Szeretnénk bemutatni egy koránt sem új, de mégis keveset hangoztatott módszert, amivel könnyebben fogadhatunk el olyan dolgokat az életünkben, amelyekre nincsen hatásunk, amik nem tőlünk függenek. Mi most ezt egy igazán aktuális témával, a melegséggel szeretnénk bemutatni. Úgy gondoljuk a társadalmi egyenlőségért folytatott harc egy kicsit megkopott eleme annak hangoztatása, hogy az elfogadás először önmagunkban kezdődik. Csak így beszélhetünk társadalmi változásról, hiszen a társadalmat mi, emberek alkotjuk. Közhely, de nincs is ennél igazabb mondás!

Miért vonul annyi ember a Prideon az LMBTQ közösségért, olyanok is, akik egyáltalán nem érintettek? Vicces, színes, kedves, jó az idő, szivárványos, sok az ismerős, útbaesik, fontos. Miért fontos ez egy olyan embernek, aki nem a közösség tagja? Hogyan tudják ezek az emberek elfogadni azt, hogy egy szexuális kisebbség szivárványszínű tagjait támogatják, miközben ők a biztonságot adó többségi társadalom tagjai? Miért nem hangoztatják a keresztény, konzervatív, konformista érvkészletet? Mi hasznuk származik ebből? Teljesen jogosak ezek a kérdések.

Életünk nagyon sok, rajtunk kívülálló történését lehet úgy elfogadni, hogy először magunkat tesszük rendbe. Először nem a nagy egészet nézzük, hanem önmagunkat. A saját belső világunkat. Ki vagyok én? Mitől különbözök másoktól? Hogyan jellemezne engem az anyám, a párom, a nővérem, a kisfiam? Hogyan lát engem a környezetem? Mire vágyom? Mik az én céljaim? Kik a barátaim és milyen barát vagyok? Milyen társ vagyok? Milyen férfi/nő vagyok? Milyen értékek szerint élek? Van-e kézzelfogható értékrendszere az életemnek, van-e saját alkotmányom, saját házi szabályaim a társas viselkedésemet illetően? Ezek nagyon-nagyon fontos kérdések. Minden embernek tisztáznia kéne magában ezeket. Miért is?

Mert nagyon nehéz és zavaros úgy viszonyulnunk egy minket egyáltalán nem érintő témához akkor, ha magunk sem tudjuk igazából, érint-e minket? A homoszexualitás (sajnálatos módon most csak egyetlen színére fókuszálunk a szivárványnak), de általában a szexualitás megélése egy nagyon intim, nagyon bensőséges dolog. Végeredményben minket is érint a kérdéskör, mert bennünk is létezik a szexualitás és az intimitás ezerféle arca. Van tapasztalatunk, születésünktől kezdve: az életünk során kapott érintések mennyisége és minősége, a bennünket ért fizikai kontaktusok mennyisége és minősége, az érzelemvilágunk, a jó-rosszhoz való viszonyunk, a családunk egész története (a transzgenerációs hozadékunk), apánk és anyánk, a közösségeink. Egyszerűen megszámlálhatatlan, felfoghatatlan mennyiségű intimitás ér minket egész életünkben. Saját érdekünk az, hogy tisztában legyünk hát a saját belső világunkkal.

Magasröptű vitákat lehet folytatni arról, hogy a melegség betegség-e, a négy fal között ki mit csinál, evolúciós érveket lehet hangoztatni (pro és kontra), társadalmi normákat stb. De a hétköznapi ember és rajtuk keresztül a teljes társadalom csak úgy tud majd egészségesen működni minden értelemben, ha az egyének rendelkeznek egy minimális ön- és emberismerettel. Rengeteg végeredményben egyéni problémát lehet kezelni egy minimális szintű önreflexióval. Saját magunkkal kell szembenéznünk, ezt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni.

Nagyon kevés szó esik a homoszexualitással kapcsolatos diskurzusokban a szexuálpszichológiának ezen aspektusáról. Arról, hogy ahány ember, annyi fantázia. A társadalomban, azon belül is a magyar társadalomban, nem csak a fogamzásgátlás témája nem generál társadalmi vitát, de a maszturbáció, a pornográfia, a szexuális nevelés vagy a pedofília sem képesek utat törni maguknak, pedig kéne. Mennyire kéne! Az iskolákban éppen visszafelé fejlődik a szexuális nevelés kérdése, a KDNP-vel kormányzó Fidesz pedig gyorsan elhallgatott az abortusztabletta ügyében is. Egyszerűen nem vagyunk képesek mi, emberek, ennyire intim témákról őszintén beszélni. Nem az anarchofeminista őrült kicsapongásokra gondolunk itt, hanem a valódi és őszinte beszélgetésekre, amik például egy valódi iskolai felvilágosítás keretei közt is elhangozhatnának.

A megértés útja rögös és közben tényleg ennyire mélyen magunkba kell néznünk akkor, amikor társadalmi kérdésekről vitázunk: például az LMBTQ közösséget érintő kérdésekről. Amikor nem akarjuk, hogy meleg párok gyereket fogadjanak örökbe, akkor felhozzuk az apa-/anyakép hiányát, a homofób zaklatás cirkuláris érvét és még millió olyan dolgot, amik nem léteznek csak úgy önmagukban. Alapvetően ezeknek az érveknek egy-egy fals sztereotípia a táptalaja: a közintézménytől vagy a családtól várjuk a szocializálást és miért nem mindkettőtől? A homofóbia nem belőlünk gyökerezik inkább?

Mi lenne hát akkor, ha megpróbálnánk elmerülni a saját intimitásunkban és a saját belső világunkban? Ezt bárki megteheti. A négy fal között mindenki, a homofóbok, a keresztények, a feministák is. Mi lenne akkor, ha szembenéznénk önmagunkkal és nem külső érveket hangoztatnánk, amik alapvetően egyébként tényleg az önmagunkkal való szembenállásból eredeztethetőek: könnyebb azt mondani, hogy Isten nem fogadja el a melegeket, mint azt, hogy én nem fogadom el a melegeket. De miért is nem fogadom el a melegeket? Mert Isten így látja helyesnek, vagy mert én nem is tudom igazából, hogy mi az? Amikor két meleg csókolózik, undort érzek. Miért érzem ezt az undort? Félek tőle? Nem láttam még ilyet? Ha nézem, jobb lesz? El tudom fogadni? Ha vágyom rá, kipróbálnám-e én is? Ki mondja azt, hogy nem tehetem meg? Ha nem én mondom, akkor miért tud engem az a rajtam kívülálló valaki ennyire befolyásolni?

Végtelenül hosszan lehet fantáziálni önmagunkban, csendben, egy belső párbeszédben. Mi erre a párbeszédre buzdítjuk olvasóinkat akkor, amikor valami olyan dolgot nem tudnak elfogadni, ami nem rajtuk múlik. Mert az elfogadás, az viszont rajtunk múlik. A szeretetet, a pénzt, a törődést, az ajándékot, a kritikát, a halált mind-mind el kell fogadnunk, pedig ezek sokszor nem rajtunk múlnak. Nekünk tudnunk kell mit adunk a másiknak, társainknak, a közösségünknek. Mi nem erkölcsrendészet vagyunk, ilyen nem létezik. Mi mind emberek vagyunk, akik sajnos sokszor nem értik meg saját reakcióikat.

Mi a megértés pártján állunk és ehhez igyekszünk minden segítséget és támogató gondolatot megadni az olvasóinknak.