Jönnek a tudálékos kommentelők, akik szerint, ha én azt akarom, hogy egy hajléktalan n fagyjon meg, ne adj isten tudjon munkát vállalni, akkor én fogadjam be magamhoz. Egyrészt ezt nem tudom megtenni a 40 négyzetméteres albérletemben, másrészt pedig ez nem az én dolgom. Ez az állam dolga, ezért fizetem az úgynevezett adót.

Fotó:mandiner.hu

Merthogy én nem azért fizetek adót, hogy két év alatt több száz milliárdot kapjon Simicska és a Közgép, nem is Fekete György Magyar Művészeti Akadémiájának, de nem is a Békemenetnek jutatott civil pénzekhez adok, az pedig bizonyos, hogy nem a Békemenetnek adott díjra szánom a pénzem. De nem is a közmédia hazugsággyárába öntött pénzekhez akarok hozzájárulni, amelyek Belénessy Csaba családjának cégeihez is futhatnak akár. De nem is a fideszes új földesurak területalapú támogatására fizetem az adómat. Biztos, hogy nem én finanszíroztam az IMF-kampányt, és remélem a baltás gyilkos repülőjegyébe se adtam bele pénzt. De nem is a felcsúti fociakadémiára, és nem is Videoton egyébként örömteli sikereire.

Bár legyen így, csak akkor legyen meg az is, amire én adóm az adóforintjaimat.

Például 2-3 milliárdot el lehetne költeni egy olyan programra, amelyből a kitörni akaró hajléktalanoknak, vagy frissen utcára kerülőknek adnak segítséget, vagy szociális bérlakás rendszerre, de 100 rongyból egy csótány-, poloska-, tetű-, rühirtást is lenyomhatnának a hajléktalanszállókban. Adhatnának mondjuk 50 milliárdot arra, hogy normális felsőoktatás legyen Magyarországon, és egy 100-ast a közoktatás reformjára. Örülnék, ha lenne kiemelt program a leghátrányosabb helyzetű településeknek az országban, és juthatna a független színházaknak is pár millió. De szívesen venném, ha létrejönne a pedagógus életpályamodell, és költhetnénk többet egy jobban átgondolt segélyrendszerre, amely nem büntet, hanem jutalmaz.

De valahogy az én adóforintjaim sose arra mennek, amire én szeretném, így ha egyszer sokat fogok keresni, nem befogadni fogok egy hajléktalant, hanem munkát adni neki, az állam helyett.