Sławomir Mrożek írta a lengyel alkotmányról, hogy olvashatatlan az átlagember számára, mert nincs benne legalább az, hogy kurva, de még képi illusztráció se. A magyar alkotmányos kérdőív és a tervezet viszont már mintha megfogadott volna az író tanácsaiból valamit. Ha trágárság vagy rajz valszeg nem is kerül belé, de olyan egzakt hétköznapi fogalmak körül, mint otthon, rend, család, béke, munka, a hon-/a környezet/a "jövő generációk" és egyebek védelme, magántulajdon, sajtószabadság, sztrájk, egészség, minden bizonnyal józan logikával biztos rendet fog vágni ama parasztember nyugalmával, amellyel a jó magyar búzát kaszálja. Megszűnik a retrográd liberális demokratikus jogrend bigott értelmezési nüanszoskodása, hogy végre a dolgok a természet- és istenadta-teremtette helyükre kerüljenek vissza. Reméljük, óriási tüzijáték keretében statisztálhatunk az alkotmányjog köznyelvi restaurációjának felemelő pillanatában, ami bevezeti majd a Pax Hungarica feudális organikus rendi korszakát.

Sokan írtak már az alkotmányos kérdőívről és a megjelent tervezetről. A túl sok magas labda miatt a legtöbb ellenzéki elemző vagy en bloc elvetette mindkettőt, vagy csak a számára leghajmeresztőbb részleteket vette górcső alá. Szeretnék egy talán sorozatkezdő poszt erejéig szakítani ezzel a gyakorlattal, és inkább az abszurd posztrealizmus eszközeivel ötleteket adni az alkotmányatyáknak és -anyáknak, hogy milyen irányban haladjanak a hegesztésben. Persze ugyanakkor a kedvcsinálás, a népszórakoztatás, a majdani alkotmány jogalkalmazási formáinak kreatív bemutatása sem utolsó szempont. Jöjjön tehát a mese. Jó szórakozást!

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy szép napos délelőttjén teherautó járt be a lerobbant bérház udvarába, ahol Gipsz Jakab lakott. A postás lélekszakadva hozott fel neki a harmadikra egy átvételi elismervényt, ami Magyarország Kormányától jött. Az Alkotmány értelmében, a honvédelemből minden államjobbágynak ki kell vennie aktívan a részét - állt expressis verbis benne -, s ezért Gipsz köteles helyet biztosítani egy mozsárágyúnak, amit a küldeménnyel együtt le is szállítottak. Utóiratban még felhívták rá a figyelmét, hogy egyesek szerint az ágyú rövid u-val írandó és ejtendő, míg mások szerint hosszúval, és az Anyanyelvi Törvény értelmében mindig az a szabályos, amelyik verzióban hivatalos nyilatkozat tétetik. 

Ott állt az ágyú az udvaron a szomszédok irigy tekintetének össztüzében. Egyikük, látható szakértelemmel mustrálgatta: 
- Ez egy 30 és feles mozsár! Első világháborús relikvia!
- Nem kell magának? - kérdezte Gipsz - Jól mutatna a tévéjén, teregetni is tudna a csövére.
- Nem lehet. Az aknavetőnek is alig jutott hely a nappaliban, ami múlt héten érkezett. Ráadásul a miénkhez kezelőszemélyzet is jött. Az a rengeteg kosz és lárma amit csinálnak. Ehhez nem jött senki?
- Nem. Kellett volna? - álmélkodott el Jakab.
- Hát ebből még baja lehet magának! - mondta a szomszéd kaján fenyegetéssel hangjában. - Semmi egyenruhás, csak a fegyver? Ezt a mázlit! 
- Mázlit?!
- Általában rendőröket, vármegyei pandúrokat osztanak be. Háztartásonként legalább egyet. Főleg oda, ahol már szerepel valaki egy államjobbágyi szégyenlistán. Nem nagy kunszt a nyilvántartásukba kerülni: elég egy elhajított tökmag, kukázás, padon alvás, feleselés egy hivatalos személlyel, legyen az akár egy egyszerű portás, egy hangosabb utcai szóváltás, vagy egy rosszul megfogalmazott blogbejegyzés - s megy a feljelentés. 
Végignézett Gipszen.
- Amilyen cigányos-borostás a képe, azon csodálkozom, hogy nem egy polgárőrt - akarom mondani - jobbágyőrt kapott. Na azok aztán csinálják rumlit. Isznak és fenyegetőznek, felverik az embert álmából és zseblámpával világítanak éjjel a pofájába, de akár wc-zés közben is. Magának gyereke sincs! Nem is értem, hogy lehetett ekkora mázlista egy magányos ágyúval.
A szomszéd hirtelen gyors lépésekkel távozott. Nyilván azért, hogy értesítse a hatóságokat. Közérdekű bejelentésért étkezési utalvány járt - sok kisnyugdíjas örömére.
Kisvártatva megérkezett a közös képviselő.
- Ezt az izét azonnal távolítsa el innen! - rontott neki Jakabnak. - Mit képzel? Az Alkotmány védi a rendet és az otthont! - lobogtatta meg a minden címre kiküldött könyvecske zsírpecsétes példányát. Idegességében a hátsó borítónál nyitotta fel. Gipsz Jakabra Szili Katalin piros rúzsos és azzal színben harmonizáló súlytásos kosztümös fotója mosolygott az Alkotmányt támogató civilek elöljárójaként.
- Most mit csináljak? Hova rakjam? - kérdezett vissza. - Nem is értem, minek küldték és miért nem múzeumba vagy laktanyába.
- Nem olvas maga újságot? Nincs elég hely sehol. Kevés a laktanya, mert kell a hely raboknak - rikoltozta a házbizalmi. - De ez itt nem maradhat! Intézkedjen, vagy feljelentem a kedves lakót!
Szegény Gipsz mi egyebet tehetett, leveleket kezdett körmölni a kormánynak, a kerületi főszolgabírónak, a területileg illetékes főispáni hivatalnak, csendbiztosnak, államjobbágyi jogok hivatalának, és biztos-ami-biztos alapon minden pártnak is, mert Gipsz Jakab korában már csak azoknak volt sajtójuk, s azon keresztül némi befolyásuk.

A kormánytól másnap gépi automata fogalmazta válasz jött, amely lényegében megismételte a honvédelmi alkotmányos kötelezettséget. Emellett külön kihangsúlyozta, hogy a kiszállított hadigépezet és elszállásolt emberanyag nem az államjobbágy tulajdona, azzal ő szabadon nem rendelkezhet, át nem ruházhatja, kölcsön se adhatja, házimunkára használni pedig szigorúan tiltott, kivéve ha erre engedélye van, amit eséllyel kérvényezhet nagycsaládos, továbbá rokkant, siket, vak, meg politikus-rokon. Gipsz Jakab egyik sem volt, gondjával ettől nem lett beljebb.

Szerencsére következő nap két levél is érkezett: egy a Jobbiktól, egy másik az MSZP-től.
A Jobbik gratulált a szerzeményhez. Istenfélelemre és hazafiasságra való tekintettel azt ajánlotta Jakabnak, hogy az ágyút azonnal szállítsa le a Betyárseregnek, melynek - a haza védelmében - rengeteg kritikus gócban lenne hasznára. Cserébe felajánlanának egy kombájnt, két kutyakorbácsot, három ostort, meg egy malacperzselőt - azaz a Betyársereg teljes fegyvertárát. A levél kitért arra, hogy a kombájn különösen hasznavehetetlennek bizonyult a cigánybűnözés elleni harcban: a cigánysorok szűk, sáros utcáira alig fér be, s a tárcsa - fenyegető forgása ellenére - hamar elakad.

Jakab hümmögve bontotta fel a szocialisták levelét. Benne a Magyar Tarka Charta, a Modern Szociáldemokrata és Liberális Unió és a Civilek az Európai Értékek Mentén Stabilizálódó Korszerű Szabad Magyarországért Mozgalom közös nyilatkozatban tettek hitet Gyurcsány Ferenc vezéri képességei mellett. Mint írták, a kormány a ludas azért a felelőtlen lépésért, ami Gipsz Jakabbal történt. Ez tűrhetetlen! De bíznak Gipsz Jakab felelős állampolgári viselkedésében, hogy belátja, nem lehet ennek a fegyvernek máshol jobb helye, mint magánál Gyurcsány Ferencnél. Egyébként is, előzetes parlamenti megállapodás szerint minden valaha közjogi és zászlósúri méltóságot betöltő személynek korszerű fegyverrendszer járna. Gyurcsány Ferenc képességei, karizmája - így a levél - legalább egy NATO-radar és rakétarendszer felügyeletére jogosítanák fel. Belátható, hogy egy avítt mozsárágyú már önmagában is kompromisszum. Ezért kérik a tisztelt polgárt (az ellenzék papíron továbbra sem használta a feudális terminusokat, de a stallumokkal járó előjogoktól nem ódzkodott), hogy haladéktalanul nyilatkozzon az eszköz eljuttatásáról, mert már kész a hely a Miniszterelnök Úr kertjében a tulipánágy és a fűthető kocsibeálló közötti részen. Higgye el - próbálta Gipsz Jakabot lekenyerezni a levélíró - sokkal jobb helye lenne ott ennek a csodálatos eszköznek, közös kincsünk, a magyar demokrácia védelmében.

Jakab mikor letette a levelet, vágyat érzett magában, hogy becélozhassa a Gyurcsány-villát, de sajnos muníciót nem kapott az ágyúhoz.
- Különben is - mondta aztán szomszéd, akinek megmutatta a leveleket - olyan pletykák keringenek, hogy fű alatt pár Sztálin-orgonát szereztek be az elvtársak. Ha ezzel lövöldözni kezdene, akkor nem késne a szocik válaszcsapása. Bölcs ember a Miniszterlenök Úr: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a legstabilabb alapra - a kölcsönös fenyegetésre alapozta. 

Az LMP sokáig nem válaszolt Jakab levelére. Aztán mégis jött egy üzenet tőlük is. Kiderült, nem volt értelmezhető számukra, mi a problémája. Aztán egyszer az irodájukban tévedt egy vidéki, aki érteni vélte a mozsár és tarack szavakat. Megvilágosodott előttük, hogy a mozsár egy konyhaeszköz, a tarack meg valami gyomnövény. Mivel környezetszennyezőnek egyik sem minősül, ezért sok sikert kívántak Jakabnak a mozsár használatához ill. a növényi komposztáláshoz.

Telt-múlt az idő, és még mindig egy órmotlan ágyúcső vigyorgott fel a gangra. Így is maradt volna minden, amíg 500 fizetett bértapsoló alá nem csökken a rendszer legitimitása, ha valamelyik minisztériumban egy fegyvermániás tisztviselő nem értesül az esetről. Gipsz Jakab ellen körözést adtak ki állami vagyon hűtlen kezelése alapos gyanújával, majd letartóztatása után egy tréler ismeretlen helyre vitte a mozsarat.
Beszélik, hogy Gipsz Jakab a börtönben megőrült: azt képzelte, hogy a magyarok nem is emberek, hanem fegyverek. A miniszterelnök egy mozsárágyú, amivel szétlövi a parlamentet; az orvosok puskák, akik altatóinjekciókat lőnek ki magukból, a jogászok gázsprék, amelyek elkábítják az áldozataikat, az átlagemberek meg rossz gázpisztolyok. Csak ő, Gipsz Jakab, ő egyedül hús-vér ember, aki idegenül jár-kel ebben a fenyegető országban. Semmi nem vonatkozik rá, legkevésbé az alkotmány, minden paragrafus szerint szabálytalan a léte, és arra megy ki a játék, hogy őt megrendszabályozzák, megzsarolják, fenyegessék, kizsigereljék, kicsinálják.