Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Ez már a cukikampány? A következő két választáson is rasszista jelöltet indít a Jobbik

Ez már a cukikampány? A következő két választáson is rasszista jelöltet indít a Jobbik

Kálmán Mihály
Tetszik
0
2015. február 21. szombat, 16:46

Korábban blogunk feltárta a cigányozó mezőtúri jobbikos ideiglenes nevelőjéül kijelölt hajdúhadházi roma jobbikos antiszemita megnyilvánulásait, valamint a tapolcai jelölt antiszemita és cigányellenes fröcsögését. De lehetséges volna, hogy mindez csupán szerencsétlen véletlen volt, és pont az egyébként konszolidált Jobbik két olyan tagját fogtuk ki, akik kivételesen véresszájú rasszisták? Ennek próbáltunk utánajárni.

Korábbi cikkeinkkel az RTL Klub Híradója is foglalkozott

A közeljövőben két olyan időközi választást is tartanak, ahol lesz jobbikos jelölt: március 1-én  Karcag és Gyomaendrőd egy-egy választókerületében szavazhatnak a választók a párt embereire, Karcagon Lengyel Jánosra, Gyomaendrődön pedig Arnóczi Istvánra.

profilok.jpg

Baloldalon Lengyel János cigányellenes „járőrözéseken” a 2014. októberében feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel Hajdúhadházon és Gyöngyöspatán, jobboldalt Arnóczi István mosolya

Arnóczinak és Lengyelnek jelentős átfedést mutat az érdeklődési köre. Például mindketten foglalkoznak zoológiával, bizonyára ezért posztolták – eltérő forrástól és időpontban – ugyanazt a romákat majmokhoz hasonlító fényképet.

csuklyas_1.jpg

Mind Lengyel, mind pedig Arnóczi lelkesen posztol a cigányokat naplopóként és tolvajként bemutató, viccesnek szánt fotókat is.

arnocziciganyozas_1.jpg

lengyelzsidovicc_1.jpg

Arnóczi István érdeklődési körébe a kriptozoológia is beletartozik, de a kapcsolatot létesítő űrlények mellett szívesen posztol elborult elméleteket is a magyarság őstörténetéről, legyen az tízezer éves honfoglalás vagy hun-magyar nyelvrokonság (az Iszfaháni kódexről ld. ezt).arnoczikonteo_2.jpg

A zoológiai érdeklődés és a rendszeresen előtörő Putyinimádat egyvelege is fel-feltűnik Arnóczinál, például az Obamát majomként ábrázoló képen.

obamakiputyin_1.jpg

A gyomaendrődi Jobbik-jelölt másik fő érdeklődési területe a zsidóság. Posztolta például azt a néhai Schweitzer József főrabbinak tulajdonított kamuidézetet, aminek Benke László is bedőlhetett, valamint egy Bodnár Dániel-kamuidézetet is.

kamuidezetarnoczi_1.jpg

Emellett egész kollekció található az oldalán antiszemita posztokból, így a bal felső poszt a „bibsi” Yad Vashem Intézet „Világ Igazai” mintájára „világ köcsögei” kategóriát állít fel, majd a 88-cal (Heil Hitler!) búcsúzik, a jobb felső szövege pedig nemes egyszerűséggel ennyi: „azt mondják[,] hogy rasszista vagyok[,] mert cigányokkal nem táncolok[,] azsidókat (sic!) meg csak füstben szeretném látni!” Jobb alul egy „Érdekes! Véletlen?”-szintű érveléssel alátámasztott összeesküvés-elméletet láthatunk, jobb középen pedig egy ténybeli tévedésektől hemzsegő Horthy-mosdatást (Eichmann 1944 decemberében menekült el az országból, a koszorúról és az Auschwitz-jegyzőkönyvekről ld. ezt és ezt a cikket.)

zsidokarnoczi_2.jpg

Végül, az alábbi posztban Arnóczi a Takarékbankot félti a „kipásoktól,” valamint egy holokauszttagadó fotót is posztolt (az auschwitzi múzeum gyűjteményében található – vágatlan és két darab – fotót ld. itt és itt).

kipasok_1.JPG

arnoczi7.jpg

Lengyel Jánosnak, a Jobbik karcagi jelöltjének hasonlóképpen szerteágazó az érdeklődése. Ő is szívesen foglalkozik romákkal, de kevésbé fogja magát vissza a nyilvánosság előtt, mint Arnóczi. Egyik posztjában például egy pécsi gyilkosság roma származású elkövetőjéről írja, hogy „Az ilyen hulladéknak azonnal a helyszínen rendezni a sorsát!” vészjóslóan hozzátéve: „Sajnos lesz még dolgunk[,] nem kevés!” Máshol egy ceglédi, szélsőségesek által szervezett megélemlítő akció kapcsán ígéri a romáknak, hogy „Lesz még rosszabb is!”; egy gyilkosságra reagálva pedig a „Baj lesz ebből[,] szemet szemért!” szöveget posztolta. Figyelemreméltó a bal alsó poszt, melyben a minden bizonnyal széleskörű nemzetközi kitekintéssel és az összehasonlító nemzetkarakterológia beható ismeretével rendelkező jelölt kifejti, hogy „a legrosszabb emberek a világon a cigányok.”

lengyelciganyozas_1.jpg

 Arnóczhoz hasonlóan Lengyel is sajátos érdeklődést mutat a zsidók iránt, így szívesen süt el olyan szóvicceket, mint a „Zsidesz” vagy „a rend héber őrei.” Emellett „cionista ügynökök” művének tartja a Majdanon történt vérengzést, és a magyarországi termőföldet „izraeli honfoglalóktól” félti.

lengyelzsidozas_3.jpg

A következő pár hónapban tudomásunk szerint mindössze két olyan időközi választás lesz, ahol van Jobbikos jelölt. Mindketten idült cigánygyűlölőnek és antiszemitának tűnnek, és ennek megfelelően a legostobább áltudományos és összeesküvés-elméletekben is hisznek. A mostanában konszolidációról és néppártosodásról papoló Jobbik jobban tenné, ha átgondolná a jelölésüket, mert ha ez így megy tovább, és Vona konzekvensen elküldi cigánygyűlölő jelöltjeit Jónás Kálmánhoz, a hajdúhadházi roma jobbikosnak egy tekintélyes méretű átnevelőtábort kell majd nyitnia. Köves Slomó pedig kezdheti felvásárolni a Zwack kóserszilva-készleteit.

Kálmán Mihály 2015. 02. 21. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába
  • Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett
  • Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr247193297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard