Újabb aranyérmeink vannak Londonban, már kétszer annyi, mint amennyit a legutóbbi, pekingi olimpián szereztünk. Jelent ez valamit? A materialistáknak biztosan semmit. De talán van abban valami, hogy egy nemzet sportteljesítményei pontosan mutatják az adott nép pszichikai és mentális állapotát. Helmut Kohl nyilatkozta azt korábban, hogy Nyugat-Németországnak, a megvert és porba sújtott német népnek úgy jött Fritz Walterék 1954-es világbajnoki győzelme, mint a fuldoklónak a levegő… Nyilván nem téved, aki azt mondja, a pekingi sovány siker a Gyurcsány-éra általános depressziójának tükre volt. És London? Mintha már nem lennénk depressziósak. Így érthető tehát, miért fanyalogtak a magyar aranyakon a ballib celebek. - írta a Magyar Hírlap publicisztája
Igazából mi nem fanyalgunk a magyar aranyakon, sőt örülünk nekik, a sikereink viszont nem biztos, hogy az adott nép állapotát tükrözik, hanem inkább a sportét. Bár akár igaza is lehetne a Magyar Hírlap szerzőjének, hiszen a mostani aranyérmeseink nagy része az elmúlt 22 évben nőtt fel, kezdte el sportkarrierjét, jutott a csúcs közelébe.
De hogy a legszebb példát hozzuk "az adott nép pszichikai és mentális állapotára", idézzük fel mikor szerepelt a legjobban a magyar csapat! Éljen Rákosi dolgos népe, a helsinki olimpiai csapat, akik a dolgozó népnek oly nagy örömet szereztek:
16 aranyéremmel, 10 ezüsttel, 10 bronzzal. Akikre mi büszkék is vagyunk, a rendszerre annál kevésbé.
Úgy látszik, a Magyar Hírlap szerint közelítjük Rákosit, de beérni nem tudjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.