Péntek reggel egy barátnőm olvasta föl nekem telefonról a magyarországi híreket: „Ármin, (…), az új hittankönyvek azt írják, hogy a homoszexualitás halálos bűn!” Minden órában egy újabb hülyeség.
Ezzel párhuzamosan előző nap az illető barátnővel közösen tartottunk előadást német egyetemistáknak a magyarországi oktatási rendszer átalakításáról, annak ideológiai fazonírozásról, iskolarendőrségről, és a többi: így, sűrítve sokkal súlyosabb: minket is megviselt – hát még a hallgatóságot. S akkor, minderre föl következik a hír a szokatlanul explicit hittankönyvekről. A felháborodottság enyhe kifejezés: eredménye egy nyilatkozat és egy petíció lett, amelyeket két nap leforgása alatt több mint másfél ezren írtak alá, közéleti szereplőktől kezdve szakmunkásokon és egyetemi hallgatókon át római katolikus hittantanárokig. Az ország minden szegletéből (és a határon túlról) a legkülönbözőbb korú és hátterű emberek adták nevüket az ügyhöz.
Vári György is az aláírók között volt, amíg a Kettős Mércén nemrég publikált cikkében vissza nem vonta támogatását, a vallásszabadságra hivatkozva, mondván, ha ez a katolikus káté nézete, hadd tanítsák.
Félreértettük volna egymást? Nem akarjuk mi megváltoztatni a katolikus katekizmust – azt még az utóbbi időben egyre több „melegbarát” kijelentést tevő pápa is aligha tudná megreformálni. Azt se hisszük, hogy a katolikus egyház ne taníthatná a homoszexualitás halálos bűn mivoltát – a petícióban se állt ilyen, nincsen jogunk beavatkozni egy egyház nézeteibe, amíg az szabadságunkban nem korlátoz. Amin azon a péntek reggelen fölháborodtunk -- és ami a tengernyi támogatót maga mögé felsorakoztató nyilatkozat születéséhez vezetett --, az volt, hogy az egész kérdéskört a tankönyv ennyivel intézte el: „A homoszexuális cselekedet azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolatot jelent. Ezek súlyos, halálos bűnök.”
Mindez tízéves gyerekek kezében? Tényleg ilyennek kéne lennie egy hittankönyvnek „az általános iskolák 4. osztálya számára”, ahogy az a könyv ajánlásában áll? Először is, ez a halálos-bűnözés sem olyan fekete-fehér, mint amilyennek a tankönyv szerzője beállítja, rendkívül intenzív diskurzusok folynak jelenleg is katolikus körökben a témáról, nincs pont a mondat végén. Több meleg/melegbarát katolikus teológust is van szerencsém ismerni, akik motorjai ennek a diskurzusnak, megannyi könyv is megjelent már a témában pl. Jay Michaelson God vs Gay? című munkája, vagy Birtalan Balázs Halállal lakoljanak? című könyve.
Másodszor, ami súlyosabb, nincs tisztázva a halálos bűn fogalma. Ez interpretációtól függően éppúgy jelentheti azt (a jelenlegi mainstream nézetekkel összhangban), hogy az illető lelke elkárhozik, és innentől kezdve Istenre van bízva az ügy, vagy azt, hogy máglyára kell vetni az érintettet. A hittantanár szabad kezet kap a szöveg tálalásában: kizárólag rajta múlik, hogy „jó” vagy „rossz”, befogadó vagy elutasító irányba mozdítja-e el a fiatalokat. Senki sincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint egy gyerek.
Nem, még egy homofób hittantanárról se tudnám könnyen elképzelni, hogy az osztályban lévő melegek kiirtására szólítaná föl a jelenlevőket. Maga a hallgatás azonban, ami viszont nagyon is előfordulhat, rendkívül ártalmas tud lenni: én mint egykori vallástudomány-hallgató, lehet, hogy tudom, mit ért a könyv szerzője a halálos bűn fogalma alatt – de vajon a tízéves gyerekek is így vannak ezzel? Abban a vidéki kisvárosban, ahol korábban éltem, két meleg haverom volt, közülük az egyik Ádám: „hagyományos keresztény” családban nőtt fel, ahol a homoszexualitás kizárólag halálos bűnként jött szóba. Tizenkilenc éves korában fölvágta az ereit. Kedves petíciót támadók, az ő szülei, ha tudták is, mit jelent a halálos bűn, mint teológiai fogalom, aligha fejtették ezt ki a fiuknak.
A petíció létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a katolikus egyház bejelentette, módosítani fogják az ominózus szövegrészt. Örömmel tölt el, hogy a petíció szombat reggeli publikálása és hétfő esti lezárása között több mint 1500 aláírás gyűlt össze, annak ellenére, hogy mi, szervezők szinte semmilyen PR-munkát nem folytattunk – ez is azt mutatja, hogy mennyire nem akarja a társadalom, hogy barátaink, gyerekeink úgy járjanak, mint Ádám. Támogatjuk a petíciót a depresszióba, és oly sokszor öngyilkosságba sodort LMBTQ fiatalokért, akikben szüleik, tanáraik indokolatlanul bűntudatot keltenek, akiknek szülei, tanárai elmulasztották bővebben kifejteni a halálos bűn fogalmát.
Langer Ármin
UI.: Gyuri, ha visszakoznál, sok szeretettel látunk újra a támogatók között.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.