A miniszterelnök Tusnádfürdőn újra a politikai látnok szerepében tetszelgett. Azon túl, hogy véget vetett a kettős beszédnek, és végre kimondotta kormányzásának célját, egy új, "illiberális állam" szervezését, azt is bebizonyította, egyáltalán nem érti, vagy nem akarja érteni, merre is halad a világ.

(Fotó: Facebook.com/Tusványos)

Az elmúlt 12 év a Fidesz életében a kettős beszédről szólt. Talán a mostani kormánypárt és vezetője Orbán Viktor maga sem tudta eldönteni, mit is akar igazán, mire is van lehetősége, de ma Tusványoson világossá váltak a kormányfő szándékai: szerinte ugyanis a liberális demokrácia megbukott Magyarországon és az egész világon, és ez pontosan kijelöli azt az utat, amelyre az országot kívánja kormányozni. A teljesen tudatosnak tűnő beszéd fontos része volt még egy olyan munka alapú társadalom víziója, amely nem épülhet a szabadságra.

Az elmúlt években divatos volt Orbánt baloldali és liberális körökben is bolondnak titulálni. A kormány politikájának ilyen irányú megfejtése persze csak a liberális demokráciában eltunyult polgárság megfejtése volt. Hiszen Orbán kormányzása csupán abban az értelemben deviáns, hogy az elvárt alapértékekkel, a demokratikus működéssel, a szabadsággal és az egyenlőséggel szemben határozza meg politikáját.

Viszont a miniszterelnök elmeállapotáról szóló hírek csupán a megértés elmaradását, és az események feldolgozásának képtelenségét mutatták. Senki nem hitte el, hogy ez az egykoron szimpatikus fiatalember tényleg muhabarupút épít (a muhabarapu a nem-demokrácia jelentése lesz ebben a szövegben, mivel a diktatúra emlegetése szintén félreértésekre adna okot, így én most a szövegben, a befogadó kedvéért, ezt muhabarapúnak hívom, így talán könnyebb a jelenségre koncentrálni).

De visszatérve a lényeghez: Orbán Viktor ma Tusványoson nem kertelt, hanem őszintén kimondta a muhabarapú létezését, sőt megerősítette, még inkább muhabarút épít. Ennek a rendszernek pedig a lényege a központosított hatalom és az elnyomás. A civil szervezetek külföldiként való megbélyegzése csupán azt jelenti, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Egyszerű putyini logika, az eddigi kormányzás folytatása. A rendszer kegyeltje a fideszes osztály, és az országot ennek az osztálynak a morálja kell, hogy irányítsa a köz- és magánéletben egyaránt. Aki ebbe nem hajlandó beletörődni, az nem magyar. És - bár most a civil szervezetek vannak soron - nem lélegezhet fel senki, aki nem a kormánypárt akaratának megfelelően kívánja végezni a dolgát.

De Orbán beszélt a munkaalapú társadalomról is, amelynek lényege a szabadság háttérbe szorítása. Amiket a vezető ezután elmond, akár úgy is érthetnénk, mintha a gyengék védelméről beszélne az erősebekkel szemben, a közösségek erősítése hiánycikk a 25 éves demokráciánk történetében. Csakhogy ezt Orbán a szabadság háttérbe szorításával, és a muhabarapú alaptézisével (aki nincs velünk, az ellenünk van) érti egy egészként. Így pedig a közösség csupán egyetlen közösség, mégpedig Orbán és feltétlen szövetségeseinek közössége lehet. A szabadság háttérbe szorítását pedig a vezető és pártja önkényével kell együtt értelmeznünk. Utólag már világos, hogy Orbán a munka törvénykönyvével, a munkavállalók jogainak megnyirbálásával nem a vállalkozásokat akarta segíteni, csupán a Fidesz vállalkozásait. 

A munkaalapú társadalom elképzelése még egy dolgot állít kimondatlanul, amely a hasznosságról szól. Az emberek egyéni munkája és a közösség érdeke között kapcsolatnak kell lennie, állítja a kormányfő. De mi van azokkal, akik nem dolgoznak, nem tudnak dolgozni, nincs meg hozzá a képességük, vagy lehetőségük? Mi van a 4 millió szegénnyel, aki ma Magyarországon a közelébe se tud jutni a kormányzat által, a szociális rendszer leépítésével és az oktatási rendszer zsugorításával betömött felemelkedési csatornáknak? Róluk nem mond semmit Orbán és a munkaalapú társadalom sem. Mivel ők nem léteznek ebben a rendszerben, a munkaalapú társadalom víziójában ők koloncként vannak ábrázolva. És ez a ki-nem-mondás itt nagyon sokat üzen: azzal, hogy ténylegesen nem mond róluk semmit, bizonyítja, hogy nem léteznek ebben a rendszerben, nem léteznek, mint az ország vezetői által említésre méltónak tartott csoport.

De a végére van egy jó hírünk is. Orbán nem érti, vagy saját kedve szerint értelmezi a külföldi folyamatokat. A 2008-as gazdasági válság ténylegesen megrengette a világot, és kikezdte annak alapvető téziseit. Csak míg Magyarországon a vezető egy muhabarapú utat erőltet az országra, addig a világ más országaiban más megoldásokat keresnek. Orbán Viktor egyáltalán nem érti, hogy merre is halad a világ.

A leggyorsabban fejlődő államok, azok az országok, amelyeket ő nem demokratikus országoknak hív, most tanulják és tökéletesítik, vagy lassú folyamatként vezetik be azokat az elveket, amelyeket Orbán elvetett, mint a szabadság és demokrácia elveit. India vagy Szingapúr nem diktatúra, Kínában a rendszer folyamatosan enyhül. A példaként felhozottak közül egyedül Oroszország az, amely ragaszkodik a putyini diktatúra alapvetéseihez, de sajnos Orbán pont ezt az egyedüli példát látja meg, és akarja ráerőltetni a többségre.

Miközben Orbán a kereszténység erősödésével és a gazdaság cinikusságával hozakodik elő a globális változást alátámasztandó, szemet huny a keresztény országokban végbemenő lassú liberalizálodás fölött, nem látja a melegházasság előretörését a keresztény országokban is, nem veszi észre a keresztény közösségeken belüli szociális érzékenység erősödését. Azt sem akarja látni, a gazdasági szektor cinikussága elleni harcot pontosan a baloldali gondolkodók, szociáldemokrata vagy új baloldali pártok, mozgalmak, gondolkodók tűzik zászlajukra. Nem látja azt, hogy Szlovéniában pár hete egy olyan párt jutott be a parlamentbe, amely a munkás-önigazgatás megvalósulásáért harcol. Nem látja, hogy Boszniában szélsőbaloldali jelszavakkal vonultak elnyomott tömegek az utcára hónapokkal ezelőtt. Nem látja, hogy a nagy elégedetlenségi mozgalmak világszerte a szociális gondolkodás, a mindenkiért való felelősség, és az egyenlőség zászlajával mennek az utcára, még akkor is, ha nem demokratikus, hanem vallási vagy autoriter szemléletűek.

Magyarország számára is ez az út, nem pedig az orbáni. A követendő ösvény a politika olyan módon való újradefiniálása, hogy annak a 4 millió szegény is éppúgy résztvevője legyen, mint a nem fideszes vállalkozó vagy budapesti értelmiségi. Az egyenlőség és a szabadság táptalaján, és épp ezért a Fidesszel szemben kell dolgoznunk, úgy, hogy nem zsigerből elutasítjuk Fidesz intézkedéseit, hanem alternatívát kínálunk azokra.

Kattints ide és iratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére