Görögországban hamarosan radikális baloldali kormány alakulhat, ami nem feltétlenül baj. Persze könnyen mondunk a távolból véleményt, hiszen mi nem érezzük a bőrünkön (annyira) a lehetséges görög buktát, és úgy gondoljuk, hogy egy – majdani – szociálisan érzékeny magyar ellenzék rengeteget tanulhat abból, mihez kezd majd a Sziriza a ráruházott hatalommal.

(Fotó: Nol.hu)

Hétfőn másodszorra is elbukott a görög elnökválasztás, mivel Antonisz Szamarasz konzervatív kormányfő jelöltje megint nem kapta meg a képviselők kétharmadának támogatását. Ez pedig a görög alkotmány értelmében azt jelenti, hogy jövőre előrehozott választásokat kell tartani Görögországban, a mostani közvélemény-kutatások szerinte január 25-i fordulót a radikális baloldalon politizáló Sziriza nyerne – bár csak párszázalékos fölénnyel, így kizárt, hogy majd egyedül kormányt alakítson.

Nade, jó ez vagy rossz?

A meglehetősen piacpárti kormánytól azt hallani, hogy egy ilyen választási eredmény csakis katasztrófához vezethet, és emiatt Görögország akár ki is eshet az eurózónából. Még az Európai Bizottság elnöke, a luxemburgi Jean-Claude Juncker is megszólalt az ügyben: újságíróknak azt mondta, nem lenne jó az országnak, ha a radikálisok kerülnének a hatalomra – ezzel persze még több görögöt arra ösztönzött, hogy a Szirizára szavazzon, mondván, milyen jogon üzenget nekik ez a dubiózus csóka Brüsszelből. De hasonló véleményének adott hangot több német képviselő is, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig úgy döntött, addig nem folyósít hiteleket, amíg nem oldódik meg a görög kormányválság.

Az EU attól fél, a Sziriza ragadhatja magához a hatalmat (és rettegnek a tagállamok kormányai is, hiszen ennek nyomán megerősödhet a spanyol Podemos és a német Die Linke is – bár utóbbi valamelyest más kategória, hisz az egy kommunista utódpárt, amely a társadalmi igazságosság mellett az NDK-nosztalgiára is épít, és rendszeresen kampányol például a Stasi-nyugdíjak lehetséges emelésével, de ez egy másik írás témája lehet majd).

Pedig, ha jobban megnézzük, az Alekszisz Ciprasz vezette Sziriza távolról sem annyira radikális, mint amilyennek mondják (vagy amilyennek ők eleinte mutatni akarták magukat). Persze korábban gyakran emlegették, hogy hatalomra kerülve azonnal felmondják a brutális megszorításokhoz vezető segélyprogramot (a megszorításokról mellesleg Jeorjiosz Papandreu szocialista exminiszterelnök is népszavazást akart tartani még 2011-ben, de végül nem lett belőle semmi – ennek fényében pedig Ciprasz ígérete sem túl radikális), most viszont már sokkal visszafogottabban fogalmaznak: „Tárgyalásos megoldást akarunk” – mondta nem olyan rég a Sziriza negyvenéves vezetője, majd hozzátette, nem gondolt olyasmire sem, hogy ne fizessék vissza a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hiteleiket.

Sőt, nemrégiben hitet tett Görögország euróövezeti tagsága mellett is, programja pedig elvileg arról szólna, hogy megpróbálná átalakítani a közkiadások rendszerét, hogy több jusson a rászorulóknak, a gazdagokra pedig extra adókat vetne ki.

Hiszen a Sziriza nem arról szól, hogy kicsinálja az EU-t. A Szirizára azért szavaznak az emberek, mert az – egyedüliként – reményt tud adni, mivel nem megszorítások, hanem gazdasági növekedés segítségével fizetné vissza az országnak juttatott hiteleket. Még ha pillanatnyilag nem is tudjuk biztosan, hogyan fogja ezt véghez vinni.

Hogy az EU keretein belül is sikerrel kormányozhassanak, Ciprasz gazdasági tanácsadói (akik diplomáikat a legnevesebb nyugat-európai egyetemeken szerezték), ellátogattak a görög oligarchákhoz is, és rendszeresen járnak nemzetközi konferenciákra, ahol a nyugati befektetőket győzködik arról, hogy nem kerülnek veszélybe a külföldi érdekeltségek, ha majd hatalomra kerülnek (bár egyes sajtóhírek szerint nem mindig voltak sikeresek ebben).

John Millios, Ciprasz legradikálisabbnak tartott tanácsadója, aki tehetős szülők gyermekeként vált a hetvenes években - egyetemi tanulmányai alatt - marxistává. Legnagyobb hatással rá az Amerikából érkező vendégoktatói voltak, és persze a francia marxisták. Sztálinnal és szovjet társaival sose tudott mit kezdeni – mondja. Ő is arról beszélt a Guardiannek, hogy az EU-n (és az eurózónán) belül maradás a legfőbb prioritás. Viszont tudván, hogy Angela Merkel nem szeretne elengedni egy tagállamot sem, Millios úgy gondolja, van lehetőség manőverezésre annak érdekében, hogy:

• áramhoz jussanak, azok, akiknél azt kikapcsolták;
• kajajegyeket kapjanak a rászoruló gyerekek;
• egészségügyi ellátáshoz jussanak a rászorulók;
• fizessék a hajléktalan emberek lakásbérlését;
• álljon vissza a minimálbér a válság előtt 750 eurós szintre.

Továbbá azt is elvárná, hogy a bankok ne követeljenek a rendelkezésre álló jövedelem harminc százalékánál többet a magánszemélyektől, hiteleik visszafizetésére. Na és persze azt is mondja, hogy a görög adósság felét el kellene engedni, hiszen a német adósságnak is nagyjából a felét engedték el 1953-ban, hogy akkor talpra állhasson gazdasága.

Szép tervek, kérdés csak az, hogy kormányzásukban és követeléseik kierőszakolásában, mennyire lesznek sikeresek. Valamint képesek lesznek-e arra, hogy egyik csoport felemelése közben ne csináljanak ki egy másikat teljesen. Már most jelezték ugyanis a turizmusban dolgozók, hogy a Sziriza hatalomra kerülése őket teljesen biztosan hátrányosan fogja érinteni, hiszen a párt nem támogatja az állami tulajdonban lévő épületek eladását és turisztikai központtá alakítását, ami szerintük csak szétveri a helyi közösségeket. Miközben pedig a vendéglátósok úgy látják, éppen ez csalogatná oda a külföldi befektetőket. Az iparban többen már most is panaszkodnak, hogy a külföldi befektetőik nem hajlandók addig újabb pénzeket utalni, amíg a Sziriza hatalomra kerülése nem kizárható.

Hogy ez jogos félelem-e, az hamarosan kiderül.

A Sziriza feltűnése már annyiban is nagyon örvendetes, hogy átalakította a görög politikai rendszert: a hetvenes évek vége óta ugyanis két nagy erő, a jobbközép Új Demokrácia és a szocialista PASZOK uralta a görög politikát. Görögországban, akárcsak több európai országban már jóideje nincs nagy különbség a nagy jobb és ún. baloldali gyűjtőpártok gazdaságpolitikája között. Azaz a Sziriza, akárcsak a spanyol Podemos, valójában az egykori szocdem politikai teret foglalja vissza - szimpatizánsaik között sok kiábrándult egykori szocialista szavazóval, akik szeretnének egy valódi baloldali alternatívában hinni. Ezek a formációk legalább felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket a hatalmuk átmentésével elfoglalt pártok már rég nem mernek lerakni az asztalra. A jelenlegi gazdasági válság volt az (ami a görögöket sújtotta legdurvábban Európában), ami felszínre hozott egy csomó új politikai erőt, többek között a szélsőjobbos Arany Hajnalt (amely mellett még a Jobbik vagy a francia Nemzeti Front is mindössze ártatlan Ricky Martin rajongói klubnak tűnik),  és a maoistákból, zöldekből és mindenféle aktivistacsoportokból összeverődött Szirizát.

Ezen pártok megjelenése (és támogatottsága) az alábbi problémára reakció: az úgynevezett trojka (az Európai Unió, a Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) 240 milliárd eurós hitelével megmentette ugyan a görögöket a totális összeomlástól, de ezért hatalmas árat kellett fizetniük. A megszorítások miatt ugyanis csökkentek a nyugdíjak és a bérek, rengeteg közalkalmazott pedig az utcára került. A szegénység 23 százalékról 40,5-re nőtt, hatalmas a munkanélküliség, a munkaképes lakosság negyede pedig hiába keres állást. A fiatalok nagy száma munka nélkül tölti húszas éveit, mert egyszerűen esélye sincsen elhelyezkedni, az északi tagállamok meg közben másról sem beszélnek, csak a lusta görögökről, akik a munkaidejüket sziesztákkal szakítják meg, nem fizetnek adót, nem beszélnek nyelveket, de elvárják, hogy olyan színvonalon élhessenek, mint a németek vagy a hollandok.

Ciprasz a legjobb példa arra, hogy eddig sem volt akkora duhajkodás az országban. Legalábbis, ha a fiatalabb generációkról volt szó. Ő maga az úgynevezett 700 eurós generáció tagja volt, amely mérnökként sem volt képes normálisan keresni az akkor még aránylag jól működő görög gazdaságban (és 700 euró a Görögországnál olcsóbb Magyarország diplomásai számára sem egy túlságosan vonzó jövedelem). Az elmúlt években pedig csak rosszabb lett a helyzet.

Tehát a társadalmon belüli düh jogos, azt meg várjuk ki, mennyire lesz jó a válasz, amit a Sziriza (és lehetséges koalíciós partnere) a görögök problémáira nyújtani tudnak.

A Spiegel a mostani félresikerült elnökválasztást követően azt írta: Görögországra tényleg ráférne, hogy elengedjék neki az adóssága egy részét, és az adósságállomány elengedésével (vagy ha Ciprasz úgy döntene, hogy egyes hitelezőknek nem fizeti vissza a pénzét) Görögország végre a saját kezébe vehetné a sorsát. Ez pedig az északi tagállamok politikusainak is öröm lehet, hiszen nem lehet már se Angela Merkel, se Mario Draghi (az Európai Központi Bank elnöke) a felelős a görögök problémáiért

Ezen retorika mentén a nyugat tehát moshatja a kezeit, Görögország pedig megpróbálhatja megoldani a problémáit. Mi meg reménykedhetünk, hogy ez sikerül, és mi is tanulunk belőle valamit.

Persze könnyen el is bukhat a Sziriza-kormány: ha hatalomra kerülve nem tudnak mit kezdeni a rájuk bízott feladattal, ha tapasztalatlanságuk miatt eluralkodik az országon belül a káosz (hiszen tagjai nem voltak még igazán a kormányzás közelében) – akkor Antonisz Szamarasz jelenlegi konzervatív kormánya jöhet ki az egész helyzetből nyertesként, hisz a választók bizonyítottnak fogják látni, hogy az évtizedek óta kormányon dohosodó dinoszauruszok tudnak csak megbízható megoldást nyújtani az ország problémáira.

Érdemes tehát odafigyelni, ha valaki Magyarországon fel akar lépni a jelenlegi destruktív erők alternatívájaként, az rengeteget tanulhat a Sziriza esetleges hibáiból vagy sikereiből.