Az alaptörvény-módosítást a köztársasági elnök aláírja, szentesítve ezzel egy újabb csomag intézkedést. Olyan intézkedéseket, melyeket minden józan eszű, szolidáris ember elítél. Az új módosítással egy sokkal rosszabb országban fogunk élni, ahol az áldozatvállalás mindennapossá vált. Mik is ezek az áldozatok? 

Családomat fél krajcárért

A család fogalmát szűkíti az új módosítás, amiről már írtunk egyszer. Ez egy nagyon káros folyamat, hiszen a szociális nyitottság helyett egy teljesen bezárkózó társadalmi formát alakítanak ki ezzel. Nem lesz többé család az élettársi kapcsolatban élők közössége, a melegek és azok sem, akik nem szülő-gyerek viszonyban élnek együtt. A nagymama, aki unokáját neveli a szülők helyett nem lesz a családja nekik.

Bűn a szegénység

A polgári kormány sosem szerette az orrfacsaró szagú, mocskos, szakadt emberek látványát. Mi sem szeretjük, de mi azért nem szeretjük, mert senki sem érdemli meg ezt a méltatlan helyzetet. Mi segíteni szeretnénk ezeknek az embereknek étellel, programokkal, jövőképpel. A kormány kriminalizálja őket: mostantól büntethetővé válik az utcán alvás. Amit nem látunk, az nem is létezik, sajnos ez mindennél jobban így van. Ha nem látjuk majd ezeket az embereket a válasz minden alkalommal az lesz, hogy ez azért van, mert valaki gondjukat viseli. Például a 300 ezer forintos pénzbírságot épp közérdekű munkával töltik.

Eltöröljük a múltat is

A kommunizmust, a fasizmust, a Bach-korszakot nem lehet eltörölni. Lehet helyette bűnösnek tartani, például az MSZP-t. Jogutódnak már megneveztük, az is, de most a polgári szigor újra lecsap: a kommunista bűnöket is az alkotmányban rögzítik. 20 évvel a kommunizmus bukása, 56 évvel ’56 után. Fontos ez a társadalmi trauma szemszögéből, de végtelenül káros is. A társadalmi traumákat ugyanis érdemben kell feldolgozni és erre egy alkotmány-módosítás nem megoldás. Az egész magyar történelmünk értelmezését kéne végre emészthető és gyógyító formában feldolgoznunk. A Horthy-korszak rehabilitációjával és a kommunizmus vad tiprásával csak erőteljes disszonanciát teremt a kormány, nem pedig a társadalmi gyógyulás útján tesz egy lépést előre. Lenne mit begyógyítani.

Új alkotmány, új értelmezések

Új alkotmánnyal úgy tűnik új alkotmánybírósági határozatok is járnak és a régiek már senkinek sem kellenek. Buta egy gondolat ez, mivel a mostani és a régi alkotmányban is sok közös fogalom szerepel és pont ezért lenne fontos megtartani a határozatokat. Nekünk ez fontos lenne, de nem az a kormánynak. Az újraértelmezési kényszerrel utat nyit a Pokol Béla-féle kegyetlen és kirekesztő vélemények térnyerésének, a szegényekbe és az elesettekbe megint belerúgunk majd. Fontos ez politikailag is, hiszen az új alkotmány alkotmányellenes és emberi jogokat sárba tipró rendelkezéseit már nem értelmezheti úgy a bíróság, mint korábban. Már nem lesz akkora beleszólása az ügyekbe.

Egyházatnak lenni a Parlament kegyelméből

Méltatlan módon a politika ráteszi kezét az egyházakra és ezzel a szabad vallás eszméje is köddé válik. Az lesz egyház, akit majd az Országgyűlés megszavaz. Mi ezzel a baj? Annyi a baj, hogy a vallásnak semmi keresnivalója a politikában. Az egyház és az állam szétválik: senki sem szól bele a másik ügyeibe. Még egy keresztény kormány sem (bár jobb is, mert keresztény értékrendjük viszont nincs). Most azonban bele fognak szólni és ott húzzák meg a vonalat, ahol nekik tetszik. Csak egy idézet Wittner Máriától: „mi ez, valami uzsonnagyülekezet?” Ennyi tiszteletet sikerül kipréselnie magából egy országgyűlési képviselőnek egy általa eddig nem ismert egyház neve láttán. A kérdés már csak az, mi köze van neki ehhez? Semmi.

Orbán Viktor a nemzeti ünnepet Brüsszelben tölti. A diplomáciánál már megint kivertük a biztosítékot ezért reméljük, jól megrángatják a grabancát. Nem tehetünk mást mint hogy bízunk a külföldi diplomáciában és szervezetekben, akiket a kormány gyűlöl és akik ellen kampányt is indít. Valóban, nem egészséges a nemzettudatunknak ha külföldi hatalmasokra számíthatunk már és másra nem, de nem is mi akartuk, hogy így legyen. 

Nem a mi nevükben tették ezt, nem a miénkben.