Kőszegi Zoltán fideszes képviselő a minap Erdélyben egy beszélgetés közben kérdésre válaszolva azt mondta, akár 8 éven belül is elképzelhető egy felülvizsgálat Trianon ügyében. A Fidesz és a kormány helyesen el is határolódott tőle.


A képviselő azóta már magyarázkodik, nem is arra gondolt, csak békében és együttértésben a románokkal együtt érhető ez el, ha ők rájönnek, hogy a béke igazságtalan volt. Ez mind csudaszép és csudajó, és valóban igazságtalan a trianoni béke, csakhogy Magyarország határait nem a trianoni szerződés határozza meg, hanem az 1945 utáni, amely alapján Magyarországnak vissza kellett térnie a trianoni határok mögé, és kisebb határmenti városokat még el is csatoltak tőlünk. Ez a béke már nem időleges volt, kimondta, hogy a határok maradandóak.

Itt kell megidéznünk Teleki Pál, magyar miniszterelnököt, aki akkor lett öngyilkos, amikor Magyarország lerohanta Jugoszláviát. Teleki politikájának lényege ugyanúgy határrevizió volt, mint majd minden kortársának, csakhogy Teleki látta azt, hogy ha belemegyünk a háborúba Németország oldalán, azzal pontosan abba a helyzetbe kerülhetünk, mint az első világháború után. Teleki ezért mondott nemet a Jugoszlávia elleni agresszióra, és annak bekövetkezésekor ezért lett öngyilkos. És ahogy láttuk, igaza lett. Most is azt kéne láttni fejjel menni a falnak nem segít.

Kőszegi Zoltánnak viszont nincs igaza. Az 1945 utáni béke a háborúmentes Európának az alapvetése, a második világháború előtti sérelmek feladása. Megtették ezt a németek, a franciák és majd minden nemzet, azért, mert a békét Európában csak az együttműködés tudja megteremteni – ez a gondolat vezérelte az Európai Unió létrejöttét. Azét az unióét, amelynek révén mehet Kövér László Romániába útlevél nélkül kampányolni, vagy jöhet hazánkba tanulni bármelyik felvidéki, erdélyi és újonnan már vajdasági magyar. Amely által Trianon már a múlté.

Trianonra emlékezni kell, ahogy emlékezni kell, a Don-kanyarra, a holokausztra, a Malenkij-robotra, a Benes-dekrétumokra, a Recski táborokra, az ’56 utáni megtorlásokra, a 20. század két nagy magyar rémkorszakának minden pontjára. Emlékezni kell, Horthyra, Rákosira, Szálasira és Kádárra is. De ez az emlékezet lényege az kéne legyen, hogy az a dolog, ami összeköt bennünket, Magyarországon belül, aztán a Kárpátok között, végül pedig egész Európában, ezeknek a rendszereknek és tetteknek az egyenrangú elutasítására. De ez az elutasítás nem legitimálhatja egy másik elengedését. Magyarország külpolitikai célja, nem lehet Trianon visszacsinálása.

Több mint 90 évet nem lehet visszacsinálni, azt pedig nem akarhatjuk, hogy más embereknek ugyanolyan szenvedést okozzunk, mint amit nekünk okoztak. Ez is Trianon üzenete.

Magyarországi külpolitikai célja az kell, hogy legyen, hogy megvédjük a határon túli magyarokat és segítsük őket. Cél lehet a szlovák nyelvtörvény eltörlése, az erdélyi magyarság kulturális intézményeinek támogatása, esetleg a székelyföldi autonómia követelése. De ezek a célok nem egyeztethetőek össze a békék felülvizsgálatával. És nem azért, mert rommá verne minket a román hadsereg, vagy mert egy szövetségben vagyunk velük. Hanem azért, mert még egy határ-felülvizsgálat sem csinálná vissza a Trianon által okozott szenvedéseket – csak újabb szenvedést hozna, miközben már az erre irányuló akarat is ellehetetlenítené a határon túli magyarok boldogulását. Kínos módon, aki a trianoni revíziót kívánja, pont a határon túli magyaroknak árt a legtöbbet.