeztem nagymamánál, hogy volt ez a Rajk perrel, hogy nem látták, hogy ez az egész egy koncepciós per, egy színjáték? Először döbbentem meg nagyon, de azóta se tudom felfogni a dolgot, mert nekem nincs abszolút politikai hitem, ami a személyiségem fölé nő, de nagymamám elmesélte, a Rajk-per harmadrendű vádlottja jó barátjuk volt, és mégse hitte 56-ig,hogy ne lett volna igaz a vád minden pontja. Hiszen a kommunizmus jó, a rendszer nem cselekedhet rosszat, vannak áldozatok, de azok bűnösök, a cél, a tevékenység jó. Ugyanez volt, a híres debreceni szabotázspernél, amikor nagypapám legjobb barátjának rokonát ítélték életfogytiglanira (ha jól emlékszem), nem volt kétsége nagyszüleimnek az itélet jogosságában. Nagyapám egyszer szállt szembe a rendszerrel igazán, amikor megbízták volna, hogy a második gazdaság egyik közgazdasági kidolgozója legyen. Nemet mondott, hiszen ez visszafejlődés lett volna a rendszerrel szemben.
Hiába próbálta a film is ráhúzni Biszkura, ő nem a bűneit önigazolja, mert ő tényleg nem gondolja magát bűnösnek, ő a hiteltelen, történelmileg nem pontos mondataival, a rendszer legitimitását védi. Mert hitt az elveiben, és bármenyire is szörnyű ezt leírni, valahonnan nézve igaza van. Nem az én elgondolásomban, hanem az övében. A történelem nagyon nem konstans dolog és ahogy ő átélte, van egy koncepciója, pontosan ahogy nektek is. Melyik az igazabb, mindannyian tudjuk. De pont egy nem konstans igazságból indul ki most a fiatal konzervatív értelmiség, akik Gyurcsányt, Aprót és Biszkut akarják összemosni, hogy legitimációt szerezzenek a hadjáratukhoz a rendszerváltás utáni demokráciával szemben. Ti is éppen a saját rendszereteket legitimáljátok és bosszúhadjáratot folytattok.
Lehet azt mondani, hogy jogosabb. Nekem is könnyet csalt a szemembe Fónay Jenő története a kétéves lányáról, aki nem fogadta el az ügyésztől a csokit, és aput kérte helyette. De az a sztori is mindig könnyet csal a szemembe, hogy én azért vagyok itt, mert a szomszéd szólt, hogy menjenek el nagymamámék, mert már volt itt két karszalagos ember és őket kereste. Ti ne tudnátok, hogy nincs abszolút igazság?
Természetesen 56 számomra is szent és sérthetetlen és én is azt gondolom, ami utána történt, elfogadhatatlan, igazságtalan és gaztett, de amikor a filmben Biszku példáit az kommunisták elleni 56-os hajtóvadászatra, egy hülye szám kifigurázásával, és egyetlen egy eset megkérdőjelezésével próbálja hitelteleníteni, az nem igazán müködik. Neki is a barátait nyírták ki és ő is tudta, miért kell cselekednie.
Számít az, melyik csőcselék horda hány emberel végzett? Eljutunk oda, amikor Sztálint és Hitlert versenyeztetjük? Amikor okot keresünk arra, ki volt a nagyobb gyilkos?
Törvény elé kellett volna állitani Biszku Bélát? Igen. Le kellett volna csukni? Igen. Sokkal nagyobb bűn, amit az állam követ el annál, mint amit egyes emberek? Igen. Az ítéletek 90 plusz x százaléka koncepciós volt? Igen.
Van joga Biszku Bélának hinni? Igen. Lehet véleménye ennek az embernek? Igen. Ha utóbbiakat nem fogadjuk el, pontosan oda jutunk, ahol az a rendszer áll aki véleménye és tette miatt az igazságot, a törvényt nem nézve 300 embert végeztetett ki.
Elérünk valamit azzal, hogyha gyűlöljük ezt az embert? Nem, attól senki nem fog visszajönni, az a hajó, hogy elégtételt vegyünk, az már elment.
Az viszont felháborító lenne, hogy áldozatok emlékéből valaki aktuálpolitikát csinálna és tudom a film alkotóinak se ez a szándéka. Én nem értem, hogy lehetne bosszúra építeni egy országot.
Az utolsó jelenet pedig valami olyan félelmetes, hogy utoljára ilyet pontosan kommunista kiképző filmekben láthatott az ember. Az pedig, hogy a „rohadt komcsikat” listára gyűjtjük és vigyorgó arccal pipáljuk ki azt, aki már meghalt, borzasztó.
A film egyébként nagyon érdekes, mindenki nézze meg.
Ui: Még mielőtt a tisztelt kommentező közönség lekomcsizna, a dédszüleim tisztes polgári foglakozásúak és konzervatívok voltak. A szüleim generációja meg aláírogatott ilyen Charta77 nevű hülyeségeket. Én pedig hányok mind a komcsiktól, mind a náciktól, mindenfajta diktatúrától.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: A kommunistákat lelövik, ugye? 2010.06.17. 10:53:57
Trackback: Az utolsó tanú 2010.06.17. 10:01:20
Trackback: Biszku-film: bemutatva 2010.06.17. 09:56:04
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.