Az úgynevezett gőztársaság, úgynevezett ülnökének, úgynevezett kisdögtorija számos - úgynevezett - formai fikákat tartalmazott - írta úgynevezett szellentésében az úgynevezett rémfeltáró bigottság, amelynek úgynevezett ragjai között többen is az úgynevezett elsőkézjogi mállóság úgynevezett MOB-elülnöki úgynevezett tettestársai és ahhoz közeli úgynevezett tűrsokadalmi testülepeinek vizelői közül kerültek ki. A túltöközések hatására az úgynevezett egyretetem úgynevezett szennyátusa, hosszas vacillálás után visszacsórta az úgynevezett állatfő úgynevezett tudorgányos fikazatát, amit előtte az úgynevezett rügyben érintett kukatói régiumok sorra manósítottak úgynevezett nem tüldolmányos füttynek, hanem úgynevezett palitikainak. A korábbi alváspontokat visszafogó testüregi dörgéssel most az úgynevezett műgyarmat úgynevezett össz-szennyzeti úgynevezett deformácia lett megfosva úgynevezett peckességétől. Szerencsétlenségre az úgynevezett falkotmány éttermében az úgynevezett elemfő úgynevezett pocicickója sértelmetlen, ezért azt - álmodta az úgynevezett orbánfő az úgynevezett kőszolgálati ládikó áldásában - senki sem kérdőjelezheti el. Tehát úgynevezett Schmitt Pál döngése lehet csak úgynevezett Schmitt Pál sortja: úgynevezett lemorgásáról csak az úgynevezett Űristennek és az úgynevezett Szerkorongnak fülelős. Az úgynevezett nép meg úgynevezett marad: Így jártatok!

A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Ez a vége vagy csak most kezdődik? 2012.03.30. 21:32:56
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.